Nagyon sokat gondolkoztam, hogy honnan is kezdjek neki ennek a témának. Felmerült kiindulópontként a feminizmus, prostitúció, szerelem, de mindegyik annyira megfoghatatlannak bizonyult. Így hát kezdem a legeslegelejéről.
Talán egy fél éve egyik barátnőm mutatott egy általa nagyon érdekesnek talált Instagram-oldalt, a profil tartalma mindennél többet elárul. Az oldal lényegében a kávéimádó hölgyek szórakoztatására készült. A megosztott képeken ugyanis kigyúrt férfiak szürcsölgetik reggeli kávéjukat eléggé hiányos öltözetben, illetve öltözet nélkül. A képeken látható férfiak mondhatni egy az egyben megtestesítik korunk „szépségideálját”. Erősen izom test, hatalmas szemek, borostás arc, mindez beállítva az IKEA katalógusának egy díszletébe, ráadásul ruha nélkül.
https://www.instagram.com/p/Bd8bOZ0lSUz/?taken-by=menandcoffee
Bevallom meglehetősen sokat nézegettem ezeket a képeket. Ez a teljesen nyilvánvaló okon kívül másnak is betudható. Egy idő után már csak a hibát kerestem bennük, mert nekem valami nagyon nem stimmelt ezekkel a tökéletesre szerkesztett férfitestekkel. Aztán valahol a századik kép után rájöttem – vagyis akkor még azt hittem rájöttem. Ezek a férfiak nekem nem voltak elég valóságosak. Túlságosan művi volt az egész beállítás, a túl nagy és csillogó szemek, a túl szálkás izmok, a túl markáns állak – és még sorolhatnám a végtelenségig, a lényeg ugyanaz marad; ezek a férfiak nem léteznek.
E felismerésem után érett meg bennem az elhatározás: egy valós gyűjtemény létrehozásába tűztem ki célul. Vagyis az eredeti koncepciót megőrizve akartam bemutatni a valóságot. Ennél kevésbé fellengzősen megfogalmazva; valódi kávézó férfiak fotózásába kezdtem, a késztermék egy részét pedig itt szeretném bemutatni, mindenféle szerkesztés, korrigálás vagy csinosítás nélkül. Ugyanis ezzel a kis gyűjtésemmel értettem meg igazán, hogy mi nem stimmelt a már említett Instagram-oldalon megjelenített izzadtságszagúan tökéletes férfiakkal. Hiányzott belőlük az élet, a valóság. Hiányzott mögülük egy történtet, ami által elhihetném, hogy ilyenek tényleg sétálnak az utcán és ugyanolyan életet élnek, mint te vagy én. Hiányzott egy hiba, ami emberivé teszi őket.
Meglehetősen sok furcsa dolgot csináltam már tizenkilenc év alatt, de az egyik legnagyobb élményem az, hogy leülhettem ezekkel az emberekkel beszélgetni. Láthattam őket zavarba jönni, amiért egy idegen fényképezőgéppel megszólítja őket, példának okáért az egyik „modellem” olyan ideges volt, hogy véletlenül leöntött a kávéjával. Elmosolyodhattam, mikor mindegyik- és tényleg mindegyikőjük – azt kérte, állítsam be őket egy jó pózba. Megleptek egy-egy jó történettel vagy csak az érdekes munkájukkal, találkoztam például egy hivatásos csavargóval.
Ezáltal volt szerencsém megtapasztalni mit is akart olyan görcsösen átadni az az Instagram-oldal, amibe végül belebukott. Ezért zárásképpen csak annyit mondhatok, ajánlom mindenkinek, hogy a közösségi és egyéb médiák által megteremtett és nekünk eladott „tökéletes” csodálása helyett inkább keresse meg a saját, VALÓDI kincsét.
