Múlt héten jött a hír, hogy visszanyalt a fagyi az amerikai Republikánus Párt több, szabad fegyverviselést támogató tagjának. Négy kongresszusi képviselőre baseball-gyakorlás közben nyitott tüzet egy támadó fegyvereivel, amiket amúgy teljesen legálisan vásárolt.
Természetesen sajnáltam a sebesülteket (halálos áldozat nem volt), de némi kárörömmel: lám, végre azok az emberek, akik annyira szívügyüknek tartják, hogy a lehető legkevesebb törvény és megkötés szabályozza a fegyverőrületet az óceán túlpartján, szintén megtapasztalhatták, hova vezet ez: több fegyver meglepő módon azt jelenti, hogy több lesz a lövöldözések száma is. Nincs ebben semmi különös. Sajnálkoztam egyet, nevettem egyet, és majdnem meg is feledkeztem róla.
Igen ám, de ezután nem sokkal megjelent a Facebook-falamon egy korlátozatlan fegyvertartást támogató, hangsúlyosan konzervatív amerikai ismerősöm posztja, amelyben az úriember a helyzet iróniáját és az azáltal felvetett, kínzó kérdéseket figyelmen kívül hagyva csupán azt nehezményezte a helyzetben, hogy a szóban forgó politikusok állítólagosan az adófizetők pénzén baseballoznak. Az írás idiótaságát látva nem tudtam megállni, hogy oda ne kommenteljek, hogy “egyetértek, [baseball helyett] inkább a fegyverviselési törvények szigorításával kellene foglalkozniuk.”
A csodásabbnál csodásabb reakciók hada nem maradt el. Hamarosan számos, az előbbi úrhoz hasonló lelkületű emberek jelentek meg a poszt alatt, és többek között közölték velem, hogy “baszd meg a fegyver-kontrollodat,” “menj és törődj a saját szutykos problémáiddal,” valamint hogy “te kínai vagy, neked nincsenek jogaid” (amúgy nem vagyok kínai), illetve egy kommentelő azzal a fantasztikus oximoronnal zárta a thread-et, hogy “A fegyveres erőszak oka a fegyver-kontroll.”
Ettől ismét elgondolkodtam azon, hogy a túróba lehetséges az, hogy ilyen hévvel és intenzitással ragaszkodnak ezek az emberek minden bizonyíték és statisztika ellenére is egy olyan, európai ésszel alig felfogható dologhoz, hogy szinte háztartási eszközként tekintsenek egy pusztán emberölésre alkalmas tárgyra. Miért és hogyan lett Amerikában ekkora kultusza a fegyvertartásnak, és mennyi esély van rá, hogy véget érjen ez az őrültség?
Szóval, hogy is néz ki valójában ez a helyzet, és miért kell ezzel nekünk itt, Magyarországon foglalkoznunk?
Vásároljunk fegyvert!
Amerikai ismerőseimmel beszélgetve néha-néha illőnek tartom kiröhögni őket az országukban fennálló nevetséges fegyverviselési törvények miatt. Aki látta már Michael Moore Bowling for Columbine-ját, vagy járt egy átlagos szupermarketben az óceán túloldalán, tudja, hogy néz ki a dolog: vannak államok, ahol ha elmúlt az ember tizennyolc éves (amely korban alkoholt egyébként még tilos vásárolni), simán bemehet a boltba, levehet az édességek alatti polcról egy pisztolyt – vagy akár egy gépkarabélyt -, beállhat a hétvégi nagybevásárlást végző nénik mögé a sorba, és személyi igazolványának felmutatása, valamint fizetés után viheti is haza új játékszerét.
Nem csoda hát, hogy az Államokban tízszer annyi az esély arra, hogy fegyveres erőszak áldozatai legyünk, mint más fejlett országokban, és hogy a rendőri erőszak gyakorisága is jóval magasabb. Ezen nincs is mit meglepődni: magától értetődik, hogy az amúgy állig felfegyverzett rendőrség jóval gyorsabban folyamodik erőszakhoz, mert tudják, hogy gyakorlatilag bármelyik hőzöngő járókelőnél, akivel a magyar rendőr csak ordibálna, ott lapulhat egy félautomata Kel-Tec PMR-30, vagy akár egy shotgun. Jómagam összeszámolni sem tudom, hogy Amerikában töltött fél évem alatt hány fémdetektoros ellenőrzőkapun kellett áthaladnom különböző intézményekbe való belépéskor felfegyverzett biztonsági őrök tekinteteinek kereszttüzében, akiknek fogalmuk sem lehetett, hogy vajon a táskámban a laptopom és a tankönyveim mellett nem próbálok-e egy pisztolyt is bevinni az épületbe.
