Burjánzó mazochizmusomnak köszönhetően nehéz őszintén megfogalmazni, hogy a keddi örömbokréta után hogyan vesz rá a lélek, hogy ismételten az este kilenc órát várjam, egy jelenleg izraeli rendezésű műsor, az Eurovíziós Dalfesztivál kezdetét. Izraelről kedvenc emlékem az örök érvényű, Compact Discóval vetekedő Izabo zenekar, akik az életben először helyén kezelték az eseményt. Úgy tűnik, ez hét röpke év után sauli fordulatot vett.
Ismét hangsúlyozom, hogy ez egy véleménycikk, ahol leginkább a szenvedésről lesz szó, hiszen az Eurovízió egy kontinens meleg Kőbányaija. Minden egyet nem értő sóhajjal, véleménnyel ellentétes állásponton vagyok.
A házigazdák ismételten kiöltözve, egyedül a John Oliver imitátoron látszódik erőltetettség nélküli mosoly, talán rájött, milyen minőségű show levezényléséért kap mérhetetlen gázsit. Ma 18 előadó reménykedik a továbbjutásban, illetve a még több napon át tartó, államilag finanszírozott nyaralás lehetőségében.
Örményországról egyből Serj Tanzánia, illetve a Vicinity of Obscenity jut eszembe, ehelyett az Ifjú Pápát az intróban eltáncoló popénekesnő küldi szét a ledfalakat, korrekt hanggal. Közben beúszik Örményország fél államháztartása a lángok képében. Eurovíziós énekesként a legjobban azt élvezném, amikor össze-vissza kérhetek mindenféle effektet ingyen és bérmentve.
A meg nem mondanánk, hogy kétgyermekes anyuka, Sarah McTernan, aki autentikus ír nevével tipeg ki a színpadra. A 22-es csapdája a kedvenc filmje (ezt egy interjújából kerestem ki), közben – tök véletlenül – a 22-es számot annyiszor próbálja kimondani, mint Fred Durst a Hot Dogban a „Fuck” szócskát. Egy chillezős számot kaptunk, a táncosok sem tolták túl, hárommal kevesebben vannak a felső határértékhez képest a színpadon, a „kevesebb több” elve pedig érvényesül.
Moldova szépe továbbra is folytatja a női egyeduralmat a fellépők között. Anna Obodescu egy borozóban táncolt, amit valahol megértek, hiszen egy ingyen borozást nyerni egy tel-avivi afterrel már nem is rossz. Ezerszer szebb kiejtése van, mint eggyel korábbi ír kolleginájának. Fish Minden jó lesz-szerű homokrajzolós vetítést kapunk, ami kellően leköt. Mellesleg a harmadik teljesen vállalható dalnál tartunk, gyorsan meg is kell nézni, hogy biztosan a Dunán vagyunk-e még.
Svájc változtat a női fellépők során, a foglalkozása szerint kőműves Luca esik neki több millió nézőnek. Na ezt nevezik tökéletesen rádióbarát zenének, minden egyes traktus úgy jön egymás után, hogy az a Rádió 1-en óránként háromszor is lemehessen. Önfeledt táncolását illetőleg rettenetesen szórakoztató belegondolni, hogy hányan verhették meg, amikor kedve lett egy jó hidegburkolás mellett alászedni. Talán a mai nap eddigi legjobbja, az aréna is felrobban, bár elvileg fele nézőhöz ingyen vágták hozzá a jegyeket, így dupla az öröm.
2001 óta szerepel Lettország az Eurovízió színterén, most pedig egy pontosan 13 hónapja alakult indie-pop formációt hoztak, amely kifejezetten kuriózum a sekélyesség közepette. A szöveg is ötletes, mindent kihoztak az angol nyelvből, a refrén fülbemászó. Nincsen túltolva, és a zenekar oldalát tekintve a lettek kifejezetten szeretik a hazájukban is ismeretlen zenészek hype-olását, erre pedig tökéletes színtér ez nekik. Ami a dolog másik oldala, hogy ugyanígy robbant be hazánkból Byealex is, aztán meg lehet nézni, mi lett a vége.
