Iamyank az Akváriumban tartott november 17-ei albumbemutatója előtt interjúnkban megígérte, a Láttam a jövőt meghalni élő hangszerelésével át fogja definiálni önmagát és művészetét. A koncert által azonban nem csak az előadó definiálódott újra, az elektronika és a post rock legsúlyosabb, legújabb fúziója ugyancsak.
A Láttam a jövőt meghalni karakteres élményanyagát kifogástalanul, nem várt extrákkal tudta átmenteni élő verzióba. A koncerten debütált felállás egyedülálló zenei nyelvet teremtett, az elektronikus hangkép nagyszerűen egészült ki élőzenei megoldásokkal. A színpadképet két oldalról két metáldobos (Kocsis Máté, Szalay Dániel) szegélyezte, Yank közöttük helyezkedett el kísérteties pozícióban, jobb kezét samplerre, bal kezét a basszus szintire tapasztva. A basszusgitár és a gitár is előkerült, utóbbi inkább vonós hangszerként, miközben a dobosok kíméletlen zakatolással építettek a háttérsávokra és szintiszólamokra. A koncert csúcspontján egy vastag gitárriffel Yank még egy plusz réteget ráemelt az amúgy is teljes hangképre, itt már az alapvető torzítás is torzult, de ennek is megvolt a maga helye a műsorban – felszabadító ereje tagadhatatlanul volt. Az Akvárium kistermének hangterjedelme rendkívül sokat bír, technikailag tényleg kifogástalan, és szerencsére a hangkorlátozással itt kevésbé foglalkoznak. Ez által a dalok okozta lelki-szellemi transzélmény konkrét fizikai hatással is párosult. A koncertterem minden négyzetcentiméterét átjáró brutális mélytartomány ugyanis szó szerint belemasszírozta a közönséget a zenébe.
Törzsi szeánszot idéző, orchestral dobok, monumentális tamok, lassan felszűrődő leadek, és harci jelenetek soundtrackjét idéző zenei megoldások egy elvont művészi univerzumot feltételeznek. A néhol valóban sokkoló, elektronikus hangjáték viszont furcsa kerülőútjain vissza tudta adni hétköznapjaink megannyi rezgését. Ezt egyébként az estét megnyitó Onakom produkciója is bizonyította.
Az album koncert blokkja izgalmasan volt szerkesztve. A kiszámíthatatlan zajkomponációk után hatalmas kezdőlökéssel indult be a szimfonikus pulzálás a két dobos és az elektronika hajtásával. A dalok nem értek véget, a koncertet alig törte meg taps (teltház közeli állapot volt, de a műsor nem adott rá alkalmat) a gátlástalan zenei folyamra így rengeteg ideje volt rácsatlakozni a befogadónak, és onnantól kezdve senkinem nem volt kedve lejönni róla. Egyedül a koncert végén szólalt meg Yank az album címadó dalának torzított üvöltésén kívül. Egyébként teljesen éteri hatást biztosított dalainak a konstans színpadi füstfüggönnyel, prófétikus vizuállal és apokaliptikus zenei témákkal.
Kérdéses, hogy logisztikailag és technikailag mennyire ismételhető a koncert, illetve mennyire kell egyáltalán egy koncertet reprodukálni. Mindenesetre nagyon magas művészi hatásgyakorlás a Láttam a jövőt meghalni élő verziója, Iamyank zenei definíciói pedig sok mindent átértelmezhetnek még a magyar zeneiparban.
