A zene akarva-akaratlanul körülvesz bennünket: szól az orvosi váróban vagy a kávézók teraszán, halljuk a szupermarketben és a villamoson utazva is. Már évezredek óta része az életünknek, az idő múlása és a társadalmak fejlődése azonban nemcsak a zene milyenségét, hanem hallgatásának módját is formálta. Hogyan változott a zenehallgatás a technikai forradalom hajnalától napjainkig?
Szerző: Bezzeg Hanna
Honnan származik a zene?
A zene szinte egyidős az emberiséggel. Már őseink életében is fontos szerepet töltött be, egyes források szerint hamarabb kezdtünk énekelni és zenélni, mint épkézláb mondatokat formálni. A zenélés feltehetőleg a természetben hallható állathangok utánzásból vagy a munkafolyamatok ritmusából alakult ki, hiszen a fáradtságos munka közben gyorsabban repült az idő egy dal társaságában. A korabeli zenék nyilvánvalóan közel sem hasonlítanak a 21. század megszokott ritmusaihoz: az ősi „zeneművek” jellemzően morgásból, nyögdécselésből és tárgyak püföléséből építkeztek. Mai füllel ezt a legnagyobb jóindulattal sem neveznénk zenének, legfeljebb zajongásnak vagy zsivajnak. Hosszú évszázadokba telt, míg a mindenféle rendszert mellőző, rímtelen és ritmustalan hangzavarból kifejlődött az, amit ma zenének hívunk.
A technológia hajnala
Hosszú ideig a zenehallgatás egybefonódott a személyes fizikai közelséggel. Ha a középkor embere zenére vágyott, két út közül választhatott: ő maga fogott hangszert a kezébe és szólaltatta meg azt, vagy el kellett látogatnia egy zenei előadásra, ahol élőben hallhatta a produkciót. A zenekedvelők rendszerint vallásos helyeken vagy koncerttermekben gyűltek össze és közösen szórakoztak – innen ered a zene közösségépítő és -formáló hatása.
A 18. században lángra kapó ipari forradalom az élet valamennyi területét fenekestül felforgatta, a találmányok és technológiai újítások soha nem látott fejlődést és a lehetőségek végtelen tárházát produkálták. Kétségtelen, hogy a zenehallgatás is ez idő tájt vett 180 fokos fordulatot, hiszen a zene rögzítését megvalósító eszközök megjelenésével a zene élvezete már nem kívánt meg fizikai jelenlétet.
Habár korábban is voltak próbálkozások a zene rögzítésére és visszajátszására, az igazi áttörést a fonográf 1877-es debütálása hozta el. Mark Katz, az Észak-Karolinai Egyetem professzora úgy fogalmaz, hogy a tipikus, 3 percnyi popslágerek is a fonográf eredményei.
Thomas Edison a telefon működési elvéhez hasonló tervekkel próbálkozott, míg egyik alkalommal – a legenda szerint a szerencsés véletlennek köszönhetően – rögzítette, majd visszajátszotta saját hangját. Az eszköz tesztelésekor Edison a Mary had a little lamb kezdetű gyermekdalt énekelte fel a kézikar, tölcsér, acéltű és egy forgó henger segítségével funkcionáló eszközre. A találmány kezdeti verziója csupán néhány szó megörökítésére volt alkalmas, a rögzített anyagot egyetlenegyszer volt lehetőség meghallgatni, és a hangminőség is hagyott némi kívánnivalót maga után – az azonban kétségtelen, hogy a fonográf kikövezte az utat a zeneipar további fejlődése számára.
A fejlődés következő hullámát a gramofon eredményezte, amely prototípusa Alexander Graham Bell nevét dicséri, tökéletesítése azonban Emilie Berlinerhez fűződik. A gramofon több tekintetben is újítást hozott: a fonográf esetében megszokott, hengerekre való rögzítés helyett megindult a hangok lemezen való tárolása. Az eszköz rövid idő alatt győzelmet aratott a fonográf felett, bár a sértődött Edison és az akkor ismeretlen idegennek számító Berliner között egy rakás jogi huzavona és évekig tartó pereskedés folyt.
Az új módszer sikeresnek bizonyult: egyrészt, a korongok jóval helytakarékosabbak voltak a hengereknél, és a sokszorosításuk is egyszerűbben valósulhatott meg – nem csoda, hogy ebben az időszakban kezdődött meg a hanglemezek tömeggyártása.
20. századi sikersztorik
Az 1900-as évek az első tömegmédium megszületését eredményezték, így a század legjelentősebb találmányai közé joggal sorolhatjuk a rádiót. Hozzá kell tenni, hogy az eszköz már korábban is létezett, főleg a hadseregben használták hajók helyzetének behatárolására és üzenetek továbbítására.