Keleti szomszédunk, Románia következik. Ester, akinek második neve bazsarózsát jelent, egy szerelmi történet végét meséli el. Ők pontosan tudják, hogy mindenhez kell lánggép, ugyanis bármilyen kis csettintést sem érdemlő ütemre rá kell akasztani a lángokat, és bár soha nem voltak kiemelkedő alakjai a románok az Eurovíziónak (nem mellesleg mi sem feltétlenül), annak ellenére ez a dal is szerethető, érdekes hanggal megáldott drága bazsarózsánk képes szórakoztatni. A bennem rejlő összes Lakatos Márk adna egy dicséretet a stylistnak, hiszen az is illik a dalhoz, a koncepcióhoz, a táncosok pedig tök jól térnek el tőle.
A show történetének legnagyobb hackerével, Conchita Wursttal készített interjú után Dánia következik. „A szerelem örök” címmel már sejthetjük, hogy melyik percben fogok kirohanni sörért ezek után, de ez hazugság, mert már rég megtettem. A közönség rettenetesen ütemtelen tapsolása teszi emelkedetté az olyan magas hangokat, amiket nem értek, hiszen ha valamit ki lehet hagyni egy gitáros dalból, akkor azok ezek a hangok. A hatalmas szék valószínűleg nem az XXXLutztól került oda, a francia-angol dal pedig sehogyan sem tud több lenni pusztán unalmasnál.
Svédország. Nagyon szép hanggal érkezik ki emberünk, aki olyan táncot lejt a dala mellé, mint én a Roniból hazafelé, amikor megszólal egy bluetooth hangszóróról bármelyik Kozmix-ballada. Ez a dal is teljesen rendben van, a legnagyobb probléma, hogy ezekről írni kár, de hát ezt a versenyt nem a megjegyezhetőségért szeretjük. Ölelkezés a vége, és ugrunk is tovább.
Sógoraink 1957 óta pörögnek, eddig két győzelmet dobtak a közösbe az osztrákok, és bár idén nem esélyesek, az OE3 sosem fukarkodik eurovíziós előadókkal. Annyira nem, hogy az észtektől Stig Rasta dala a mai napig szól heti 3-4 alkalommal is. Az idei versenyzőt már azelőtt elfelejtettem, hogy elkezdte volna, a végtelenségig nyújtott you-zás pedig olyan szinten idegszálas ugrókötelezés, hogy hazatértemet érzem, megjöttünk abba a versenybe, amit mindig is ismertünk. Ezen a csütörtökön 42 percig tartott az élvezet, ami 17-tel több a keddinél.
Körbe is járjuk határainkat, másodjára érkezik a 2000 márciusában született fiú, aki idén is a kameramozgásra helyezi a hangsúlyt. Ő volt az, aki Kijevben egyik kamerából a másikba nézve változtatta a hangszínét is drasztikusan. Angyalszárnyazgatás, mégis Angyalföld fílingje lesz, amit nem hogy az anyanyelvi váltás nem ment meg, de igazából semmi. Az előző részben megénekelt balkáni nagyívű vontatottság itt is jelen van. Persze van hang, meg minden, de ez lényegében egy vazektómia mellett elmegy.
Málta, a kis szigetország mindig szimpatikus produkciót hoz, 1971-ben voltak itt először. Michela előre beígért Lady Gagázást fog hozni. Hang van, effektek messze túltolva, de mégis kiemelkedik: nem tudom, hogy ez a verseny színvonalát, vagy őt minősíti-e. Nem mellesleg itt a dal dropja nagyon erős volt, ügyes volt a producer, hiszen tudjuk, hogy ide nagyon más a jó hangon túl nem kell. Nincsen nagyon komolyan véve, mégis egy kellemes alakítás a vége. Bár sehol nem találtam meg benne Lady Gagát, sokkal inkább Ariana Grandét kevesebb hanggal, meg még kevesebb pedofil hajlamokat szülő szexista mozgással, amit fel lehet húzni az „ez önkifejezés” szlogenre.
Litvánia érkezik, az énekes kétszer volt korábban vokalista, most rajta a nyomás. És semmire nem tudok gondolni, csak hogy női hangon énekel nekem Justin Timberlake, ami elég erős. Ennél többet ez a dal mondjuk nem is érdemel, az Eurovízió lesz a főszponzora masszív alkoholizmusomnak ezek után.
Oroszországot ismét Sergey Lazarev képviseli, aki anno a korábbi svéd döntőst kopírozta, és a második helyig menetelt, idén is esélyesnek számítanak. Ismét rámegy a srác a látványra, most tükrökkel próbálkozik, emelkedett hangnemmel és ismét olyan vetítéssel, mint pár éve. Nálam ez nem húzta fel a dalt annyira, hogy élvezhető legyen, de ez nem lényeges, hiszen a csarnokban akkora őrjöngés övezi, hogy az felfoghatatlan.
