A műfajok, stílusok keverése és ötvözése mindig nagy feltűnést kelt a zenei életben, hiszen ezáltal teljesen új irányzatok nyílnak meg a zenészek előtt. A határ a csillagos ég mind lehetőségek, mind gyakorlati megvalósítás terén. Bizonyára mindenkiben felmerül a kétely: vajon hol a határ az ízléses stílusvegyítés és a követhetetlen érzelmi hullámok között? Ebben a kérdésben Káel Norbert a szakértő.
A Magyar Rádió számára mindig is fontos volt a klasszikus zenei értékek mellett a fiatal, újító szellemű tehetségek bemutatása, támogatása. Nem meglepő tehát, hogy a Márványteremben ezúttal a Jazzical Trioval készült koncertfelvétel, melyet a Bartók Rádión hallhatunk majd viszont. A három fiatal tehetséget magába foglaló zenei formáció a jazz műfaját és tematikáját körbejáró műsorsorozat révén adott családias hangulatú, ám annál meghökkentőbb és különlegesebb koncertet, amelynek befogadásához bizony jó nagy adag zenei intelligencia szükséges.
A zenekar tagjai, Káel Norbert (zongora), Oláh Péter (nagybőgő) és Lakatos Pecek András (dobok) külön-külön is érdekes zenei személyiségek, akik kétség kívül egyedi látásmóddal bírnak. A zenészek hangjának ötvözete már önmagában egy ígéretes produkciót sejtet, az igazi különlegességet azonban a zenekar stílusa jelenti. A trió neve igen árulkodó ebben a tekintetben, hiszen klasszikus zenei darabokat ötvöznek a jazz műfajának technikai és dallambeli sajátosságaival. Első hallásra talán szokatlan és váratlan ez a felállás, az összhangra és az egyes motívumok egymásba illeszkedésére koncentrálva azonban egy egészen érdekes és újszerű élményben lehet részünk.
A koncerten előadott darabokban még egy jelentős csavar figyelhető meg. A klasszikus darabok valójában szintén feldolgozások, méghozzá különböző népdalok, népzenei témák újragondolásának eredményei. Bartók és Kodály munkásságát senkinek nem kell bemutatni ezen a téren. Alkotásaik révén nemcsak fennmaradtak az addig szájhagyomány útján megőrzött népdalok, hanem több esetben új színt öltve, egymással keverve egy igazi modern alkotássá nőtték ki magukat. A Jazzical Trio ezen gondolatot tovább fűzve a jazz játékos, leleményes és improvizatív elemeit csempészte bele ezekbe a feldolgozásokba. Az elgondolás rendkívül ötletes és figyelemfelkeltő. A megvalósítás azonban igen magas szakmai tudást és tapasztalatot kíván. A trió ezt az elvárt színvonalat könnyűszerrel hozta a koncerten, ahogyan azt minden fellépésen és felvételen tapasztalhatunk. A zenekar visszatérő vendég a hazai kortárs klasszikus zene és jazz helyszínein, eseményein, ahol mindig sikerül kivívniuk az igencsak kritikus közönség elismerését.
A feldolgozások feldolgozásaival járó gazdag keveredésnek köszönhetően az eredeti dallamok, témák csupán egy apró mozzanatát teszik ki a teljes produkciónak. Keresve sem fogjuk az eredeti motívumokat egy az egyben megtalálni, csupán ügyesen elrejtve a szólamok és stílusok végeláthatatlan tengerében. Amint felismerünk néhány jellegzetes hangkombinációt, a zenei gondolat már tovább is lép egy következő fokozatra, nem hagyva szünetet a tudatos gondolkodásra. Az egyes darabok csupán inspirációként, útmutatóként szolgálnak, a zenészek nem köteleződnek el túlságosan feléjük. Ez a fajta szabadság teszi olyan sokszínűvé és váratlanná a trió előadásait.
A valódi meglepetést azonban Chopin prelűdjei (cisz- és e-moll) jelentették az est folyamán. A zeneszerző valószínűleg legvadabb álmaiban sem tudta volna elképzelni, hogy ezek a lágy, melankolikus, zongorára írt darabok egyszer majd a lüktető, dinamikus dob ritmusaival, valamint az igazi jazz életérzést diktáló nagybőgő kíséretében hangzanak el. Még számunkra is érdekes, gyakran vitatott ez a felállás, amely egy klasszikust ilyen modern formában mutat be. A pozitív összképhez azonban a zenekar virtuozitása és zenei érzékenysége nyújtott biztosítékot. A koncert rendkívül logikus felépítésének köszönhetően arányosan osztoztak a szólórészeken, ami még izgalmasabbá tette az előadást. Soha nem tudhatjuk, mikor csendül fel egy szomorkás Chopin-dallam, amelyet egy bőgőszóló szakít félbe, miközben a dobnak köszönhetően ott lüktet a jazzes tempó végig a fülünkben.
A zsidó, román, magyar dallamvilág mellett egy másik klasszikus zongoradarabot is újraértelmezett a Jazzical Trio. Bach C-dúr Prelúdiuma tökéletesen visszatükrözi a zeneszerzőre jellemző harmonikus monotonitást sugárzó dallamvilágot. A koncerten talán ez volt az a darab, amelynél az előadás az eredeti műre a legerőteljesebben reflektált. Az atmoszférateremtés egy új dimenziója jelent meg, ahol a dob a fokozás eszközeként egyre közelebb viszi a zongoraszólamot a tetőponthoz. A sejtelmes és dinamikus áramlásban a nagybőgő halk, ám annál erőteljesebb jelenléte győz meg minket arról, hogy a két stílus nem is áll olyan távol egymástól, mint gondoltuk. Az így létrejött kontextusban a legapróbb mozzanatok is jelentősek. Felidézik az improvizatív jazz hangulatás a virtuóz zongoraszólókban, majd ismét visszakanyarodunk az eredeti Bach-dallamhoz. Ennek ellenére mégsem érezzük azt, hogy éles váltás történt volna. A nagybőgő és a dob nemcsak enyhítik, hanem szinte teljesen elmossák a határt a két stílus között. Az összeolvadás pillanata pedig egészen magával ragadó. Csupán át kell engedünk magunkat azoknak a rezgéseknek, amelyek korszaktól, előadótól és stílustól függetlenül mindenhol fellelhetőek – ha nyitott füllel jár az ember.
