Szubjektív vitagerjesztő felszólalás az elvtelen propagandafőnökök és olajozott gépezeteik ellen.
A propaganda szó igencsak pejoratív jelentéstartalmat érdemelt ki az elmúlt néhány száz évben. Különösebb felháborodás mégsem övezi a hétköznapjainkban, hiszen a modern média megjelenésével szinte minden percben áldozatául eshetünk a propagandának, anélkül, hogy egyáltalán időnk lenne reagálni rá.
Szeretném leszögezni azt, hogy semmiféle illúziót ne tápláljunk az iránt, hogy a marketinges bármiben is különbözik a propagandistától. Az első és egyik legnagyobb marketinges bizony Joseph Goebbels volt, a Harmadik Birodalom jól ismert propagandistája. Ő az archetípusa minden jó marketingesnek.
Mi kell ahhoz, hogy valaki jó marketinges legyen? Gátlástalanság, elvtelenség és pár félév a kommunikáció szakon. Egy egyszerű példa kiválóan megmutatja, hogy általában mi a legnagyobb probléma az említett képzésen: a hallgatóknak egyszerre kell érvelniük a halálbüntetés ellen és mellett, hiszen nem lehet tudni mit hoz a jövő, milyen érvekre lesz szüksége az államnak vagy a cégnek, amely a későbbiekben alkalmaz minket. Egyszóval: kiváló kommunikációs szakembert gyártanak le, igazi szofistát. A szakma csínját-bínját megtanulhatod, anélkül, hogy elvekkel és lelkiismerettel nyomasztanád magad. Szakemberre meg minden rendszerben szükség van, mint tudjuk „A profinak nincsenek elvei csak számlaszáma, ezért minden rendszer jó barátja.”
A marketingesnek csak egy dolog lebeg a szeme előtt: eladni a terméket. Goebbels-nek például ez a termék a nemzeti szocializmus volt. Ez volt az első marketingkampány a világtörténelemben, azt nem kell ecsetelnünk, hogyan végződött (Természetesen ezer más összetevő is részese volt a katasztrófának- Szerk.). Majd a háború után goebbels-i propaganda maradványaiból és tapasztalataiból a világ marketingesei – korunkban például a Finkelsteinek és a Habonyok- elkezdték legyártani a maguk megrendelt brandjeit: fogkrémmárkáktól a migránsozásig.
A céges propagandát egy kevéssel sem kéretik alábecsülni, mint az állami propagandát. Azonban van egy alapvető különbség a kettő mechanizmusában. A céges propaganda a kényelmes életet, a fogyasztás boldogságát propagálja a tömegnek, miközben az állami nem ritkán sötét társadalmi energiákat gerjeszt, általában mozgósítani akar, indulatokat fokoz egyes társadalmi rétegekkel szemben, végső soron gyakran félelmet kelt. Tehát ellentétes eszközöket használ a két mechanizmus, de egyformán kártékony ránk nézve, sőt, egyik nincs a másik nélkül.
Amikor fellép egy társadalmi probléma alapvetően kétféle lehetőség létezik: megpróbáljuk megoldani vagy pedig lehetőségként tekintünk rá és megpróbáljuk kommunikálni. Provinciálisan tekintve látjuk, hogy közvetlen környezetünkbe általában az utóbbi játszódik le, gondoljunk csak a migránskérdésre, amelytől minden médium hangos hónapok óta; a hazai választások pedig egyre közelednek…
