2018. április 23-án tartották a szombathelyi Weöres Sándor Színházban a Miért szép?-sorozat 16. estjét, amely ezúttal a Kellékuniverzum címet viselte.
Az idén tízéves színház igazi csemegével örvendezteti meg a művészetek helyi kedvelőit: hétfőn, a kora esti órákban, miután Horváth Ákos színművész megnyitotta, és kollégája, Kálmánchelyi Zoltán jelképesen elhelyezte a kiállítás utolsó, láthatatlan darabját, a Kellékuniverzum hivatalosan is látogathatóvá vált az érdeklődők számára.
A laikus néző kíváncsian találgathatná, vajon miért van egy jégkrém csomagolópapírja, egy rozsdás ásó vagy éppen egy műfogsor gondosan üveg alá helyezve ebben a nívós környezetben. Persze a rendszeres színházlátogatók ezekben a mindennapi tárgyakban felismerhetik kedvenc darabjaik különleges szereplőit, a kellékeket.
A kiállítás megtekintése és a megnyitó után az est házigazdái a Krúdy Klubba invitálták a közönséget, akik itt tanúivá válhattak a képzőművészet, az irodalom, valamint a film -és zeneművészet figyelemreméltó fúziójának. Ezt a folyamatot olyan szakmai kiválóságok tárták fel, mint Poór Éva kellékes, Jordán Tamás, a színház igazgatója, rendezője, színésze, Dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész és Mérei Tamás csellóművész.
Oroszy Csaba képzőművész elsőként Poór Évával beszélgetett, akitől megtudhattuk, hogy egy kórházi áramszünet miatt takarásban született, és foglalkozásából kifolyólag most takarásban dolgozik. Kellékes pályafutását itt, Szombathelyen kezdte meg, és azóta is itt folytatja. Az évek során összegyűlt “kellékes” anekdotái közül is megosztott néhány gyöngyszemet; hallhattuk az előadás közben eltűnt harisnyanadrág és a saját metszésű Szent Márton bot történetét, majd szembesülhettünk néhány elképesztő kérdéssel, amivel egy kellékesnek meg kell küzdenie. Például hogy miként szerezzen egy hamvas őszibarackot a tél legridegebb havában, vagy mitévő legyen, ha az ajtó -amin a színésznőnek a szerepe szerint indulatokkal telve kellene berontania- egyáltalán nem akar kinyílni. Poór Éva számára azonban még az is megoldható küldetés volt, hogy egy darabra beszerezzen egy palatáblát irónnal, de csak olyat, ami használat közben csikorog is. Természetesen a nézők nem sejthették, hogy valójában egy sushi tálalására kitalált palalap játssza a tábla szerepét…
Az irodalom képviseletében Jordán Tamás tolmácsolta Karinthy Cirkusz című művének egy részletét és Előszó című versét. Dr. Fűzfa Balázs beszélt Karinthy jelentőségéről az Így írtok ti és a Láncszemek kapcsán, az Előszóra pedig elemzésparódiát rögtönzött, amely szórakoztatósága mellett tanulságos leckéül is szolgált. Majd a szót az est zenei nagykövete, Mérei Tamás vette át, aki videó bejátszásokat felhasználva vezette rá a közönséget, hogy a kellékek világa a zenei életben is éppúgy jelen van, mint a színházban.
Pavarotti általában egy fehér kendővel a kezében lépett színpadra, Fischer Annie-t pedig egy cigarettagyújtó kisinas kísérte fellépéseire. Művekből tekinthetünk példaként a fuvolára Mozart Varázsfuvolájából, vagy a nagy jelentőségű kendőre Shakespeare Othellójából.
Az est egyik legmeghatározóbb élménye Kaczmarski Ágnes, Dömötör Katalin és Oroszy Csaba filmjének vetítése volt. A kulturális és művészeti feltöltődés már az első képkockákkal átváltozott egy közeli, személyes élménnyé, mellyel a jelenlévők lelke is gazdagodhatott. Az aulában kiállításra bocsátott kellékek történetét ismerhettük meg a film által, amelyben a színház művészei őszintén vallottak a szívükhöz közel álló, meghatározó színpadi kiegészítőkről. A műfogsorról is lehullt a lepel: Csonka Szilvia szerepéhez kellett A kripli című darabban; valamint a jégkrém csomagolása is értelmet nyert: Alberti Zsófi kelléke volt a Portugálban.
Sokféle érzelmi szál köthet egy színészt a kellékéhez, lehet ez magánéleti, mint például Kelemen Zoltán és a 9700-beli Kőszegi elvtárs szemüvege, ami arra az esetre emlékezteti, mikor évekkel ezelőtt édesapjától kért kölcsön egy hasonló kiegészítőt egy másik szerephez. Lehet még egészségügyi okokból kifolyó ez a bizonyos kapocs, mint Vlahovics Edit esetében, aki A falu rosszában mint Gonoszné, egy virágokkal díszített járókeretre kellett, hogy támaszkodjon. Mások pedig, akárcsak Trokán Péter a Hosszú az út az éjszakába James Tyrone-jaként a homlokára ragasztott kártyalappal, csupán egy szerencsés véletlen folytán ruházzák fel kelléküket egy új szereppel, ezzel növelve azok jelentőségét és téve saját karakterüket is egyedibbé.
Az egyik művésznő filmben elhangzó mondata lehetne az est, a kiállítás mottója:
Egy jó kellék olyan, mint egy jó partner. Jó vele játszani.
