Kedves kicsi országom!
Régen beszéltünk. Te küldözgeted a nemzeti konzultációkat, én Walesben vagyok, de te ezt nem tudod, mert te nem kérdezted, én meg nem szóltam. Azért én még szoktam rólad érdeklődni családoknál, barátoknál. Szomorúan hallottam, hogy mióta eljöttem, szeptemberben, azóta nem javult az állapotod. Legalábbis nem mindenki számára. Ne érts félre, én látom, hogy vannak, akik próbálkoznak, csak hát… ez így nem az igazi, ugye?
Bár te nem nagyon érdeklődsz, azért hadd meséljek egy kicsit magamról! Miután tavaly egy évet Angliában dolgoztam, szeptembertől Walesben járok egyetemre, drámát és nemzetközi politikát tanulok, és nagyon élvezem. Azóta egészen más szemszögből nézek rád. Találkoztam másokkal is, akik elköszöntek tőled, hogy ebbe a tengerparti, kis városkába költözzenek, hogy új dolgokat tanuljanak. Ne félj, próbálom nem elfelejteni a dolgokat, amiket tőled tanultam, a nyelvet, a himnuszt, közmondásokat és népdalokat és még sorolhatnám. Nyilván vannak dolgok, amikre nem emlékszem már annyira tisztán, de megesik ez az emberrel ilyen távolságból.
Viszont amellett, hogy szívesen mesélek neked, más oka is van annak, hogy írok. Egy cikk, amit a 444-en olvastam. Remélem nem haragszol meg, hogy nem olvasok magyar médiaplatformokat olyan szorgalmasan, mint korábban, de idő és relevancia híján egy kicsit nehezebb. Azonban amikor ezt a cikket olvastam ma reggel kicsit összeszorult a szívem, egy könnycsepp legördült arcomon és arra gondoltam, mi lesz itt… illetve ott. Kicsi Országom! Te neveled két kistestvérem, tartod el a szüleimet és barátaimat úgy-ahogy, de eltartod őket – mi lesz így veled? Ki marad neked, ha mindenki, aki nyelvet tanul, elköltözik és bárki, aki egy kicsit belelát a politikába, elszörnyed? Tegnap a telefonban mondtam néhány rosszat valakinek rólad, de sok jó is van ott!
El lehet éldegélni, de hogyan? Te tanítottad a mondást, „Aki másnak vermet ás, maga esik bele” meg, hogy a „Hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát” és lám, lám, mennyien ásnak gödröt, hányan hazudoznak, nem tanítod őket? Lehet, hogy jobb lenne a 18 éves tankötelezettség? Lehet, hogy nem ártana megreformálni az oktatási rendszert? Lehet, hogy a legklisésebb módon össze kellene fogni, mert „Sok lúd disznót győz”? Nehogy már egy 21 éves leánykának kelljen megmondani, aki bár próbál feminista lenni, van benne egy jó nagy kanál – magyar – szexizmus!
Azt olvasom, hogy aki nem tudja, nem érdekli vagy érdekében áll a mostani helyzet, az elmegy és választ neked jó erős despotizmust, míg a többiek csak legyintenek és beletörődve sétálnak tovább. Ha valaki ismer, az tudja, hogy belőlem sokszor még az egészségesnek mondható nacionalizmus is hiányzik, de ezt már nem lehet nézni. Most majd azt mondod nekem, hogy miért jöttem el, ha most meg segíteni akarok? Meg, hogy te sem futkározhatsz mindenki után, aki eljön, és ebben igazad is van. De miért akarod azt is elüldözni, aki maradni akar? Miért nem bátorítod az ottmaradtakat, hogy higgyenek benned? Miért rúgsz bele azokba, akik mozgásban tarthatnák gazdaságodat és segíthetnének felemelni téged?
Ezért szorult össze a szívem, kedves, Kicsi Országom! Félek, hogy hazamennék én látogatni téged, de nem ismerek majd senkit ott. Félek, hogy akit érdekelsz, azt becsapod és megfojtod, a többieket meg elüldözöd. Félek, hogy amire feleszmélsz, hogy a szegények éhen haltak, a gazdagok meg nem viselik gondod, késő lesz. A nap mindig felkel majd keleten, de mire elér nyugatra, szomorúan hajtja álomra a fejét, ha téged figyel, mert a szegedi doktorok németül ügyelnek, a Budapesti fiatalság csak nemzetközi, és a budai várban azt a húst kotorják a kukába, amit a borsodi kisgyerek kezéből ráncigáltak ki.
Negatív lennék és általánosító? Miért is lepne meg ez pont téged? Erre is te tanítottál? Én nem leszek öngyilkos, mint az ország elég jelentős százaléka, tudom még hitegeted magad, de igaz, sokan választják azt az utat… az egyetlent, amelyik nem Rómába vezet. Ezért írok neked magyarul, Magyarország! Mert senki más nem beszéli ezt a nyelvet, úgy se fogják megérteni, de te értetted mindig, de figyeltél rám egyáltalán? „Habár fölűl a gálya,/S alúl a víznek árja,/Azért a víz az úr!” – írta Petőfi és írom neked én is. Negatív vagyok és általánosító, de mégis van remény. Tarts ki! Légy erős, mint a víz, mert „Lassú víz partot mos” és ha egyszer elmerül a gálya és ki van mosva a part, vissza nem építi azt senki!
Jó lenne felőled valami jót hallani most már! Örülni veled és nem szomorkodni. Nekem már van véleményem, elmegyek választani neked jót, (szerintem jót). Csak szólj a többieknek is, hogy mindenki elmehessen és segíthessen neked. Mert nevelni a kistestvéreimet és eltartani a szüleimet és barátaimat, úgy-ahogy, de eltartani, senki nem végzett még olyan jó munkát, mint te, mert még nem volt lehetőségük próbálni. Ne hagyd nekik! Mert, ha egyet tudok rólad, kedves Kicsi Országom, akkor az az, hogy legyen jó, vagy rossz, feladni nem fogod!
Szeretettel: általad nevelkedett leányod, Viola
