Két évvel ezelőtt nagy sikert aratott Kecskeméten a Zsótér Sándor rendezésében színpadra vitt A jóember Szecsuánból, most, 2019 januárjában pedig a rendező Bertold Brecht egy másik, meglehetősen korai művét mutatta be. A Baal egy olyan ember életét veszi górcső alá, aki a végletekig szembe megy a társadalmi konvenciókkal, olyan művészeti eszközök és jelenetek segítségével, amik a végletekig szembe mennek a hagyományos kőszínház konvencióival.
Nem véletlen említettem rögtön A jóember Szecsuánból című darabot – a két Brecht dráma közötti viszony önmagában sokat elmond Baalról, a dráma címszereplőjéről, és Baalról, a drámáról. Amíg Brecht A jóembert a negyvenes évei derekán írta, a Baal legkorábbi drámái egyike volt, első verzióját mindössze húszévesen vetette papírra (a legenda szerint egyetlen éjszaka alatt, fogadásból). A drámának aztán öt különböző verziója is született, a kecskeméti színház előadásában rögtön kettőbe is betekintést nyerhetünk: míg az első felvonás a negyedik, 1926-ban írt változatot, a második felvonás az első, 1918/19-ben született drámát dolgozza fel.
Míg Brecht A jóemberben egy érett, mindig jóra törekvő főszereplőt keltett életre Sen Te személyében, addig Baal tulajdonképpen az ideológiamentesség és a felelősségvállalás elutasításának ikonja is lehetne. A két – látszólag – ellentétes üzenetet közvetítő dráma összevetése azért is lehet érdekes, mert ugyanazon író tollából született, ezáltal pedig egy ember életen át tartó gondolatívét, és a társadalomhoz való viszonyulásának változását is jól szemléltetheti. S bár Baal minden elvárással szemben áll, mégsem mondhatjuk azt, hogy egy, a felnőttséget visszautasító kamasz szerepét venné magára, a karakter zsenialitása ugyanis éppen a minden szerepet visszautasító, az élet értelmét nem kutató hedonista ember kibontakoztatásában rejlik.
A darab metaforikussága és líraisága talán a narancsok erotikus jelenetekben való használásában csúcsosodik ki leginkább, az orgiákat szimbolizáló mozdulatok és a zongorán fekvő és éneklő Baal után. Az egész darab egy olyan szürreális élményt nyújt, amit elsősorban talán nem is érteni, sokkal inkább érezni kell, ennek érdekében Zsótér Sándor és a színészek minden emberileg lehetséges eszközt be is vetettek.
Az előadásnak a Ruszt József Stúdiószínház ad helyszínt, a színpadon berendezett egyszerű díszlet jól szolgálja feladatát, nem dominál, de a kellő pillanatokban a szereplők rendelkezésére áll. Kocsis Pál Baal szerepében zseniálisan eleveníti meg a hedonista költőt, Zayzon Zsolt, Csombor Teréz és Koltai-Nagy Balázs színészi játéka pedig elképesztő ügyességgel kalauzol és teszi igazán izgalmassá a néhol igen erős koncentrációt igénylő darabot.
A darab ajánlója szerint Baal egy antihős, aki gátlástalanul használja ki a körülötte lévő világot – nem akar megfelelni és igazodni, férfiak és nők mégis nagy elánnal vetik térdre magukat előtte. Személyes vonzereje talán éppen a meg-nem-felelésben rejlik, az erős szexuális utalásokat hordozó darab felajzott szereplőinek késztetései talán éppen az efféle lázadás iránt érzett vágyakozásból táplálkoznak. Baal az „ember” szó elvont értelmezésének legnegatívabb értelmében emberi, végső soron önazonossága taszítja magányba, ami aztán saját maga felemésztésébe torkollik. Baal nem üzletel, csupán elveszi azt, amire szüksége van, nem ad magából semmit a világnak, nem célja karriert csinálni vagy családot alapítani. Ez a kívülállósság táplálja az állandó konfliktusait a környezetével, s bár nem szándékosan bánt, de mégis, a végletekig domináló önzősége taszítja halálba a körülötte élőket és végül önmagát is. Aki beáll a sorba, megfizet, de az is, aki nem – talán így lehetne röviden összefoglalni azt, mit üzen a Baal.
Fotók: kecskemetikatona.hu