Albánia érkezik, 15 éves zenei történelmük mellett sok említésre méltó nem szól az ország mellett, pedig a nemzet kitermelt olyan sztárokat, mint Dua Lipa, Rita Ora, vagy éppen Bebe Rexha. Ehhez képest olyan sok jót nehéz erről a dalról mondani. Kétségtelenül átfedést érzek az énekesnő és a fiatalabb Lisa Ann között, ami jelentsen mindenkinek annyit, amennyit belelát. Végül el lett énekelve; a kisasszony 435 000 Instagram követővel, a magyar kommentátorok szerint „albán kaszatibi” címmel búcsúzik.
Norvégia eddig 11 alkalommal volt teljesen utolsó ezen a komoly versenyen. Fogalmazhatunk úgy is, hogy őket nem érdekli annyira az egész, hogy fordítani akarnának rajta. A norvég Crystal zenekar idén is megküzd ezért a címért, Pápai Joci mellé egy fix társulót tudnék mondani, ezek szintén ők lennének, hiába minden viking-edm, hiába minden 36 fokban jobbra hajtott fejjel kamerába nézés. Olyan az egész, mintha 2002-t írnánk, és akkor is ciki lenne ez.
Hollandia a fogadóirodák szerint a legesélyesebb, erre viszont rá kell még szolgálni a három percben. Egy szép dalt hallunk, bár fura, közel hasonló kezdetűvel a Makemakes majdnem utolsó lett ezzel a döntőben 2015-ben. Ami a másik, hogy a zongora amúgy sem szól, így én is bátran odaülnék prüntyögni. A dal rendkívül szép, nem lenne meglepő, ha megnyerné az egészet, biztos döntős produkcióról beszélünk. Legalább annyira hallottunk benne Clean Banditet, mint bármi mást, csak random választani kell valakit egy 40-es chart showból.
Észak-Macedónia a büszkeségről énekel, az idősebb jogán őket még bárki letegezheti. Miss Jégvarázs, aki közben szintén hasonlít legalább három énekesnőre egyben, erős hanggal áll ki és adja elő az elhagyott gonosz dalát bármelyik musicalből. Aligha lesz továbbjutó, de nekik van még ezer évük, hogy történelmet írjanak.
Az este utolsó versenyzője az azeri Liam Hemsworth, aki moszkvai születésű, mégis a 12-szeres fellépő Azerbajdzsánt képviseli. Azerbajdzsán ennek ellenére a düsseldorfi viadalon, ahol a 2009-es Ádok Zoli után egy cigiszünetet kért egy ország, és rá egy évre, 2011-ben tért vissza Wolf Katival, na ott pont azeriek nyertek. Idén egy nagyon kreatív, pörgős zenével jönnek, ahol a magasabb hangok is kellemesen hatnak, a hajlítások is helyén vannak, ennek ellenére egy döntős dalnál több reményt nem adhatunk nekik.
Ezeket követik a klasszikus recapek, ahol át lehet gondolni, ki az az emberállat, aki erre olyan emelt díjakat hajlandó kifizetni, hogy számára egy dal miatt szimpatikus országra szavazzon, ugyanis sejteni lehet nagyjából, hogy kik lesznek a továbbjutók. Még a maradék időben megkapjuk a Shalva zenekar tagjait, akik hátrányos helyzetűek, mégis az elmúlt két nap legjobb dalát hozzák el. Ezzel egyszerre csodálatos, hogy Down-szindrómás, vak hölgyek úgy robbantják fel a színpadot, hogy az eszméletlen, másrészt valahol kellemetlen is, hogy őket órákon át szívesen hallgatná az ember, nálunk meg milliók mennek el egy olyan showra, ahol végül megszülnek egy fellépőt, aki a döntőbe sem jut. Bár róluk nem találtunk videót, egyet belinkelünk egy korábbi fellépésükről:
Folytatás a döntővel, a továbbjutó országok az elhangzás sorrendjében: Észak-Macedónia, Hollandia, Albánia, Svédország, Oroszország, Azerbajdzsán, Dánia, Norvégia, Svájc, Málta
Kiemelt kép: Eurovision Song Contest
