Messiaen és Debussy emlékére – Borbély László zongoraestje

Hézer Luca 2018. Már. 1. 0 0

Olivier Messiaen születésének száztizedik és Claude Debussy halálának századik évfordulójára emlékezett a Magyar Rádió Márványterme. Borbély László, zongoraművész előadásában csendültek fel a két zeneszerző prelűdjei, amelyek között Messiaen műveit most hallhatta először a magyar klasszikus zenei publikum. 

A prelűd műfaji sajátosságából adódóan az ember arra számít egy ilyen felépítésű koncerten, hogy minden mozzanat egy új hangulatvilágot idéz majd meg. A rövid részletek könnyen feldarabolhatják a koncert megszokott egységét, így újabb és újabb impulzusok érhetik a hallgatót, elvesztve a fonalat egy bizonyos idő után. Ez azonban nem volt jellemző a márványtermi koncerten. A prelűdök közötti határ gyakran elmosódott, néhol teljesen eltűnt a zongorista által tartott nagyobb lélegzetvételnyi szünetek ellenére. A hangulat és a játékstílus kohéziója két darabra osztotta a koncert repertoárját, ahol a határt a zeneszerzők adták.

Claude Debussy igen kedvelt zeneszerző a mai fiatalok körében, ám prelűdjei közül csupán néhány vívta ki magának a tiszteletet ebben a körben. A koncert a Delphoi-i táncosnők mozzanatával indult, amely harmonikus, nyugodt hangvételével vezette fel az estet. Borbély László, bár az első pillanattól fogva átadta magát az általa közvetíteni kívánt érzelemvilágnak, itt még nem fedte fel azt az energiát, amit a következő prelűdökben tapasztalhattunk. Az Anacapri dombjaival a mértékletességet megfűszerezte a darab visszatérő motívuma és az erőteljesebb dallamvezetés. Továbbfűzve ezt a gondolatot, az Amit a nyugati szél látott című prelűddel elérkeztünk a koncert felépítésének csúcspontjára. Ennél a rövid résznél alkalom nyílt az eddig csupán sejtetett feszültséget előhívni a hangszerből, emellett a zongorista virtuozitása is kiteljesedhetett. Végül a Köd című prelűd jelentette a csúcspontról való távolodást.

 

A felfokozott érzelmek, bár rányomták bélyegüket a koncert atmoszférájára, ismét lecsöndesedtek azt az érzetet keltve, hogy még mindig ugyanabban az egyetlen darabban járunk, amelyikkel elindultuk. A tündérek kiváló táncosnők pedig egybeolvadt az őt megelőző prelűddel mind dallamvilágában, mind a zongorista által megteremtett struktúrában és hangulatban. Az Ondine egy újfajta, kissé játékos változatosságot hozott a prelűdök sokaságában, egy új nézőpontra helyezve ezzel a darabokat. Bár egy egész egységet képeznek, a prelűdök apró mozzanatai mégis érzékeltetik, új gondolathoz érkeztünk. Az érzékek összezavarása tehát nem abban nyilvánult meg, hogy túl sokféle inger ért bennünket a sok rövid darab hatására, hanem túlságosan egysíkúvá tették azt az ívet, amelyet a műveknek kell kiszélesítenie. A Tűzijáték jó befejezésként szolgált a Debussy-szakasznak, hiszen reflektált valamennyi prelűdre, különösen a hevesebb Amit a nyugati szél látottra. Tény, hogy nem a legérdekesebb felállásban hallhattuk Claude Debussy prelűdjeinek válogatását, ám a zongorista egyedi interpretációja és az állandó harmónia mégis élvezhetővé, követhetővé tette ezt a szakaszt.

forrás: jegy.hu

Debussyt a szünet után Olivier Messiaen korai prelűdjei követték, amelyek tovább erősítették azt az érzést a hallgatókban, hogy a koncert koncepciója nem volt más, mint egyetlen lineáris vonalon végigvinni a zongorista elképzeléseit, amelyet minden darabra kivetített. Ilyen formában a koncert mértékletes, egységes, bár kissé monoton benyomást keltett. A prelűdsorozat A galamb című rövidke darabbal indult, amely melankolikus hangulatával a zongorista belső gazdag érzelemvilágát kissé eltolta a közönségtől, kontrasztot képezve a külső és a belső struktúra között. Az elragadtatás éneke a szomorú tájban pedig tovább növelte a távolságot annak ellenére, hogy élvezetes és rendkívül összeszedett, pontos interpretációt kaptunk Borbély Lászlótól. A diszharmonikus érzet talán oda vezethető vissza, hogy Messiaen ezen prelűdjeiben még nem teljesedett ki a zeneszerző saját stílusa, darabjai kissé kiforratlanok, keveset mondanak. A koncert zongoristája talán éppen azért választotta ezeket a műveket, hogy új perspektívába helyezze őket, megmutassa valódi mondanivalójukat, ám ezt sajnos nem sikerült átadnia számunkra.

 

 

Messiaen Elmúlt pillanatok című prelűdje hosszából adódóan több időt hagyott a darab befogadására, Borbély Lászlónak pedig sikerült visszatükröznie szerző kissé introvertált, belső hangokra figyelő gondolatait. A következő részben Az álom kitapinthatatlan hangjaival a még zavaros, elkalandozó, ám rendkívül részletgazdag lelkivilág jelenik meg, majd ismét visszatérünk az állandó zenei és intonációs megoldásokat felvonultató témához. A szorongás harangjai és a búcsú könnyei vezetett át minket az utolsó két darab – Csendes panasz és Tükröződés a szélben – végkifejletéhez. A lezárás adott egyfajta belső várakozást, feszültséget, tovább gondolva a fő vezérfonalat, ám addigra már a közönség úgy érezhette, mindent megkapott, amit lehetett a prelűdöktől. Korrekt, kifejező előadásmód a megkövetelt technikai megoldásokkal, de az igazi katarzis elmaradt. Borbély László mindent kihozott a darabokból, amit csak lehetett. Ez azonban ezen az estén “csupán” egy kellemes, nyugtató, ám maradandó élményeket nélkülöző koncertet eredményezett.

 

Kiemelt kép: picture-alliance/ dpa

 

 

 

 

 

Tags: 100, Bartók Rádió, Borbély László, Debussy, Delphoi-i táncosnő, Magyar Rádió Márványterme, Messiaen Categories: ZENE
Related Posts