Mert kell egy hely – A Vígszínház padlása

Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter: A padlás. Vígszínház, Marton László rendezése

Minden amerikai filmben, és talán minden gyerek elméjében a pince után a padlás a legigazgalmasabb, legmisztikusabb hely egy házban: csodákat, kincseket és titkokat rejt. A Vígszínház padlása már majdnem 31 éve tartja a frontot kelet és nyugat, az ég és föld között, méghozzá töretlen sikerrel.

Amikor elmondtam a szüleimnek, hogy A padlást fogom megnézni, megjegyezték: „De hát az már vagy 30 éves!”. Ennél pontosabban pedig aligha találhatták volna el, ugyanis A padlás 1988 óta bűvöl el kicsiket és nagyokat.

A főszereplő Wunderlich Józsefet és Csapó Attilát A Pál utcai fiúkban láttam először színpadon, úgyhogy elvárásokkal, egy kicsit félve, de nagyon izgatottan érkeztem, mert egyszer már elkápráztattak, azt az előadást pedig annyira katartikus élményként éltem meg, hogy rettegtem, ezúttal csalódni fogok.

A nézőtérre belépve azonnal feltűnik a valós háztető és padlás, ami a színpad közepén áll, a tetején kéménnyel, antennákkal, mindenféle drótokkal. Ha nem a saját szememmel látnám, aligha hinném el, hogy ez csak díszlet (Fehér Miklós munkája), de az, méghozzá a legjobb, amit valaha láttam.

Éjszakába borul a Vígszínház épülete, amikor elkezdődik az előadás, igazi csillagos égbolt terül el a tető fölött, majd megszólal egy misztikus, földöntúli zene, miközben az eget szintén nem e világi fény világítja meg. Elgondolkodom azon, hogy jó helyen és jó előadáson vagyok-e, mivel olyan a hangulat, mintha mindjárt részese lennék egy nyolcadik típusú találkozásnak, mert egy csapat kicsi, zöld űrlény úgy döntött, hogy beül egy előadásra a Vígszínházba. Mielőtt azonban teljesen kétségbe vonnám a saját ép elmémet, megjelenik a tetőn Kölyök, ezt követően pedig felbukkan Herceg, Lámpás, végül pedig Meglökő, a szellemek, akik évszázadok óta keresik a megfelelő helyet, ami kelet és nyugat, az ég és a föld között terül el, hogy értük jöjjön Révész, és átvigye őket a másvilágra. Mindezt megzavarja Barrabás, a körözött gengszter, aki szintén ezen a háztetőn garázdálkodik.

500 évnyi sikertelen keresés áll a szellemek mögött, mégsem veszítik el a reményt, bár Lámpás, a nyolcadik a hét törpe közül, elég morcos, de nagyon mókás karakter, akit Tóth András értő “kézzel” formál meg. Herceg érzi, hogy ez a hely különlegesebb, mint a többi, ahol eddig jártak, és bár Lámpás folyton elbizonytalanítja, az igaza bebizonyosodik, amikor Mamóka, azaz Igó Éva felmászik a lépcsőn és látja őket, utána pedig a tudós fia, Rádi, de még a szomszéd lány, Süni is; pedig őket csak a legtisztább lelkű emberek láthatják.

A darab központi konfliktusa, hogy megjelenik Témüller úr, akinek hobbija a szomszédai feljelentése, és ezúttal szerencséje is van, mert észreveszi a padláson rejtőzködő gengsztert. Amikor Rádi rájön, hogy rajtuk kívül valóban senki sem látja a szellemeket, beleegyezik, hogy a szuperintelligens számítógépével „megidézze” Révészt, a kapcsolat viszont megszakad, mert eközben a tetőn Barrabás tűzpárbajba keveredik a rendőrökkel és kirántja az egyik vezetéket, ami Robinson működéséhez szükséges; ezzel együtt pedig megrázza az áram, és lezuhan. Révész az ő testébe költözik bele, mert szeretné megtapasztalni, hogy milyen embernek lenni, ezzel viszont óriási galibát csinál, mivel odalent a rendőrök nem találnak holttestet, így Rádiék lakását 24 órára lezárják, és követelik, hogy adják elő Barrabást élve vagy halva.

