Vajon meddig tart a szeretet? Na és a házasság? Az igazság eltitkolásával megvédjük azt, akit vagy amit szeretünk? Vagy pont ez az, ami szétszakít, eltávolít minket egymástól? Ezen örökös, morális kérdések színfalai mögé kaphattak némi bepillantást a Jászai Mari Színház nézői… S hogy ki mit vitt haza magával a négy fal közé: kérdéseket vagy megerősítést, arra talán csak a hit vagy a lelkiismeret adhat válaszokat.
2021. szeptember 11-én bemutatásra került Paolo Genovese Teljesen idegenek (Perfetti sconosciuti) című filmjének (2016) színházi adaptációja. Szikszai Rémusz rendező darabját Bagossy Levente díszlettervező jelenítette meg vizuálisan Tatabányán, a Jászai Mari Színházban. A történet komolyságát és aktualitását talán mi sem példázza egyértelműbben, mint hogy a filmből ezidáig 16 országban készítettek „remake”-et, valamint hazánkban több színház is feldolgozta színdarab formájában.
Létezik-e hűség, szeretet, őszinteség hosszútávon két ember között, akiket olyan mindennapi érdekek kötnek össze, mint az érzelmi vagy anyagi biztonság, a boldogító igen, vagy a gyermek(ek)? Folyamatosan áldozatok és bűnösök vagyunk ebben az örökös játszmában. A biztonság drága árat követel, a kályhát folyamatosan újra kell rakni, hogy melegen tartson. Az igazság vagy az (el)hallgatás segít életben tartani mindezt? Mekkora bátorság kell, hogy kimondjuk, ha valami nagyon nincs rendben; beismerni, hogy hibáztunk, vagy éppen azt, a másik fél a bűnös?
Van egy nagyon vékony jég az emberi kapcsolatokban, amelyen olyan finoman egyensúlyozunk minden lépésünkkel, mintha gerendán haladnánk előre: rossz mozdulat esetén nem az a kérdés, hogy sérülünk-e, hanem az, hogy mennyire. A színdarab azon túl, hogy rámutat arra, a folytonos virtuális jelenlét miképp mérgezi, ferdíti el életünket, reprezentálja azt is: miképp idegenít el bennünket szeretteinktől, valamint valós, belső énünk, problémáink megértésétől az internet nem megfelelő használata. A pár gördítéssel és lenyomással megszerezhető örömök olyan falakat emelnek pillanatok alatt közénk, amelyeket talán egy élet is kevés lenne lebontani.
Ha a hozzánk legközelebb álló személyek feltennék a kérdést: van-e titkolni valónk, mit felelnénk? És ha azt kérnék, hogy tegyük ki a telefonunkat, s vállaljunk minden szöveges és képi tartalmat, hanghívást, ami arra érkezik, kiteregetnénk nyíltan mindezt, rossz érzés nélkül? Ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat többek között a színdarab, s mutat rá kendőzetlenül arra, mennyire idegenek vagyunk, ha levetjük színpadias jelmezeinket, amelyeket a túlélésért öltöttünk magunkra.
A darabról
Elképesztő hatásvadász eszköz, amikor a szereplők a darab folyamán nem hagyják el a színpadot, szinte végig, a teljes időtartam alatt jelen vannak, ezzel elősegítve, hogy az energia ne szakadjon meg a pódiumon. Egész más ebben a minőségben értelmezni a művet. Azt azonban nem utolsó megemlíteni, milyen erős színészi alakítások szükségesek ahhoz, hogy ez megvalósulhasson. Mindez megszületett a Jászai Mari Színház színpadán múlt szombaton, s hiszem, hogy ez újra és újra megtörténik majd.
A Teljesen idegenekben egy szereplőt, Eva (Danis Lídia) és Rocco (Kardos Róbert) kislányát, Sofia-t (Forgács Fanni / Berényi Nóra Blanka) leszámítva mindenki főszereplő; ő az egyetlen, aki fizikálisan eltávolodik a felnőttek játszóterétől. Karakterének pikantériája értelmezésemben egyrészt abban rejlik, hogy távozása, valamint megérkezése keretbe foglalja a művet, előkészíti, majd feloldja egy házasság drámáját.
Ugyanilyen erős határjelölő, amikor a „játék” akceptálása után a vígan lakomázó baráti társaság asztala forogni kezd; fokozva azt, hogy ez az idillikus állapot pillanatokon belül a feje tetejére áll, csak a szereplők maguk még nem tudnak erről. Talán csak zsigereikben érzik ezt, hisz ők azok, akik felfedik hazugságaikat, elindítják a spirált. Ez a szimbólum visszaköszön, mikor a pusztító igazság napvilágra kerülését követően Rocco egyesével megpörgeti a már kihűlt, üresen hagyott székeket. Ez az ismétlődő képsor bennünket is megszédít, és általa még inkább gyomrunkban érezzük a valóság súlyát.
A drámai igazságot több apró jelenet is megágyazza előre. Ilyen többek között az, amikor „az utolsó vacsorán” egyedül Anna (Bakonyi Csilla) nem fogyaszt bort a többiekkel, vagy amikor a baráti társaság egy közös képpel szeretné megörökíteni az estét. A könnyed pillanat mögött érezzük, hogy szereplők elhelyezkedésének fontos szerepe lesz. Majd ahogy beérkeznek a szöveges üzenetek és hanghívások, egyszeriben esnek le a leplek, s kezdjük megismerni egyre mélyebben a hazugságokat.
„Elöl volt az érthető hazugság, s hátul az érthetetlen igazság.” /Milan Kundera/
Amikor a családok darabjaikra esnek, s az események visszafordíthatatlannak látszanak, tönkremegy, ami tönkre mehetett, egyszeriben elsötétül a színpad. A telefonok fénye alulról világítja meg a szereplők arcát, ezen keresztül érzékeljük, értelmezzük újra őket. A csöndben felhangzik Kollár-Klemencz László Beszéljünk Zoli című dala, ami többszörös hidegrázás után végül megadja a feloldozást.
„álmomban mindenki Istent kereste,
nem találta, de nem szólt senkinek
mert Isten olyan, hogy meg sem mertem kérdezni,
ha létezik, akkor hol van, hol keressem”
A drámaian ható sorok mellett a darab „nem ismer humorban tréfát” (Karinthy Frigyes), hiszen rendkívül ízes és emberi poénokkal van fűszerezve, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a nézőtér hangos volt a nevetéstől a darab egésze alatt. Hisz a Teljesen idegenek nem ítélkezik, viszont tükröt tart barátságról, igazságról, őszinteségről, házasságról, gyermeknevelésről. Egy olyan fiktív történet, ami behúzza a nemi identitást, a terápia kérdéskörét és fontosságát, valamint az önelfogadást is.
„Vigyázz kit gyűlölsz. Talán épp azt, akit szeretsz” (Pál Marci)
SZEREPLŐK:
Eva – Danis Lídia
Rocco – Kardos Róbert
Anna – Bakonyi Csilla
Lele – Király Attila
Bianca – Szakács Hajnalka
Edo – Crespo Rodrigo
Peppe – Dévai Balázs
Sofia – Forgács Fanni / Berényi Nóra Blanka
STÁB:
Dramaturg: Szikszai Rémusz
Rendező: Szikszai Rémusz
Díszlettervező: Bagossy Levente
Jelmeztervező: Kiss Julcsi
Zene: Kollár-Klemencz László
Rendezőasszisztens: Tóth Bianka
Kiemelt kép: www.jaszaiszinhaz.hu