Az első rádióműsort 1914-ben, Belgiumban sugározták: kezdetben élő koncerteket közvetítettek, ezek helyét azonban hamarosan a rögzített felvételek lejátszása vette át.
A rádiók otthoni, privát célra való vásárlása azonban csak később, a 20-as években indult meg. A lakosságot valósággal elvarázsolta a rádióhullámok nyújtotta szórakozás és az információkról első kézből való értesülés. Az emberi hang – kezdetben jórészt férfi által megszólaltatott – és a változatos zenei felhozatal lenyűgözőnek hatott, így a 20-as évek végére Japántól kezdve, Norvégián át, de még a Szovjetunióban is hódítottak a rádióközvetítések.
Óriási újítást hozott a zenehallgatás evolúciójában a magnókazetta, mely 1962-es megjelenésével a zene hordozhatósága, mozgathatósága valósult meg. Jelentősége abban áll, hogy a zenehallgatás megreformálásán túl az emberek közötti interakciókat is átalakította.
A kazetta megjelenése lehetőséget adott arra, hogy amatőr zenészek viszonylag olcsón rögzítsék és népszerűsítsék kezdeti szárnypróbálgatásaikat. A zenék megoszthatóságának köszönhetően a magnóhallgatás a társasági élet egy kardinális jellemzőjévé vált – a lakótelepeken vagy az utcákon gyakran üvöltött Metallica, vagy énekelt Kylie Minogue egy-egy magnóból. A lejátszók hamarosan az autók nélkülözhetetlen kellékévé váltak, így a kor slágerei közlekedés közben is hallhatóak voltak.
Valójában azonban sokkal több mindent nyújtott a világnak ez az eszköz, mint szórakozást és a zene élvezetét. A kazettákon nemcsak zeneszámokat rögzítettek, gyakran oktatási célokra vagy politikai ideológiák terjesztésére is használták őket, sőt ez tette lehetővé a katonák számára, hogy hazaüzenjenek otthon maradt szeretteiknek. Ugyanakkor fontos említést tenni a kazetták negatív oldaláról is, ugyanis az illegális sokszorosítás is ez idő tájt vált elterjedtté.
A 80-as évek vége felé közeledve a digitális fejlődés hatására a kazetták veszíteni kezdtek népszerűségükből, méghozzá a CD-lemezek javára. A CD-k Európában és Japánban debütáltak; a prototípus közel 80 percnyi zenét volt képes tárolni, és egy CD-lejátszóba helyezve működött. Bár a kazetták méretükből adódóan könnyebbek hordozhatóak voltak, a CD-lemezek megadták annak a lehetőségét, hogy a felhasználó az éppen hallgatni kívánt zenéhez ugorjon. Népszerűségét remekül példázza, hogy 2007-ig több mint 200 milliárd darab kelt el belőlük szerte a világon. A CD-k szárnyalásának a 2000-es évek vetettek véget, ekkor ugyanis egy újítás gyökeresen átalakította a zeneipart.
Modern megoldások
2003-re tehető az iTunes megjelenése, amely hatalmas port kavart, és visszafordíthatatlanul elindította a zenehallgatásnak egy addig ismeretlen formáját. Az Apple által kifejlesztett médialejátszó lehetővé tette az önálló zenék megvásárlását, így nem volt szükség egy teljes album beszerzésére – ez a művészeket is arra ösztökélte, hogy albumok készítése helyett egy-egy slágerre fókuszáljanak.
Talán nincs még egy olyan platform, amely annyira színes lehetőségeket és változatos skálát kínál fogyasztóinak, mint a YouTube. 2006-os megjelenése óta nyújt hozzáférést a múlthoz, a történelemhez, emellett hirdeti a kulturális sokszínűséget. Önmegvalósítás, véleménymegosztás, szórakozás, sport, oktatás, politika – a platform már sokkal többről szól, mint a zenehallgatás.
És hogy hol tart most a fejlődés? Nos, napjaink egyik legnépszerűbb zenefogyasztási felületeként a Spotify-t említhetjük. A svéd fejlesztésű platform a zenehallgatás kultúráját egészen kifinomulttá tette: a Spotify-on lehetőség van hangulat, stílus vagy korszakok alapján kategorizált lejátszási listák hallgatására, vagy akár testreszabásra. A platform az újdonságok felfedezését is támogatja a „Discover Weekly”-playlistekkel, így a felhasználók zenei ízlését addig ismeretlen stílusokkal is bővíti. Kiváló potenciált nyújt feltörekvő előadók számára, és a zeneszámok eltulajdonítása ellen is felveszi a harcot!
Felhasznált források:
https://www.vibrations.ca/en/blog/item/89-how-the-compact-cassette-changed-the-music-business
https://www.bbc.co.uk/newsround/47441962
