Mi a közös Frida Kahlo-ban és Marlene Dietrich-ben, vagy éppen Marilyn Monroe-ban és Teréz anyában? Mindannyian olyan nők, akikre felnézhetünk, akik évtizedek, vagy akár évszázadok óta hatással vannak az emberekre. Akik küzdenek azért, ami számukra fontos. Inspirálóak, példaértékűek, igazi egyéniségek, lázadóak…
…és ízig-vérig nők. Kifogyhatatlan a női sztereotípiákról szóló viccek tárháza, ám ha végignézünk a műsorban megelevenített nőkön, látjuk, hogy mennyire különbözőek, sokszínűek, és az élet legkülönbözőbb területein alkottak maradandót. A József Attila Művelődési Központban, 2018. május 26-ai Nő-Ikonok című előadás táncosai ilyen nők bőrébe bújtak, ezzel tisztelegve előttük. Ráadásként az egyes női ikonok mellett különböző stíluskorszakoknak is szemtanúi lehettünk az előadáson, így például az ’20-as évek charleston-őrületének, a ’80-as évek színes-bohókás stílusának, vagy a pin-up láznak.
Márkusfalvi-Tóth Fruzsina, az előadás kiötlője (és egyben Frida Kahlo megtestesítője) otthonosan mozog a női ikonok világában: több róluk szóló önéletrajzi könyvet elolvasott már, és úgy határozott, megeleveníti őket a színpadon. Célja ezzel az volt, hogy megmutassa, mennyi erő lakozik ezekben a nőkben, és erre a nőtársait is emlékeztesse, azt üzenve: mi is, akárcsak a Nő-Ikonok, fantasztikus dolgokat érhetünk el. Repertoárját tudatosan olyan nők képezik, akik a XXI. századi nőknek is példaként szolgálnak. Szerinte szükségünk van ilyen példaképekre, mert bár napjainkban könnyebb nőként érvényesülni, mint régebben, még mindig sok nő hajlamos leértékelni magát. Különböző történelmi korszakokon átívelve mutatta be a nők helyzetét, olyan személyek kiragadásával, akikkel akár mai fiatal lányok is tudnak közösséget vállalni. A kiválasztott női ikonokban közös az is, hogy valamilyen nehézséggel kerültek szembe életük során, amit aztán leküzdöttek; ebből fakad az erejük, ami miatt felnézünk rájuk, és ez (is) formálta őket azokká, akikért rajongunk.
Márkusfalvi-Tóth Fruzsina célja azonban nemcsak az volt, hogy a nézőket szórakoztassa és elgondolkodtassa, hanem az is, hogy az általa kiválasztott táncosok a rájuk osztott szerepek megismerése során magukban is felfedezzenek olyat, ami a javukra válik, ami erősebbé teszi őket. Ezzel a táncosoknak és a nézőknek is be akarta bizonyítani, hogy mindannyian képesek vagyunk küzdeni és a félelmeinkkel szembeszállni, hogy
…mindannyian lehetünk Fridák, Malálák, Chanelek vagy Isadora Duncanek.
Az előadás számomra talán legerőteljesebb produkciói közé tartozik Szent Johanna, Marlene Dietrich és Frida Kahlo megelevenítése. Mindhárom esetben éreztük személyiségük „magvát”; az egyéniségük, az a valami, ami miatt felnézünk rájuk. Szent Johanna, a lázadás egyik legnagyobb alakja karddal a kezében tökéletesen át tudta adni azt a képet, azt a benyomást, ami Jeanne d’Arc-ról bennünk él, amit csodálunk benne. Marlene Dietrich pedig valószínűleg helyeslően bólogatna annak a lehengerlő, ellentmondást nem tűrő stílusnak és magabiztosságnak láttán, ahogyan Domán Karolina elevenítette meg alakját.
Frida Kahlo életéről pedig közismert, hogy annyi tragédiával volt teli, aminek töredéke is elviselhetetlen lenne a legtöbb ember számára. Az ő esetében nem csupán egy életérzést láthattunk a színpadon, hanem életének ezen tragikus szakaszait; de egyben azt is, hogy ezeket a tragikus szakaszokat (Frida csodálatos és életigenlő személyiségének köszönhetően) mindig követte valami jó is. A művésznő minden borzalomból, ami érte, előnyt kovácsolt; így például miután a buszbalesete következtében medencecsontja és gerince súlyosan megsérült, nap mint nap szoros gipszfűzőt kellett viselnie, ami a mozgásban is korlátozta, gyakran napokra ágyhoz láncolva – ám ő ahelyett, hogy kesergett és tépelődött volna, tökélyre fejlesztette a festészetét. Frida példaértékű hozzáállása, szenvedélyessége, páratlan tehetsége, egyedi stílusa és világlátása pedig mind-mind megelevenedik a színpadon – már amennyire mindez pár percben megmutatható.
Az est sokszínűsége azt bizonyítja, hogy a lealacsonyító és egyszerűsítő női sztereotípiákat elfelejthetjük; minden egyes női ikon, akit az előadás során láthattunk, különböző a többitől. Igaz persze, hogy nem minden nőből tör elő annyi spiritusz, mint Marlene Dietrich-ből, vagy annyi bátorság, mint Coco Chanel-ből – de mindannyiunkban ott van a lehetőség, hogy kibontakoztassuk.
Fruzsina teljesen egyedül szervezte és finanszírozta az előadást, illetve annak marketingjét is, ám az óriási érdeklődésre való tekintettel jelenleg támogatót keres ahhoz, hogy a produkciót megismételhessék, illetve vidéken is bemutathassák.
Az esemény weboldala: http://noikonok.tawoostribal.hu
Akik a Nő-Ikonokat táncolták…
Kleopátra – Sárközi Zsuzsó Shererah
Szent Johanna – Székely Maya
I.Erzsébet angol királynő – Balogh Andrea
Nellie Bly – Szekeresné Simon Anett
Isadora Duncan – Kertész Gabriella Nikoletta
Mata Hari – Tóth Réka Anna
Josephine Baker – Ládonyi Bori
Frida Kahlo – Márkusfalvi-Tóth Fruzsina
Coco Chanel – Benkó-Fóthy Annamária
Marlene Dietrich – Domán Karolina
Marilyn Monroe – Szmolinka Eszter Mahasti
Teréz Anya – Szegedi Anita
Malala Júszafzai – Stúber Gyöngyi
Kiemelt kép: noikonok.tawoostribal.hu
