Hétvégi albumajánló: Punnany Massif – Shen Kick

Varga Vencel 2020. ápr. 19. 0 0

Ha valaki a hazai rapről beszél, ma már 1000 százalék, hogy a Punnany Massifot sokkal inkább popnak fogja tekinteni, de ez nem volt mindig így.

2020-ban lett 10 éves a Shen Kick, a hazai zenetörténelem méltatlanul elfeledett közkincse, amely egy generáció teljes ars poeticájaként tudott működni, mindezek mellett pedig brutális ikonja volt 2010-nek, rárúgva ezzel mindent a zeneiparra.

Kicsit hihetetlen, hogy a régi és új Punnany között kell különbségeket tenni, viszont kihagyhatatlan, hogy a tagok cserélődnek, a Shen Kicket meghatározó DJ R-Nold például már nem tartozik a csapathoz. Viszont ebben a cikkben nem fogok az új miatt háborogni sem, hiszen – megkövezve magam és a 13 éves utcanevelte énemet – nagyon is jó az új formációja a PM-nek, szimplán csak nehezen hasonlít a 10 évvel ezelőttire.

A Shen Kick képlete iszonyatosan egyszerű volt: a Körkorkép után lőni egy akkorát, amely az undergroundtól már kifejezetten messze repíti az eredetileg pécsi bandát, és nemcsak kiemelkedni egy mezőnyből, hanem valami korszakalkotót létrehozni. Ez sikerült is a Shen Kickben, a Punnany név pedig egyre több háztartásban nemcsak egy érthetetlen szóösszetétel, hanem a legérthetőbb, legkreatívabb beolvasássá és legkomolyabb művészeti fegyverré avanzsált.

Ezt az albumot literálisan bármi mellé szívesen ajánlaná az ember, utcai verekedéstől kezdve művészkávézókon át bárhol és bármilyen hangulatban vagyunk. Ikonikus számok sorát hozza fel, kezdve Cseh Tamás átdolgozástól egészen a Nincsen Zséig, amely ma már nem biztos, hogy megállja a helyét ennyi Padthai reklám mellett, de persze ebből nem csinálunk ügyet.

A szövegek Wolfie és Rendbenman részéről talán itt voltak a legegyenesebbek, itt voltak egyszerre puritánok, mégis művészetileg éles képet tudtak alkotni bármiről, legyenek azok nőzési szokások és tanácsok (Húszparancsolat), vagy Eurhytmics feldolgozásba bújtatott lustasághimnusz (Antika).

A Shen Kick az első olyan lemez, amely komoly megfontolások után nem lett tetoválás, ám ez még mindig kísért lelkileg. Amit csak remélni tudunk, hogy a 10 év emlékére majd valamikor, esetleg egy Parkos buli keretein belül újra átélhetjük azt, ami miatt mi is elkezdtünk felnőni.

Kiemelt kép: youtube.com

Tags: 2010, album, Cseh Tamás, Eurhytmics, Hétvégi albumajánló, pop, Punnany Massif, rap, Rendbenman, Shen Kick, Wolfie Categories: ZENE
Related Posts