2016-ban jött ki második nagylemezük Fountain of Fun címmel, amivel először indultak vidéki turnéra. Ennek a koncertsorozatnak a kereteiben léptek fel többek között, a zalai megyeszékhelyen is. Riportunkban bemutatjuk ezt a sokra hivatott, „egynegyed részt egerszegi”, leginkább egyik magyar zenei stílushoz sem besorolható együttest.

forrás: Zaol.hu
forrás: Zaol.hu

– Mikor alakult a banda? 4 fő alkotja a csapatot, zenei ízlésben mennyire képviseltek más-más stílusokat?

– Méhes Adrián: A zenekar 3 éve Muriel, a jelenlegi felállásban pedig másfél éve. Annyira nem mondanám, hogy más zenei irányzatokból jövünk, nagyon sok közös pont van. Lehet, hogy hallgattunk különböző zenéket, de alapvetően ugyanazokat a zenéket tartjuk értékesnek.

 

– Adrián egerszegi születésű vagy. Mesélj kicsit a zalai éveidről.

– Az Adyba jártam általános iskolába, a zenei alapokat itt ültették belém. Az egyik ballagáson már egy Ákos számot egyedül gitároztam el. 2000-ben érettségiztem a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, a megboldogult Ságváriban. Innen kerültem fel egyetemre, Budapestre, s közben kezdtem el a zenével foglalkozni. Már másodéven egy hasonló gondolkodású csoporttársammal alakítottunk egy bandát. Aztán volt több zenekarom, majd az egyetem után csináltam egy stúdiót, ahol most Bence a hangmérnök, itt is próbálunk, ez a bázisa most a Murielnek.

Az interjú folytatását IDE kattintva olvashatod a zaol.hu-n.