Sia – This Is Acting – lemezkritika, elvárások és csalódások

f21.hu 2016. feb. 1. 0 0

Sia Kate Isobelle Furler – művésznevén egyszerűen csak Sia – számára beletelt némi időbe, míg kiforrott mai alakja és megszerezte hírnevét. Korai megjelenései szinte teljesen ismeretlenek maradtak a nagyközönség előtt, így hát sokak számára lehet meglepő, hogy az idei This Is Acting már a hetedik lemeze a 40 éves ausztrál énekesnőnek.

Ő maga azonban már a kilencvenes évek közepétől aktívan foglalkozik zenével, volt saját együttese Ausztráliában, a Crisp, Londonba költözve pedig háttérénekesként segített más zenekarokat, jelentősebb sikerek nélkül. Első valódi lépése a világhír felé az volt, mikor 2009-ben közreműködött Christina Aguilera hatodik stúdióalbumán, a Bionicon – három dal kötődik nevéhez a lemezről. 2011-ben aztán megjelent David Guettával közös száma, a Titanium, melynek köszönhetően majdnem az egész világ megismerte a nevét, hazánkban is meghódította a slágerlisták élét. Ezt követően pedig már sorozatosan bukkant fel híresebbnél híresebb előadók mellett: elkészült Flo Ridával közös dala, a Wild Ones, dolgozott együtt Beyoncéval, Rihannával, de például az Éhezők viadala: Futótűz zenéjét már Diplóval és a The Weeknddel együtt jegyezte. Legutóbbi nagyobb szólósikere a Chandelier volt, előző lemezéről, a 1000 Forms of Fearről, ami jelentős számú jelölést zsebelt be és a kritikusok is többségében pozitívan fogadták – de képes volt-e újból egy hasonlóan kiemelkedő alkotást létrehozni? Nézzük meg alaposabban!

Az előbb felsoroltak tudatában nem csoda, hogy hatalmas elvárások övezték az albumot, melynek címe nem véletlen: összes dalát eredetileg más előadóknak írta Sia, az ő stílusukhoz illeszkedve, viszont miután többen visszautasították, úgy döntött, külön kiadja ezeket a számokat. Így jött létre tizenkét dalnyi tiszta színjáték. Azonban ez érződik is a dalokon: egészen szembetűnő, hogy szinte receptet követve született meg minden, újszerű és eredeti ötletek nélkül. Az album keletkezésének tudatában sem megbocsátható a lemez lélektelensége, szinte semmi kapocs nincsen Sia és az általa írt dalok között. Ráadásul a színjáték tudatában akarva-akaratlanul is megfordulhat a hallgató fejében, hogy mennyivel jobb lenne a Bird Set Free Adele előadásában, a Sweet Design Beyoncétól és az Unstoppable is, ha Rihanna énekelné, ez pedig szintén nem előny.

Kiadó: RCA
Megjelenés: 2016. január 29.
Stílus: elektropop
Fontosabb dalok: Bird Set Free, Reaper, Space Between

11998071_1017248994975950_1825661639_n

Számok:

⦁ Bird Set Free
⦁ Alive
⦁ One Million Bullets
⦁ Move Your Body
⦁ Unstoppable
⦁ Cheap Thrills
⦁ Reaper
⦁ House On Fire
⦁ Footprints
⦁ Sweet Design
⦁ Broken Glass
⦁ Space Between

Az albumborító viszont egészen különleges a maga nemében: abszolút zavarbaejtő, egyesek szerint már kifejezetten ronda, amit látunk. Érdemes elgondolkodnunk a feliraton is, mely azt állítja, hogy „Ez színjátszás” – de mi is az az ez, ha mindenfelé nyilak mutatnak? Az egész színpadiasságához pedig szépen kapcsolódik a bábuszerű középső alak a parókával a fején, dülledt, semmibe meredő szemei és arckifejezése az őrületet testesítik meg, melyen az oldalról benyúló két kéz csak erősít. Lehet, hogy ez az a bizonyos színjáték, vagy inkább az egész őrület a színjáték következménye? Sok kérdést felvet a kompozíció.

Az album maga azonban sokszor talán túl egységes – egyszerű popszámok egyszerű, általános témákkal, mint például a szerelem, csalódás, mentális harc önmagával és másokkal. Hangzásuk sem sokban különbözik, mintha mindennel találkoztunk volna már valahol: a Move Your Body kezdete például Kesha Blow-jára emlékeztet, a Cheap Thrills pedig a tavalyi év egyik legnagyobb slágerére, a Lean Onra. Nem hiszem, hogy bármelyik dal is igazi slágerré nőné ki magát – az album többszöri végighallgatása után is csak bizonytalanul tudom visszaidézni a Bird Set Free dallamait, nem nevezhető különösebben fülbemászónak semmi.

Ezek ellenére a rajongók bizonyára szeretni fogják ezt a lemezt hasonlóan az előzőekhez, hiszen Sia éneke még mindig szépen egyensúlyozik a játékos magasságok és a jó értelemben véve rekedtesebb mélyek között, azonban nem ez lesz az a kiadvány, mellyel új tömegeket hódít meg magának az ausztrál tehetség.

Értékelés: 6.7/10

Categories: ZENE