Veri Big Biznisz
Ennek a fegyvermániának nyilvánvalóan megvannak az okai. A National Rifle Association (NRA), az ország legnagyobb fegyverlobby-ja évente átlagosan három millió dollárt (800 millió forint) költ a fegyverekkel kapcsolatos törvényhozás befolyásolására, illetve még 247 milliót (67 milliárd forint) egyéb, fegyverviselés népszerűsítését célzó kampányokra, rendezvényekre, gunshow-kra, stb. Nekik ez üzlet. Amerika fegyveriparának 2015-ben tizenhat milliárd dolláros bevétele volt, és ebből a pénzből mindenkinek jutott: a fegyvereket áruló szupermarketeknek, az NRA-nak, illetve azoknak a főként republikánus politikusoknak, akik a Kongresszusban lobbiznak a szigorúbb fegyvertartási és -árusítási rendelkezések ellen.
Ezért hát nem is tartom túlságosan nagy bunkóságnak, ha néha kinevetem ezen, a magukat fejlett világ vezetőinek tartó nemzet képviselőin annak okán, hogy egy szutykos közép-európai országban élve kevesebb fegyveres erőszak van a környezetemben (már ha nem Győrkös István szomszédjában lakom), mint nekik a nyugati civilizáció fellegvárában.
Lövöldözésből egyes
Ezért is érintett olyan érzékenyen a KLIK eheti indítványa, ami komolyan megfontolja, kellenek-e lőterek a magyar iskolákba. Az indítvány szerint, az arra alkalmas oktatási intézményekben kialakított lőtereken a kisdiákok sportlövészettel válthatnák ki néhány testnevelés órájukat.
A kormánynak nem ez az első, lövöldözést népszerűsíteni vágyó indítványa. A tavalyi év végén történt bejelentés szerint 22 milliárd forintnyi közpénz lesz félretéve a következő három év során lőterek építésére, amiből országszerte 197-et akarnak létrehozni. (A lőterek a tervek szerint az újonnan toborzott területvédelmi tartalékosok számára készülnek. A Szerk.)
Miért aggasztó ez?
Nyilvánvalóan nem mondom azt, hogy ezeknek az intézkedések végrehajtása után hirtelen nálunk is meg fognak ugrani a fegyveres erőszakkal kapcsolatos statisztikák, hogy enyhülni fognak a fegyvertartással kapcsolatos, amúgy igen szigorú törvények, illetve hogy Pest egyik napról a másikra Csikágóvá változik.
Azonban igenis félő, hogy az ilyen intézkedések elindítanak minket egy úton, ami a fegyverek normalizálódása felé vezet: afelé, hogy természetesnek vesszük, hogy sok pisztoly-puska van a környezetünkben. Afelé, hogy akárcsak Amerikában, a mindennapok részeinek tekintsük őket, illetve hogy kifejlesszünk egy mentalitást, amely azt súgja nekünk: “Ha ennyi fegyver van a közelemben, nekem is szükségem van egyre, hogy meg tudjam védeni magam, ha minden rosszra fordul.”
Nyilván tudjuk, ez hosszú távon hova vezet. Ha van kereslet fegyverekre, előbb utóbb megjelenik a kínálat is, és félő, hogy az egyik nagyobb fegyvergyártó/kereskedő cég mikor fogja úgy gondolni, hogy Magyarországra is érdemes lenne terjeszkedni.
Hogyan lett általános a fegyvertartás az USA-ban?
Mielőtt túl nagy általánosításokba bocsátkoznánk, fontos leszögezni, hogy az amerikai nép nem teljes egészében vált fegyverbolonddá. Akadnak józan hangok, főleg demokrata oldalról, elég csak megnézni John Oliver vagy a The Daily Show egy-egy riportját. Nem, a fegyverviselés fő védelmezői azok a konzervatív, republikánus tömegek, akik a Második Alkotmánymódosítás-béli jogaikra hivatkozva az amerikai életforma fundamentumának tartják azt, hogy gyakorolják fegyverviselési jogaikat. Ez a Második Módosítása az alfája és az omegája a kritikátlan fegyverőrületnek, és a jogaik mellett érvelők gyakorta hozzák fel ezt fő érvükként.
A már említett Facebook-os ismerősöm is ebbe a vonulatba tartozik. Nem sokkal azután, hogy odarondítottam a korábbi posztja alá, ezt írta ki a falára: “Ezért a nagyszerű országért fegyveres emberek harcoltak. Sokszor történt ilyen az elmúlt 250 évben, és így is lesz az idők végezetéig, amikor a trombiták szólnak (sic). Gonosz emberek sokszor próbálták elvenni a szabadságokat és jogokat, amiket ez az ország adott nekünk. Velük szabad és bátor, fegyvert viselő emberek szálltak szembe, és hamar ráébresztették őket, hogy jobb, ha békén hagynak minket. Ma ez a veszély belülről jön. El akarják venni az országunkat, és elvenni a szabadságainkat, azzal a kifogással, hogy így „nagyobb biztonságban leszünk.” Fegyveres emberek fognak szembeszállni velük, akik máshogy gondolkodnak. Férfiak (és nők), fegyverrel a kezükben.”
A Brody Campaign felmérése szerint azalatt a tizenöt perc alatt, amíg az úriember megírta ezt a termetes posztot, 2.84 ember esett fegyverek áldozatául Amerikában. A poszt megjelenése és e cikk írása között hat nap telt el. Ezalatt ez a szám 1638-ra nőtt. – Ezúttal már nem volt kedvem semmit se kommentelni.
