Kis tér, kevés néző, teltház. Családias hangulat, összeszokott társulat, egy rendező, aki nem fél megszólítani a közönséget. Változatos érzelmek felvonultatása, köznapi jelenetek, a néző bevonása és könnyedség. A Trojka Színházi Társulás idén tavasszal bemutatott darabja ebből a készletből merít, hiszen pontosan ilyen eszközökre van szükség egy darabhoz, ami – bár elsősorban szórakoztatni akar – nyomot hagy a nézőben.
A Trojka Színházi Társulás darabjai három alappillérre támaszkodnak, az adaptációra, a mozgásra és a gesztusnyelvre, nem véletlen, hiszen művészeti vezetője, Soós Attila a fizikai színház világából jön. Gyorsan változó képekkel, erős színekkel és jelentőségteljes mozdulatokkal dolgozik, darabjaiban jellegzetes motívumok, figyelemfelhívó jelmezek és dinamikus dialógusok jelennek meg. Mindegyik munkája erősen épít a látványra, legyen szó díszletről, a szereplők ruházatáról, mozgásáról. A cselekmény lényege végig követhető lenne akkor is, ha az ember nem hallaná, nem értené a szöveget, a gesztusok, a mozzanatok tisztán érthetővé teszik az események körvonalát.
A Karafiáth Orsolya szövege és a társulat improvizációi alapján létrejövő Minden tekintetben – Két szerelem intim közelségből című darab hamar megragadja a közönség figyelmét, és egészen a végéig ügyesen fenn is tartja azt. Kis színházakra jellemzően először a rendező köszönti a nézőket, a Trojka esetében ez az előadás részének is tekinthető. Soósnak mindig van egy-egy mondata, amit utána magával visz az ember, költőien szépen beszél a színházról. Látszik rajta az öröm, az, hogy rutinos színházi emberként még mindig megdobogtatja a szívét a közönség érdeklődése. És persze bohóckodik is, fürdik a szerepben, de egyáltalán nem kellemetlenül vagy figyeleméhesen, hanem mérhetetlenül tiszta odafordulással a néző felé. Megteremti a hangulatot, mond néhány szót az előadás előkészületeiről, aztán átadja a terepet a színészeknek.
A történet kezdetén két közeli barát, Tamás (Bárnai Péter) és Pite (Mátrai Lukács Sándor) a kétes múltú Lilla (Balasai Móni) lakásán kötnek ki, utóbbi régről ismeri a lányt, megveti, míg az előbbiben vonzalom támad iránta. Közben kiderül, hogy házas, felesége, Réka (Eke Angéla) otthonról dolgozik, a háztartás vezetésével azonban nem törődik. Tamás figyelemre vágyik, és azt gondolja, Lillánál kell keresnie azt, ám ő maga nem ad belőle eleget a lánynak, ezért egy alkalommal Pitét is nála találja. Közben Réka az anyaságban kiégett barátnőjével, Lujzival (Nagy Dóra) próbál újra tizennyolc évesként viselkedni, egy buliban össze is ismerkednek Bencével (Ivanics Tamás), de rá kell jönniük, elszalasztották lehetőségeiket. Mindannyian fiatalok és szépek, de belső konfliktusaik, viselkedésükben is kivetülő vívódásaik meggátolják őket.
A karakterek kidolgozottak, mindegyikőjükkel lehet menni, valamennyiüknek át lehet érezni a vágyait, fájdalmát. Tisztán látható motivációval rendelkeznek, ami egyes esetekben már az első pillanattól fogva könnyen észrevehető, gondolok itt Tamásra, aki megértést, figyelmet, törődést keres, ezért menekül Lillához. És van olyan figura is, akinél csak később jelenik meg a cél, az útirány, amerre tart, például Rékánál a női méltóság megőrzése, annak bebizonyítása, hogy még mindig olyan fiatalos, szép és szerethető, mint egykor.
Eke Angéla bravúrosan játszik, a körülbelül két órás darabban pillanatok alatt alakul át komikából közönyös feleséggé, szenvedő, elhagyott nővé, férfiszíveket rabul ejtő csábítóvá. Ironikus, poénos mondatai a darab szórakoztató-faktorának alapkövei. Játéka hiteles és őszinte, semmi manír, semmi tetszelgés, bátran csinál magából bohócot, ha kell, ugyanolyan színvonalon hozza az otthon tespedő feleséget, mint a bekattant szinglit.
Bárnai nekem meglepetés, például a szintén trojkás Cseresznyéskert-előadáshoz képest itt sokkal több figyelem jut neki, jóval nagyobb lehetőséget kap kibontakozni. És meg is teszi, úgy vívódik, dühöng és küzd, ahogyan mi, hétköznapi emberek; élethűvé, emberközelivé teszi játékával az amúgy is mindennapi kapcsolatokat bemutatni hivatott darabot.
