Eddig talán egy album sem kezdődött késszúrások, női sikoltozás, majd ásás hangjaival, Eminem január 17-én szinte a semmiből megjelent új lemeze azonban pontosan így indul, a hanghatások után pedig első dolga, hogy beszóljon a kritikusoknak, akik lehúzták az előző albumát.
Lehet őt nagyon szeretni és nagyon utálni, mert bár a rapben nincsenek szabályok, Eminem gyakran még azokat is megsérti. Kemény és sokszor ízléstelen, nagyzoló, szarkasztikus, dugig fekete humorral, könyékig kényes témákban turkálva. Olyan társadalomkritika a munkássága, melyet kevesen tudnak szó nélkül lenyelni, azonban azóta ismerem és kedvelem amit csinál, mióta megszülettem, úgyhogy számomra a Music To Be Murdered By valóságos mestermű a rap koronázatlan, fehér királyától.
Az album címét, a borítót, és egyrészt az egész lemezt Alfred Hitchcock legendás filmrendező munkássága, valamint az ugyanezzel a címmel megjelent 1958-as filmzenéket tartalmazó lemez ihlette. Egyfajta tisztelgés ez a félelem nagyura előtt, többször maga is megszólal (Alfred – Interlude, Alfred – Outro), tanácsaival megborzongatva a hallgatókat.
Lényegében nem találkozunk semmi ismeretlennel Eminem új lemezén. Az odaszúrásaival nem kímél senkit, kapnak belőle a politikusok, celebek, a #metoo kampány, a terrorizmus, a lemezkritikusok, a nők, a saját családja. Ezen a lemezen is felemlegeti a nehéz gyerekkorát, mint már megszokhattuk tőle. Mégis, talán a dalok sorrendje, vagy a lemez egész koncepciója miatt, de egyáltalán nem unalmas, annak ellenére, hogy már szinte mindent hallottunk egyszer más kontextusban. Eminem talán már nem is igazán lenne Eminem, ha nem hozná a tőle megszokottat.
A több mint 1 óra hosszúságú, 20 dalt számláló egész estés lemezen olyan előadók működnek közre, mint Ed Sheeran, Juice WRLD és Don Toliver, a készítésben pedig Dr. Dre, The Alchemist és David D.A. Doman.
A lemez legjelentősebb dala a Darkness, melyhez klip is készült, és ami igazán megrázó módon áll ki a fegyvertartás szigorítása mellett Amerikában, mindezt a 2017–es Las Vegas-i lövöldözés kontextusába helyezve, illetve a végén bevágott hírblokkban számos iskolai lövöldözést is felemlegetve, alatta Simon and Garfunkel The Sound of Silence című dalából jól ismert „Hello darkness, my old friend” mantrázásával.
Megrázó és elgondolkodtató, tulajdonképpen az egész lemez ilyen. Nagyon sokszor durva, már-már kegyetlen, pont, mint a Hitchcock-filmek, de minden sorában van valami igazság, és ha figyelmesen hallgatjuk, felnyithaja a szemünket.
