Ügyesen összeállított, „túlhevitett” dalcsokrot hallhattunk február 21-én a Solti teremben, Bretz Gábor és Gráf Zsuzsanna kamaraestjén.
szerző: Pinthér Anna
A közvetlenség
Az elmúlt évek koncerteseményei előszeretettel tematizálják az egyes zeneszerzők „évfordulóit”. Ilyen típusú események repertoár-összeállítása azonban nem igényli szükségszerűen a kreativitást, egy átfogó címmel pedig gyakorlatilag minden szerkesztési probléma áthidalható.
Vegyes érzésekkel, de kíváncsian érkeztem Bretz Gábor (basszbariton) és Gráf Zsuzsanna (zongora) „Kötöttem bokrétát…” című, Kodály 140. születésnapját ünneplő dalestjére, ami mondhatom, pozitív meglepetést okozott – hasonlóan közvetlen zenei élményt rég tapasztaltam. A sikerhez hozzájárulhatott a repertoár érettsége is, ugyanis nem ez volt az első Kodály-születésnap, amikor ez a műsor szólalt meg.
Gráf Zsuzsanna játékát átitatta Kodály zenéje iránti szeretete és elkötelezettsége, hasonlóképp Bretz Gáborét. Az összemosolygások, kikacsintások, a kották ráncolt homlokkal való szemlézése családias légkört teremtett: sokkal inkább éreztem magam egy házi koncerten, mintsem ünnepélyes hangversenyen. Természetes attitűdjük könnyen élvezhetővé tette technikailag is kifogástalan előadásmódjuk.
Ady Endrétől Csokonai Vitéz Mihályig
Elsőként Kodály Öt dal (op.6) c. ciklusából hangzottak el az Ádám hol vagy? (Ady Endre versére) és Az erdő (Balázs Béla versére) című opusok. A dalok előtt Takács Bence előadásában is hallhattuk a verseket. Kezdetben zavart ez a fajta töredezettség, de az este előrehaladtával rájöttem, hogy az apró szünetek, és a szövegek ízlelgetése kifejezetten jó hatással volt a koncert ritmikájára: mint egy hangszert hangolta be a hallgatóságot. Ezt követte a Megkésett melódiák (op 6.) két szemelvénye, a Magányosság (Berzsenyi Dániel versére), és a Farsang búcsúszavai (Csokonai Vitéz Mihály versére). Míg az első után feszült lettem, utóbbi szó szerint megkönnyebbült nevetést váltott ki.
Remekül illeszkedett a programba Gustav Mahler Rückert-dalok ciklusa, aminek utolsó darabja egyértelműen az est érzelmi csúcspontja volt. Zárásként Kodály Énekszó (op.1) ciklusából hallhattunk részleteket, utolsóként a címadó „Kötöttem bokrétát erdei szekfűből…” kezdetű népdalfeldolgozást, amely szép keretet kölcsönzött a tematikának.
A program gördülékenységét segítette, hogy a Rückert-dalok után már nem volt szükség a megállásokra: a program érzékenyen terelte saját folyamának medrébe a hallgatóság figyelmét. Rövid idő után el tudtam engedni azt a fajta görcsös figyelmet, amellyel a műveket már ismerő kíséri a technikai finomságokat, és képes voltam úgy hallgatni a zenét, ahogy egy rég hallgatott lejátszási listát a buszon: teret nyitva a fejbe tóduló asszociatív képeknek az „ismerős, de mégis új” érzetével.
Kiemelt kép: librarius.hu
