Az újév és a hétfők mindig valaminek a kezdetei: ilyenkor fogadják meg a legtöbben, hogy elkezdenek edzeni, egészségesebben élnek majd, esetleg leszoknak a dohányzásról. Ebből adódóan a vasárnap a tervezésé, a pihenésé, a magunkba fordulásé. Ennek („vagy annak”) a bizonyos vasárnapnak az érzéseit mutatja be Fekete Ádám A Jeditanács összeül című darabjában, a Trafóban.
Az előadás legerősebb kérdése, vagyis az eltervezett beteljesedése, a hazatérés szimbolikáján keresztül jelenik meg. Az egyik karakter (Pallag Márton), majd utána a többiek sem tudják, pontosan merre is kellene hazaindulni; korábban egy virágágyásban keltek.
Az Assmann házaspár dolgozta ki a kulturális emlékezet tételét, amelynek egyik része a tárgyi emlékezet. Eszerint hozzászokunk a tereptárgyak állandóságához, egy mentális térképet alkotunk, hogy mindig ugyanazt látjuk a bejárt úton; például az egyik nap látott fa a következő napon nem fog eltűnni. Az ébredés után a szereplők is arra számítanak, hogy majd minden ugyanott lesz és tudják merre is kell hazatérni. A fent idézett elmélet egy másik része pedig azt vizsgálja, hogy mi teszi a társadalmat társadalommá, amelyre az egyik válasz, hogy folytonosságot kell teremteni az időben. A darabban több szövegrész is megismétlődik, főleg azok, amelyek arra utalnak, hogy végre tenni kéne már valamit. Az emlékezésnek is fontos szerepet tulajdonítanak, hiszen valahogy össze kell rakni az előző este átbulizott képeit. A szimbolikus helyek beépültek az életükbe, és így válnak a kulturális emlékezet részévé. Ez az emlékezet pedig nem csak reproduktív lehet, hanem a saját identitásunkat is formálja. A múltat úgy idézzük fel, hogy a jelen kérdéseire válaszoljon. Ezt teszik az E/1 megszemélyesített hangjai is, valamint próbálják vasárnap megválaszolni az eddigi kérdéseket, hogy a hétfővel újrakezdhessék életüket.
Fekete Ádámnak ez a második darabja, amelyet egyszemélyben ő írt és rendezett, és tökéletesen az első (Csoportkép oroszlán nélkül) inverze lett A Jeditanács összeül. Célja talán egy irodalmibb kísérlet is volt, hogy vajon a színházban hogyan kapjanak egyetlen ember gondolatai különböző megszólalásokat, hiszen „mégis mind egy kalitkába vannak bezárva”. A történetben hét különböző hang adja elő a másnapos, fiatal művész, vagyis az E/1 fejében zajló problémákat. A színészek, ugyan egy személy belső gondolatainak kivetülését képviselték, mindannyian egy-egy hangulatot, személyiségelemet képviseltek. Sipos Vera például a túlaggódó gondolatokat, Stefanovics Angéla a halál körüli félelmeket.
Egy érdekes, az elmúlt évet és hónapokat felkavaró jelenség, vagyis a művészvilágbeli molesztálás és szexuális zaklatás is belekerült a darabba, amely szál inkább a közéleti botrányokra reflektált, mintsem a karakter ábrázolásához tett volna hozzá. A fiatal művész ugyanis ugyanúgy az áhított nővel és gyerekekkel “végezte” és korábbi tettének, a zaklatásnak nem lettek súlyos következményei.
A díszlet maga is olyan zűrzavaros a különböző szőnyegeivel, műfüvével, függönyeivel, leképezi a belső gondolatokat. A darabban több helyszínt is megemlítenek, a néző mégis a saját emlékeivel tudja ezeket azonosítani. A színpad egyik részén mintha egy orvosi várótermet próbáltak volna reprodukálni a rideg fehér székekkel, falon a monitorral, amin minden kattanásra másik szám, vagy éppen szöveg jelenik meg. Az audiovizuális lehetőségeket a rendező teljes mértékben kihasználta; nemcsak a váróterem villódzó monitorjával, hanem különböző zenékkel, mint például a darab végén hallható a Mennyből az angyallal. Ezzel ismét visszautalva a darab elejétől fogva többször ismétlődő hazatérés-monológra és a kezdetekre: Isten vasárnap pihent meg, Jézus születése pedig egy új kor kezdetét jelentette.
A darab során a cél, a hazatérés, többször is átalakul, megváltozik, kétségek veszik körbe. A tervezés mindig újraindul, és mégis ugyanoda érünk vissza, ahogy erre talán a Laboda Kornél kezében tartott kötet, a 360° is utal. Ezen a bizonyos vasárnapon a hétfő jelentheti a kiutat. Az, hogy a hazatérés megtörténik-e, a monitoron olvasható ALABAMA-felirat ad választ, amely után már csak a sokak által ismerős dal hiányzott.
Raposa Renáta írása
