Tegnap este nyolctól a Budapest Jazz Club Klem Viktor és Trokán Nóra teltházas közös zenés-filmes, az őszi hétfő estét szebbé tevő színdarabjától volt hangos. A Múviláv – majdnem mint a filmeken című műsor zenekara pedig nem más volt, mint a Swing á la Django, ami az est folyamán különböző zenei stílusokon keresztül volt kiegészítő „eleme” a show-nak.
A sor egészen a Jazz Club bejáratáig állt – nem tudtam, hogy érkezési sorrendben megy a helyvadászat –, kiváltottuk a jegyünket, majd két Aperollal a kezünkben beléptünk a „színházterembe”, ahol nehezen ugyan, de sikerült két helyet találni egymás mellett. Ez volt az első eseményem a Clubban, ezért nem is gondoltam át igazán, hogy milyen lesz a hely, főként azt nem, hogy milyen lesz a műsor ezen a helyen. Koncert? Inkább színdarab, vagy valami laza klubelőadás színészekkel és zenészekkel? Erre utaltam a korábban említett színházterem kifejezéssel, a különbség csupán az volt, hogy a vendégek nem csendesen foglalták el a helyüket és várták, hogy a nagy vörös függöny szétnyíljon, hanem az est főszereplői épp nyereményeket sorsoltak ki egy kalapból a közönség között. Eközben a zenekar biztosította az aláfestést, egy kicsit hasonlított is a lottósorsolásra vagy a bálokon lévő tombola húzásra. Mindenesetre közelebb hozta a színészek közvetlensége a műsort és a nézőket, kellően megalapozta az est jó hangulatát, nevezzük épp mókásnak vagy idillinek az általuk kialakított atmoszférát. Mielőtt kezdődne a Múviláv, Klem Viktor beharangozza az Oscar-díjra nevezett Post Mortemet, Magyarország első horrorfilmjének októberi premierjét, sőt, páros mozijegyet is sorsolnak ki a filmre.
Már majdnem minden a helyén, a színész félresöpri a szövegkönyvet, előtte azért megkérdi, hogy „Senki nem fog súgni?”, majd a színésznővel a megszokott „Kérem, kapcsolják ki mobiltelefonjukat” kezdetű szöveget parodizálják, itt-ott bakikkal, „hadd szokja a nép”.
Lámpa leolt, végre elkezdődött. Egészen biztos? A két színész oldalról jön be az ajtón, majd könnyed stílusban elkezdik a párbeszédet – sokszor mintha velünk beszélgetnének –, ezért sem tudom nyomon követni, hogy a műsor része-e egyes jelenet, vagy kitekintés. Ez a kérdés a műsor végéig ott lapul bennem, arra késztet, hogy belehelyezkedjek a darabba, éljem át a történéseket a szereplőkkel együtt. Olykor szívózó, nagyrészt pimasz hangvétellel vette kezdetét a műsor, amely egyre inkább fokozódott az este folyamán.
Az első jelenet helyszíne egy mozi, ahol megismerkedik a két fiatal, névjegytáblájukat levéve, kezdetben Harry és Sally. Hiszen a darabot különböző díjnyertes filmek inspirálták, az est folyamán az elmúlt évek, évtizedek számos nagysikerű filmje elevenedett meg kortárs ábrázolásban a színpadon. Kortársnak tekintem a színházi nyelvezetből kilépő humoros (olykor trágár) szavakat, szófordulatokat, az egyszerű ruházatot, hiszen mindkét színészen fekete alapdarabok voltak, majd jelenetenként kiegészítették egy-egy plusz ruhadarabbal, sállal, dzsekivel, esetleg egyéb odaillő kellékekkel. Egyszerűek, mégis az azonos színű ruhadarabok azt a benyomást keltik, hogy a karaktereknek nem csupán „egy rugóra jár az agyuk”, megjelenésükkel egy külső összhangot is szimbolizálnak. Mindeközben a zenekar halkan muzsikál, a háttérben vászonra vetítenek, gyakran a színészekről személyes pillanatokat, vagy épp animációkat Budapest különböző pontjairól.
A külső tényezők folyamatos változásával, a darab előrehaladásával a két színész között továbbra is töretlen marad az összhang, a harmónia. Egy pillanatig elgondolkodva – hiszen többre nincs idő –, eszembe jut, hogy sokszor a darab nem másról szól, mint a férfi-nő mindennapi kapcsolatáról, annak fejlődéséről, különböző szakaszairól. A központi téma szinte minden jelenetben a szerelem, főként a barátság-szerelem közti hajszálvékony vonalon lévő történéseket láthatjuk.
Az életről szóló igazságok, gondolatok elevenednek meg, amelyek vicces, olykor provokatív, csipkelődő formát öltve gondolkodtatják el a befogadót. Hiába, hogy nem egy cselekményszálon fut a mű, mégis eljut valahonnan valahová, szinte egy kerek történetet mutat be, két személy szoros kapcsolatát, kalandját, kötődését.
Olyan nagysikerű filmek ihlették a darabot, mint az 1942-ben bemutatott, Oscar-díj nyertes amerikai romantikus filmdráma, a Casablanca, vagy a ’96-ban Golden Globe-díjat nyert A szív hídjai. A kétezres évek után megjelentek közül a Mielőtt lemegy a nap, Birdman, La La Land és még sok más mozifilm, amely elkalauzolt minket a múlt és jelen történéseibe.
Nem hagyhatom ki a Sztárom a párom ’99-ben bemutatott brit-amerikai romantikus filmet, hiszen Klem Viktor ebben a jelenetben az Ain’t No Sunshine-t énekli, egy másikban pedig duettpartnerével, Trokán Nórával a Shallow-t, a nyolc Oscar-díjra jelölt 2018-as amerikai zenés filmből, a Csillag születikből.
A darabban persze nem az éneké a főszerep, ezért sokszor el is viccelik, komolytalanná teszik, azonban az előadás értékéből nem veszít.
Csak kapkodom a fejem, annyi impulzus ér egyszerre, megannyi történés a színpadon, váltás a háttérben. Elfogytak a színésznő ruhái a fogasról, közeleg a vége? A darab zárása a Dirty Dancing c. film ikonikus dalával történik, melyet Klem Viktor és Trokán Nóra ad elő, bemutatva közben a zenekar tagjait.
A teremben vastaps. Ha egy mondatban, sőt, ha néhány szóval kellene jellemeznem az előadást, akkor ezt írnám: egyszerű az egész, tiszta, életrevaló.
Kiemelt kép: index.hu
Fotó: Klem Viktor
