Jordán Tamás, a Weöres Sándor Színház alapító igazgatója és Lukáts Andor rendező felvételi meghallgatást hirdetett saját, budapesti színészkurzusukra: várják a vállalkozókedvű 18 és 25 év közötti fiatalok jelentkezését.

A szombathelyi direktort telefonon értük el a kezdésképpen kétszemeszteresként hirdetett tanfolyam kapcsán. Sietett leszögezni, hogy nem teljes körű, egyetemi képzéssel is felérő kurzusként képzelik el az oktatást, sokkal inkább a színészpalánták későbbi életéhez szeretnének segítséget nyújtani.

„Nem vállalkozhatunk teljes színészi felkészítésre, inkább irányokat szeretnénk mutatni. Megvannak-e a képességeim? Mire van szükségem a saját fejlődésem érdekében? Célunk a praktikum és a lelki segítségnyújtás, például egy felvételi meghallgatás kapcsán. Azt szeretnénk, hogy tőlünk majd egyetemre vagy színházakba menjenek tovább a fiatalok.” – foglalta össze Jordán Tamás az ars poeticát, aki azt is hozzátette, hogy ő és Lukáts Andor számos olyan tapasztalatot tud átadni, ami a jelen generációjának is hasznos lehet.

Fotó: Lóránt András (archív)

A jelentkezés felső korhatárát 25 évben állapították meg, ezen túl már kevésbé formálható az ember, véli a színházalapító. A felvételi megbeszélést sem szokványosként kell elképzelni, itt valóban beszélgetés fog zajlani, az illető belső életére, lelki oldalára kíváncsiak: „Van-e ebben az emberben valami?” A tananyagról azt mondta, hogy sok önfejlesztés, önismereti játék, szövegtanulási és szövegelemzési praktikák adják a gerincét.

A foglalkozások vasárnaponként lesznek Budapesten, a képzés ára félévenként 250.000 Ft. Az első elbeszélgetés után egy második forduló vár még a jelentkezőkre. Az első fordulóra szeptember 27-ig lehet jelentkezni az iranyaszinhaz[kukac]gmail.com címen, ahol a további tudnivalókkal kapcsolatos információk is rendelkezésre állnak.

Kiemelt kép: Lóránt András (archív)