A klasszikus songwriter profillal dolgozó Barkóczi Noémi második lemeze szeptember végére került a felszínre. Dolgom volt-albumajánló kritika.
Az alkotónő zeneiségéhez hasonló, hálószoba-dalos projektek kísérleti hangzásához képest Noémi hangzása itt jóval határozottabb. Kifogástalan dob és gitár soundokkal vannak megalapozva a dalok, nem lehet panaszkodni a technikai részletekre, mégha ez a zene látványosan másról is szól, mint a technikai mímeskedesről.
A dalok éppenhogy csak meg vannak írva, nincsenek túlgondolva, semmi izzadságszagú erőlködés vagy nagyot mondásra tett kísérlet. Viszonylag kis téttel játszanak a szövegek is, de pontosan ettől könnyen azonosulható, átélhető a hangulat – a megfogalmazott érzésvilág nagyon közel kerül a hallgatóhoz.
Ehhez az is nagyban hozzájárul, hogy hiányoznak az előadóból a szokásos pózok, például a parasztvakítás gesztusai, vagy a gondos énmarketing dimenziói is. Csak a tartalom van, ami véletlenül sem akarja a tökéletesség látszatát kelteni. Személyes pillanatok szépítkezés nélkül. Itt közel járunk valami valódihoz. Ez manapság borzasztó ritka sajnos.
A dalok többnyire jó helyen élnek a humor eszközével, és jó helyen fordulnak komolyra. Nincsenek nagyszabású koncepciók, patetikus ívek, csak óvatos hálószoba pop, nagyszerű közvetlenséggel. Pár emelkedettebb részt tudunk csupán felfedezni a lemezen (az első és legfontosabb a címadó, a Dolgom volt refrénje, a másik a Nagyvillanyok). Persze sok finomság lapul még itt-ott, összeségében a 10 dal 40 percét tekintve elfért volna még egy-kettő nagyobb figyelmet követelő megoldás a felsoroltakon túl is.
A megénekelt képek általánosan beleillenek egy hétköznapi pesti fiatal életébe, aki az egyszerű létezés bájos ártatlanságával próbálja megfogni az időt. Persze azt se minden áron. Fontos, hogy minden könnyen történik, véletlenül, ártalmatlanul.
Nem kell tartanunk attól, hogy beleragadunk a túlzó prózaiságba, hiszen sok jól sikerült poétikus megszólalás is elő-elő kerül Barkóczi Noémi dalaiból:
„Az emberek akik felkapcsolják a nagyvillanyokat
Félhomályban biztos nem érzik jól magukat
Szeretik ha látnak és ha jól látják őket
Szeretik az ablakon át őket figyelőket.”
„Gyűlik a szar
Az ember nem más mint szargyártógép
Csak csinálja mindenki amihez legjobban ért”
„Húzom csak húzom a drága időt
Húzom csak húzom le magamról a bőrt.”
Persze vannak gyengébb pillanatok is, pár helyen elég erőtlenül áll össze a sajátos szókészlet, a népdalos óvatlankodás, vagy a zenei monotonitás. Némelyik dalnál nehéz mit kezdeni az énekeshölgy dallamvezetésével, nem szakszerű ének- illetve inkább dallamos beszédtechnikájával.
Végső soron mégis azt érzem, ezen a lemezen helyére kerül a dal hagyományos funkciója: maguktól értetődő dallamok és érzések megjelenítése, amik szebbé tesznek majd jó pár pillanatot. Valójában mindig is erről volt szó, semmi többről.
