Dívák hangjától dübörgött az Alterába – Harmadik nap

Csendes Máté 2019. Júl. 12. 0 1

A jubileumi Alterába harmadik napja hasonlóan kezdődött, mint az előző. Fáradt és lassú volt a délelőtt a kempingben, mindenhol nyújtózó emberek, kávéval a kezükben. Kora délután aztán megint elkezdődött a ráhangolódás az estére, ismét feltörekvő zenekarok vették birtokba a kisszínpadot, hogy bemelegítsék a hangulatot a végéhez közelítő fesztiválon.

Elsőként a Combcsont lépett színpadra, akik tavaly már bemutatkoztak itt, akkor még Dindes d’Espace néven. Őket követte a Kalapkabát, majd a Me iLL. Amíg a délutáni program zajlott, a szervezők ismét remek játékokkal szórakoztatták a vendégeket, melyeknek nagy értékű nyeremény volt a jutalma. Eközben a lelkesebbek készíthettek maguknak kitűzőket és kipróbálhatták, milyen részeg-szemüvegben fakockával építkezni. 

Az est programja öt órakor kezdődött meg az AŽUR zenekar fellépésével. Remek kedvcsinálónak bizonyult a banda, hiszen egy órán belül nyüzsögni kezdett a fesztivál, gyűltek az emberek. Őket a Csaknekedkislány követte, akiknek már egészen szép rajongótáboruk is volt, akik el is foglalták az első három-négy sort. 

Fotó: Herczeg Orsolya

Este nyolc órakor pedig megkezdődött a közönségek kedvenc díva- zenekarjainak maratonja. Elsőként a Magashegyi Underground zenélt. A banda énekese, Bocskor Bíborka elmondta nekünk, hogy az Alterába Fesztiválban legjobban az állandóságot szereti. Minden évben itt vannak és akár unalmas is lehetne nekik is, a közönségnek is, de továbbra is úgy látszik, hogy mindenki nagyon szereti, hogy itt vannak és stabil fellépői a fesztiválnak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a koncert előtt rajongó egész sorai vártak rá, hogy pár szót válthassanak az énekesnővel és készíthessenek egy-egy közös képet. Bíborka pedig nagyon örült ennek és közvetlen volt mindenkivel, nem hiába szeretik őt ennyien. 

Egyből a koncert után színpadra szólították Erdélyi Rolikát, azt a kisfiút, aki rengeteg betegséggel megküzdött már, és akit a fesztivál már több éve támogat. Rolika egy esti mesét mondott a közönségnek, amiért hatalmas ováció és szeretet volt a hála. Itt most nálunk újra meghallgathatod a rátóti csikótojás történetét.

Erdélyi Rolika mesét mond a 10. AlteRába Fesztiválon.

Gepostet von f21.hu am Donnerstag, 11. Juli 2019

A kisszínpadon ezután a Konyha lépett fel, akiket, ha korábbról nem is, a Dal című műsorból ismerhet a közönség. Bár a rutinos AlteRába-arcoknak biztosan nem kell bemutatni Szepesi Mátyás zenekarát, hiszen tavaly nagyszínpadon kápráztatták el a közönséget.

A dívák sorát az Anna and the Barbies folytatta, amely minden bizonnyal az est egyik fénypontja volt. A jubileumi AlteRába mellett Annáék is ünnepeltek, ők a 15. születésnapjukat tartották a fesztiválon. Ennek örömére a szervezők egy tortával is kedveskedtek nekik. A koncert pedig, mondhatni az Annáéktól minden évben megszokott remek hangulatban telt. Amerre a szem ellát lelkes rajongók, boldog fesztiválozók. Szerkesztőségünk által megszólított emberek nagy többsége a “felemelő” szót használta a zenekarra. 

A koncert után a Konyha ismét maga köré vonzotta a közönséget, amíg a Péterfy Bori és a LOVE BAND beállt a színpadra. Ők adták az est másik fénypontját és zárták a dívamaratont. A fesztiválozók velük haladtak tovább egy komoly érzelmi utazáson és énekelték Boriékkal a dalokat. 

Golyó vállalta magára a nemes feladatot, hogy ezek után egy hatalmas bulit alakítson a kisszínpad elé. A Firkin zenekar pedig nem törte meg ezt a lendületet, az ír zenéjükkel teljes eksztázisba vonták a tömegeket. Végül azoknak, akik éreztek még magukban erőt, hajnalig ismét Golyó nyújtotta a megoldást. 

Herczeg Orsolya galériája

Horváth Dániel galériája

Kiemelt kép: Horváth Dániel fotója

Tags: Alterába, Alterába Fesztivál, Anna & the Barbies, Combcsont, Csaknekedkislány, Dindes d'Espace, Erdélyi Rolika, fesztivál, fesztiválszezon, Kalapkabát, koncert, koncertbeszámoló, koncertgaléria, Körmend, Magashegyi Underground, Me iLL, Péterffy Bori & Love Band, Rába-part, Vas megye Categories: ZENE
Related Posts