Szombathelyi koncertjük előtt sikerült elkapnom ‒ művészneveiken ‒ Paddy O’Reilly-t valamint Seamus Connelly-t egy kis beszélgetésre a Végállomás Clubban.
Kezdjük azzal, mennyiben más egy kisebb, például szombathelyi clubban játszani, mint mondjuk Budapesten vagy egy fesztiválon? Melyiket szeretitek jobban?
Paddy: Clubokban fellépni teljesen más, mint egy fesztiválon, ilyenkor kevesebb ember van, de ők csak miattunk jönnek, így más a hangulat. Igazából mindkettőt szeretjük, a clubokban családiasabb, fesztiválokon viszont több lehetőséget ad a nagyszínpad.
Van valamilyen történetetek, ami Szombathelyhez kapcsolódik?
Paddy: Szívesen jövünk Szombathelyre, hihetetlen lelkes a közönség, mindig óriási energia árad felénk, és igen, akad pár vicces emlékünk.
Seamus: Például, mikor egyszer Szombathelyen játszottunk, akkora bulit csaptunk, hogy leszakadt a plafon, illetve koncert után találtunk egy használt óvszert a nézőtéren. Úgyhogy a szombathelyiek tudnak bulizni!
A koncertezéshez hozzátartozik az is, hogy isztok akárcsak a közönség, vagy anélkül is tudtok bulizni?
Paddy: Azért nem iszunk mindig, szerencsére már van akkora rutinunk, nem izgulunk annyira a koncertek előtt, de egy kis ital oldja a feszültséget, megalapozza a hangulatot. Mi így szeretünk koncertezni, bulizni, ha nem is halálra isszuk magunkat, de bedobunk egy-két sört.
Van kedvenc dalotok, amit szívesebben játszotok?
Paddy: Minden dalunkat játszottuk már párszor koncerteken, ilyenkor figyeljük a közönség reakcióját, valamint figyelembe vesszük melyik dalok a legnépszerűbbek Youtube-on. A koncert egyik felében általában az aktuális lemezről válogatunk, a másik fele meg a kedvencek, például a Freedom-ot nem hagyhatjuk ki.
Sosem gondoltatok arra, hogy magyarul írjatok dalokat?
Paddy: Ennek a műfajnak szerintünk az angol áll jól, habár felmerült, hogy a legnagyobb slágereket felvesszük magyarul is, de végül elvetettük.
Hogyan tudjátok összeegyeztetni a koncertezést a családdal?
Paddy: Nehezen. A családnak nehéz, mert nekik kell eltűrniük azt, ami ezzel az életmóddal jár. A hétköznapokat próbáljuk visszafogni, habár a zenekar eleve a buliról szól, arról, hogy zenélünk és jól érezzük magunkat.
Ezt így tervezitek folytatni a jövőben, ameddig lehetséges?
Paddy: Ezt a zenekart nagyon szeretjük csinálni, szeretünk turnézni. Ismerünk olyan zenekarokat, akik visszafogottabbak nálunk, nekünk pörgősebb az életvitelünk, ez talán már nem is fog változni. Lehet, hogy 20 év múlva kevesebbet fogunk koncertezni, de mindenképpen szeretnénk folytatni.
Mielőtt megalakult a zenekar mivel foglalkoztatok? A zenélést mennyire érezitek munkának?
Paddy: A kedvencem a bandatagok korábbi munkái közül, mikor Joey régebben víziaerobik edző volt. Ami engem illet, számomra mindig a zene volt a cél, ilyen értelemben soha életemben nem dolgoztam, sosem bírtam a kötöttségeket és mindig lázadtam: talán mert nem az én rendszerem szerint működik a világ, vagy én nem a világ rendszere szerint működöm. Lehetséges, hogy ezért lettem zenész, mert „normális” munkára alkalmatlan lennék vagy megőrülnék. Energiát fektetünk bele, de a zenélés számunkra nem munka, mert szeretjük ezt csinálni, ehhez hozzátartozik a stúdiózás, a dalírás vagy a koncertezés is.
Seamus: Én korábban tolmácsként dolgoztam, azt is szerettem, mert viszonylag kötetlen munka volt. Szerintem az emberek sok esetben azt nem látják, hogy mennyi munkával jár, mire egy lemez a boltokba kerül. Mi gyakorlatilag saját magunk kiadói vagyunk, az együttes felel az első pillanattól az utolsóig mindenért. Nem minden ember tudja elképzelni milyen az, amikor valamit már le kellene adni és már két napja ülünk a stúdióban; nem aludtunk, már nem látunk, nem hallunk, de valahogy menni kell tovább. Ez nem olyan stílusú munka, hogy bemész dolgozni reggel tízre, és délután ötkor hazamész.
A jövőre nézve igaz az, hogy a következő albumban ismét az ír vonalat szeretnétek erősíteni?
Paddy: Az utóbbi lemez (Lonely Hearts’ Boulevard, 2015 – a szerk.) kissé kísérletezős volt, próbálkoztunk a popzenével. Nem mondom, hogy nem működött, mert ebből a lemezből adtunk el eddig a legtöbbet, ami azt mutatja, hogy sikeres. Azt is látjuk, hogy sok új ember érkezett a koncertekre, ugyanakkor sok régi, klasszikus fan viszont elment, mert neki más túl pop-os volt. Próbálgattunk egy csomó új dolgot, de a Paddy and the Rats nem erről szól, hanem arról, hogy kalózos, íres és folk-os elemeket belepakolunk a dalainkba, és jókedvű, vidám, bulis zenét játszunk.