Ivanics ambivalens érzelmeket vált ki, jól hozza a tipikus macsó karaktert, de néha kissé manírossá válik, bár nehéz eldönteni, hogy ez a túlzás rendezői szándék-e, a szerep része vagy egyszerűen csak csiszolatlanság. Felszínes figurát alakít, akinek mégis megmutatkozik emberi oldala, amikor megmenti, majd vigasztalja az öngyilkosságot megkísérlő Rékát.
A történet fordulatos, de egyértelműen a szórakoztatás a célja, nem mélyíti el a kialakuló helyzeteket. Hiába tudunk menni a karakterekkel és hiába vannak nehéz pillanatok, tragikus események, a könnyed hangvétel, a gördülékenység üti ezek súlyát. A dráma viccesen beszél a tragikumról, nem ráz, nem rendít meg, de ügyes kivitelezése miatt emlékezetes marad. Olyan helyzeteket mutat be, amelyeket mindannyian jól ismerünk, a szerelmi szituációk váltogatása azonban új és ötletes.
A két felvonás összesen tíz képet állít fel, és ahogyan a kezdeti eseményekhez vezető utat sem ismerjük, úgy a folytatás is nagyjából a nézőre van bízva. A sorsdöntő pillanatoknál jön el mindegyik szálon a zárlat, nincs konkrét megoldás kínálva, csak annak a lehetősége, bár ez elég kiszámítható. Hogy Tamás végül kit választ, nem derül ki, de összeveszik Lillával, Bence pedig egyértelműen visszautasítja Rékát, a házaspár pedig egymás mellett ül közös otthonuk kanapéján a darab végén, így leginkább békülésükre lehet következtetni.
Ami azonban izgalmassá teszi az egészet, az a meglepetésekben, a hirtelen váltásokban és a néző bevonásában rejlik. A Trojka előadásai esetében lehet ilyesmire számítani, gondolok itt a már említett Cseresznyéskertre, amiben az inas, Firsz gyertyagyújtással bízza meg az egyik nézőt, majd később táncol vele. Itt a színpadot körbe ülő közönség tagjai között foglalnak helyet a színészek, onnan állnak fel és sétálnak be a játéktérre, ami sokszor kinyílik, és a nézők közt utat törve mennek fel a játszók az emeletre vagy a bárpulthoz, tekintve, hogy a darabnak a Teatro di Fragola étterem ad otthont. Tamás karaktere néhányszor elnézést kér a közönségtől Pite viselkedése miatt, Lilla szüntelen megkérdezi, hány óra van, illetve egy alkalommal arra is megkér egy találomra kiválasztott nézőt, hogy mondjon egy oldalszámot a könyvből, amiből aztán fel is olvassa az adott szakaszt, Réka pedig random odanyomja valaki kezébe a vacsorája maradékát.
A legnagyobb nézői bevonás Lujzihoz kötődik, aki odakíséri a közönség egyik kiválasztott tagját barátnőjéhez, amikor egy klubban próbálnak ismerkedni, partnert keresni Rékával. Ötletes, jól kigondolt helyzetek ezek, kibillentik a nézőket megszokott pozíciójukból, akik úgy érezhetik, részévé, mozgatójává váltak a történetnek, de jól láthatóan nem viszik előbbre azt. Súlyuk tehát különösebben nincs ezeknek a pillanatoknak, inkább a már említett szórakoztató funkcióra erősítenek rá, lazzóként szolgálnak. A színészek helytállnak, ha kell, improvizációval reagálnak.
A Trojka előadásaira a hangulat miatt jár az ember, nem véletlen, hogy a Társulat mindig kis teret választ játszóhelyül. Atmoszférát teremtenek ezek a darabok, közelebb hozzák egymáshoz az alkotókat és a befogadókat. Nem hagyják elkalandozni a néző figyelmét, éppen ezért olyan, mintha abban a világban élne ő is, ami megjelenik előtte. Bebizonyosodik, hogy a színháznak ugyanúgy része a néző, ahogyan a színész – egyszerű példa erre, hogy a mosdó helyiség a darabban is ezt a funkciót szolgálja, ahova be-ki járkálnak a szereplők. Nem nevezhető igazán meghatározó alkotásnak – a Társulatnak vannak jóval erősebb, elgondolkodtatóbb és meghatóbb előadásai –, de kigondolt és precíz darabnak igen. Nem mélyen szántó, de azért ott marad az ember fejében, és mindenek előtt órákra kikapcsol.
Színlap
Karafiáth Orsolya: Minden tekintetben – Két szerelem intim közelségből.
Hommage á John Cassavetes
Előadás helye, ideje: Teatro di Fragola, 2022. 11. 15.
Dramaturg: Karafiáth Orsolya, Abai-Szabó Tamás
Látvány- és jelmeztervező: Lakatos Márk
Rendező-asszisztens: Solténszky Ráhel
Rendező: Soós Attila
Külön köszönet Darvay Botondnak.
