„És akkor azt mondta, hogy mi nem is cigányok vagyunk, hanem romák” – Szegeden járt a Kaméleonlány

Kósa Bogi 2018. nov. 4. 0 1

A Független Színház előadása, a Kaméleonlány a szegedi Grand Caféban került színre október 30-án: Illés Márton színdarabja Szegedi Tamás rendezésében, Lovas Emília főszereplésével debütált 2018 májusában.

„A cigányság csak egy guminév, amit ránk aggattak a többiek. Higgyétek el, azért rossz nektek, mert nem tudjátok, hogy romák vagytok, hanem elhiszitek, hogy cigányok vagytok. ” – mondja Lovas Emília a színpadon egy olyan oktató szerepében, aki próbálja meggyőzni a roma diákokat identitásuk megőrzésének fontosságáról. A mondatban benne van minden, ami az elmúlt évek kisebbségpolitikájában probléma volt térségünkben: a valós problémák megoldására törekvő hosszútávú stratégiák helyett inkább bizonyos dolgok átnevezésével próbálkozunk a politikai korrektség vértjében. A csípős humor kacagtatja a közönséget, Emília pedig igazi kaméleonlányként már a következő személyiségbe bújva tetszeleg.

A Kaméleonlány a Független Színház Roma Hősök Workshopjain résztvevő roma fiatalok által mesélt történetekből tevődött össze. A Kaméleonlányt, aki bárki bőrébe bele tud bújni, segítője kérdezgeti, miért és hogyan alakult úgy az élete ahogy – miközben mesél, játszik dédapát, nővért, tanárt és szőkehajú osztálytársat is. Egy monodrámában mindig ott rejlik a kockázat, hogy unalomba fullad, ez a Kaméleonlányban szerencsére nem következett be: Lovas Emília bravúrosan váltogatta arcait, humorosan használva az egyes társadalmi csoportokra jellemző tájszólásokat, túlzott gesztikulációt és mimikákat, és sodorta bele lassan a közönséget az egyes szereplők nagy történeteibe. A Kaméleonlány cím azonban nem csak a sokszáz-arcú színésznőre utalhat: ott sejlik benne a kisebbségek beolvadásának szándéka (?), a cigány kislány vágya, hogy olyan szőke haja legyen, mint az osztálytársainak, és hogy ő is elmesélhesse az első héten, hogy a nyári szünetben külföldön járt a családjával. Nagy hangsúlyt kaptak az érzelmek is a darabban – láthatjuk, hallhatjuk a gondolatait egy háborúból férjét hazaváró asszonynak, és egy első látásra szerelembe esett fiatal lánynak is, a kétségek, a fájdalom és a felsejlő, majd múló boldogság mind beleférnek a szűk órába.

A Kaméleonlány, műfajához híven, nem operál hatalmas, szemet gyönyörködtető díszlettel, sem jelmezekkel – az egyetlen kivetítőnek csupán a hatékonyabb érzékeltetés a célja, de talán anélkül is ugyanolyan jól működne az előadás. Emília hétköznapi ruhát visel, átváltozóeszköze csupán a hangja és az arca, így a lényegről nem terelődik el a figyelem, a közönség zavartalanul koncentrálhat a mondandóra és a fel-felbukkanó érzésfoszlányokra.

Fotó: RS9 Színház

„Legyél te is jó cigány, mint a nővéred (…) A szupercigány megküzd a nehézségeivel, és tanul, tanul, amíg bele nem őszül” – hangzanak az identitás és beolvadás kérdésének kulcsmondatai, amikor is két lány különböző életútjai kerülnek a megítélés kereszttüzébe; míg az egyik egyetemre megy és tanul, a másik korán gyermeket vállal és otthon marad – de szerencsére mindketten boldogok a saját választásukban. A harmadik, fiatalabb testvért mégis az idősebb, egyetemista lány döntése felé terelgetnék, anélkül, hogy tőle kérdeznék meg  szándékát és véleményét – ott áll a kétfelé ágazó út elején, és szeretne ugyan például fotóművész, meg titkos ügynök is lenni, de arab szerelmétől fogant kisbabáját is mindenképpen megszüli, akár tizenhét évesen is. És míg az iskolaigazgató  szempontjából, aki csupán egy zengő hangként jelenik meg a darabban, ez a döntés a lehető legrosszabb választásnak tűnik, a Kaméleonlány szerint az egyetlen értelmes lehetőség: hiszen egyébként tényleg: valójában mi lehet kevésbé fontos egy tinédzsernek az életében éppen, mint az iskola?

A darab a sztereotipikus gondolkodás ellen, és mások figyelmes meghallgatása és megismerése mellett teszi le a voksát; s bár – szerencsére – konkrét válaszokat nem ad, az üzenet mégis felsejlik: hogy a kisebbségi és többségi embernek egyaránt a saját sorsát és válaszait kell megtalálnia, még akkor is, ha a körülötte lévők jó szándékkal próbálják nagy igazságokkal terelgetni a vélt legjobb út felé. Vagy, ahogyan a darabban fogalmaz a Kaméleonlány: „Lehetnék szőke szépség… vagy díszcigány! A kaméleon ugyanis bármilyen sorba be tud állni és meg tud felelni. De néha saját döntést is kell hoznia, hogy a saját életét tudja élni.” – a néző fülében pedig tovább cseng a kérdés, hogy meddig érdemes kaméleonnak lenni, és hol, mikor jön el az a pont, ahol már többé nem akarjuk a környezethez igazítani színünket.

Képek forrása: Független Színház

Tags: cigányság, Független Színház, Grand Café Szeged, Illés Márton, Kaméleonlány, Lovas Emília, monodráma, Roma Hősök workshop, RS9 Színház, Szeged, Szegedi Tamás Categories: SZÍNHÁZ
Related Posts