Cikksorozatunk a hétvégi pihenés egy-egy üres óráját kívánja megtölteni olyan zenei élményekkel, amelyeknek a szórakoztatás mellett céljuk az is, hogy a mainstream zenei piacon kívüli világba is betekintést nyújtsanak.
A Talking Heads 1975-ben, New Yorkban alakult, leginkább new wave, post-punk, art pop vonalra besorolható zenekar. Harmadik albumukat 1979-ben jelentették meg. A zenekar művészetis tanulók hobbijaként indult, majd első, hírnevüket megalapozó fellépésük a punk és new wave szcéna fészkében, a legendássá vált CBGB klubban volt, a – szintén legendássá vált – Ramones előtt.
Forrás: worldcafe.tumblr.com
A Fear of Music címet viselő album sötétebb, komorabb arcát mutatja a csoportosulásnak, mindezt úgy, hogy egy pillanatra sem szűnik meg az a tipikusan zakatolós, autisztikus, pszichedelikus hozzáállás a funkhoz, ami már az 1977-es Psycho Killerrel a Talking Heads védjegyévé vált.
Az anyagban szorongatóbb légkörrel találkozunk, mint az előző Heads albumokban – gyakran jelenik meg a menekülés motívuma, a frontember, David Byrne által visszatérően megfogalmazott nagyvárosi elveszettség, modern társadalmi viszonyokból eredő frusztráltság
Az album producere az a Brian Eno, akit sokan az ambient zene atyjának tartanak, és aki olyan híres előadókat támogatott sokszor dekonstruáló, kreatív, konvenciókat kerülő zenei ötleteivel, mint David Bowie, a U2, a Coldplay, vagy Damon Albarn.
Forrás: https://www.factualopinion.com
Az album azonosítható zenei vonásai közé tartoznak a szokatlan ritmusok, avantgárd kísérletek és szólók, a már említett zenei dekonstrukció, David Byrne játékos-őrült jelenléte a mikrofon mögött.
Végül, érdekes adalékként tenném hozzá, hogy egy teória szerint az albumon szereplő egyszavas címek elé oda kell illesztenünk a „Fear of” kifejezést, tehát: Fear of Air, Fear of Heaven, Fear of Cities…
Kiemelt kép: https://www.royalbooks.com