Rengeteg poénos, kedves jelenet tarkítja, kezdve azzal, hogy az unokák hiánya miatt kesergő Mamóka latinos táncra perdül a színpadon, majd a szellemek mókásan előadják saját tragikus haláluk történeteit, elénekelnek egy dalt a szilvás gombócról, Robinson pedig még akkor is nevetésre bírja a közönséget, amikor épp nem működik. A pontot az i-re viszont abszolút Csapó Attila teszi fel, aki a korábbi gonosz gengszterből átalakul a kedves, kicsit bárgyú Révésszé, akinek minden újdonság, és akaratán kívül csinált akkora bajt, hogy miatta a hatóságok helikopterrel jönnek leszedni a padlás tetejét.

A történet mélysége számomra ott mutatkozik meg leginkább, hogy mindegyik szellem saját történettel bír. Lámpás, a nyolcadik a hét törpe közül, akit Hófehérke megjelenésével társai a bányában felejtettek, Herceg az a herceg, akinek meg kellett volna csókolnia Csipkerózsikát, de amilyen lelkes és drámai költő, annyira bátortalan. Kölyök és Meglökő története pedig összekapcsolódik, mert Kölyök valóban egy kölyök, aki hangosan felhívta a figyelmet a király meztelenségére, emiatt halálra ítélték, de a hóhér, azaz Meglökő nem végezte el a munkáját, inkább menteni próbálta. Rádiós, Süni, Mamóka, Barrabás, de még Témüller úr sem csak ebben az előadásban léteznek, mert ha csak bújtatva és röviden is, de említésre kerül valahogyan a magánéletük, hogy mit csináltak az elmúlt években, mik a terveik. Nagyon fontosnak tartom, hogy a szereplők ne csak addig létezzenek, amíg a színpadon vannak, ez a darab pedig tökéletesen teljesíti ezeket az elvárásaimat, hiszen az előadás után tovább tudom gondolni a történetet, a szereplők velem maradnak a hétköznapokban is.

Presser Gábor, Sztevanovity Dusán, és Horváth Péter miatt a daloktól is nagyon sokat várok, de ebben sem találok kivetnivalót, mert a dalszövegek teljes mértékben beleillenek a darab dramaturgiájába, és egyszer sem ráncolom a homlokom, hogy vajon most miért perdülnek táncra, és miért kezdenek énekelni. Rengeteg olyan musicalt láttam, ahol néha egyszerűen tényleg nem értettem, hogy pont ott és pont akkor miért van szükség az éneklésre, de A padlás nem tartozik ezek közé. Wunderlich József óriásit énekel a Fényév távolsággal, a korábban nevető és jól szórakozó néző torka könnyektől szorul össze.

Talán azért, mert 30 éve fut, de kerek egész ez a darab, amennyire az csak lehetséges. A fények összhangban vannak a zenével és a teljes színpadi képpel, a szellemek “korhű” ruhákat viselnek, Wunderlich József valóban egy kicsit zakkant és magányos tudósnak tűnik a kerek szemüvegével és a szürkés hajával, ahogy Süni sem akar több lenni egy zeneakadémiás fiatal lánynál.

Receptre íratnám fel A padlást kivétel nélkül minden felnőttnek, hogy egy kicsit újra gyerek legyen, a gyerekeknek pedig azért, hogy megtapasztalják, mennyire különleges hely a színház, és mennyire különleges egy 30 éves darab, amit ma is vastapssal ünnepel a közönség, és amit ikonikus dalaival együtt egy egész ország szeret.

Kiemelt kép: Vígszínház