A budapesti Pinceszínház A tribádok éjszakája című előadását a POSZT hetedik napján, június 12-én láthatta a nagyérdemű. Helyszínéül a Kamaraszínház szolgált. A Kiss Csaba által rendezett darab szereplői: Kaszás Gergő (August Strindberg), Györgyi Anna (Siri von Essen), Juhász Réka (Marie Caroline David), Gömöri András Máté (Viggo Schiwe).
Kezdjük először a címmel: A „tribád” kifejezéssel korábban a homoszexuális nőket bélyegezték meg, eredetét tekintve a görög nyelvből vezethető le, de a francia köznyelvben terjedt el a 19. században, ahol egy erősen obszcén és sértő szó volt. Feltételezhetően csak olyan nőkre használták, akiket megvetettek, de mindenesetre nem szívleltek. Tetszett, hogy az előadás megadta a kifejezés magyarázatát, jókor, jó kontextusban hangzott el.
A mű 1975-ben készült, szerzője Per Olov Enquist, aki végigolvasta August Strindberg egész életművét, magánéleti eseményeit, majd a saját válása után megírta ezt a darabot, amely bemutatja a Strindberg házaspár szétszakadásának időszakát. A cselekmény 1889-ben játszódik Koppenhágában. Témája a női egyenlőség, a nő-férfi viszony lelki és testi mivolta, homoszexualitás, alkoholizmus, erőszak. Aktualitása megosztó; aligha okozna túl nagy meglepetést 2019-ben két nő között kialakuló szerelmi viszony, vagy az alkoholizmus, de a gyerekek apától való eltiltása a válás után, a kapcsolatokon belüli lelki bántalmazás máig megrökönyödést váltanak ki az emberből. És tény, ma is előfordulhat, hogy nőkkel másként bánnak nemük miatt, hiszen az egyenlőség nem egyenlő az egyenjogúsággal.
Az előadás úgy épül fel, mint egy színház a színházban, tehát a végén Schiwe kiszól a közönségnek, meghív mindenkit az 1889. március 9-ei premierre. Ötletes elképzelés, de sajnos nem kellőképpen kidolgozott, nincsen megfelelően felvezetve. A bemutató elején ugyanis Siri azon kérdésére, hogy van-e itt valaki, nem válaszolunk, hiszen nem vagyunk ott, majd mintha másfél órával később a semmiből mi is ott teremnénk. S mivel pont a lezárásról van szó, amely általában az egyik fontos csúcspont, eléggé bosszantó e következetlenség. Emellett zavaró az is, hogy bár elvileg egy próbáról szól a darab, valójában nem próbát látunk a színpadon, inkább egy szobát kettő, három vagy négy alakkal. Tulajdonképpen az, hogy ki-kicsoda, a szereplők egymással való beszédéből derül ki. Nincs benne tényleges jellemfejlődés, de, ha találnánk is, azokat sem éreznénk eléggé következetesnek. Talán ezért nem válnak igazán rokonszenvessé az előadás végéig sem a szereplők.
Szintén ilyen ingatag jelenet az is, amikor Marie beszámol arról, hogy az anyja miatt lett alkoholista és August hirtelen megértést mutat felé. Ez utóbbi nem a rendezésen múlik, de az ehhez hasonló furcsa, nem logikus tényezők miatt ütötte meg a fülemet, amikor a szakmai beszélgetésen valaki rossz drámának titulálta Enquist alkotását és osztani tudtam a véleményét. Hangsúlyoznám, a kritika nem a rendezést, hanem a drámát célozta, de a rendező és a színészgárda azonnal védelmükbe vették a darabot, és dicsérték a próba folyamatát, kiemelten a közös munkát.
A színészi játékról azt mondanám, hogy a leghitelesebben Kaszás Gergő tudta hozni August figuráját. Teljesen elhittem neki, hogy „nőgyűlölő”, bosszúszomjas, felszarvazott férj, aki minden áron elégtételt akar venni megszégyenítéséért. Felkészültem, hogy bármikor megpofozhatja Marie-t. Volt benne feszültség. Valóban ilyen lehet egy férj, akit megcsal a felesége, ráadásul egy nővel, amellyel nyomban kétségessé válik férfiassága. A Marie-t játszó Juhász Réka azt mondta, hogy a legnagyobb kihívásnak azt érezte, hogyan fog kevés szöveggel ívet rajzolni karakterének és valóban nem volt könnyű a feladata, mégis az ő szájából hangzottak el a legfontosabb mondatok: nem gyűlöli Augustot, és August a leginkább nő a társaságban. Egy kallódó, otthontalan és családtalan lány, aki August és Siri kapcsolódási rendszerében próbál magának helyet találni.
Siri, aki a középpontban áll, érdekes személyiség. Élete egy jelentős része a meg-nem-értésről, és ebből kifolyólag a magányról szólt, amíg nem találkozott Marie-vel, aki szabadságával, bátorságával és legfőképpen női érzékenységével egyfajta menedéket képes nyújtani neki. Nem a testi érintkezésen van a hangsúly, hanem a lelki összecsengésen. Marie úgy tud neki segíteni, ahogy egy férfi képtelen lenne. Számomra a darab egy tragikus csúcspontja, amikor August és Marie megérteni vélik egymást és Siri kettőjük mellett is egyedül marad.
Viggo egy egyszerű mellékszereplőként tűnik fel, aztán a végére többek szerint minden az ő terve alapján következik be. Funkcionális szerep az övé. Gömörinek egyébként ez volt az első prózai bemutatója a fővárosban.
A díszlet nagyon ötletes. Mivel a helyszín korábban raktárként működött, ezért a háttérben székek halma látható; Külön tetszett, hogy a színészek a nézőtéren is játszottak, ezt a teret is birtokba vették. A Pinceszínházban kisebb térhez szokott az előadás, ebből kifolyólag történhetett, hogy a szereplők suttogó, vagy halkabb szövegrészleteit az utolsó sorokban már nehéz volt megérteni.
Ibsent konkrétan is megemlítik a darabban, de ezen túl elképzelhetetlennek tartom, hogy ne jusson eszünkbe a Nóra, amely kísértetiesen hasonló kérdéskört jár végig. A szereplők mások, de a szabadságra vágyó nő figurája változatlan.
