Szerelemről szólni, a színház bármely műfajában, legyen az vígjáték, operett, opera vagy a balett, mindig a klisé veszélyeivel fenyeget: ez az a csont, amiről mindig van mit lerágni, unalomig ismételgetni a számtalanszor eldurrogtatott közhelyeket. A Kecskemét City Balett Traviata című előadása nem ezt tette: olyan játékot mutatott be, amely nézése során a szerelem, féltékenység és félelem legmélyebb völgyeiben barangolhattunk, miközben a zene és a táncosok lélegzetelállító játékának egyvelege érzékeink legérzékenyebb húrjait pengette meg.
Alexandre Dumas A kaméliás hölgy című művét Giuseppe Verdi Traviata című operájában dolgozta fel; a Kecskemét City Balett táncjátéka ezt a történetet mutatja be a népszerű opera zenéivel együtt mozogva. A traviata szó jelentése: útról letért, ami az igaz történet által ihletett regény főhősnőjére, Violettára utal, aki kicsapongó élete közepette szerelembe esik, mindent felad, majd összetörik, végül pedig belehal betegségébe.
Az előadás kezdetével a néző szeme előtt először csupán egy fehér vetítővászon feszül, felcsendülnek Verdi dallamai, és látszólag néhány percig nem történik semmi – valójában éppen felkészül fülünk és szemünk az elkövetkező kilencven perc varázslatára. A vászon felemelkedik és elkezdődik a tánc: a Violettát alakító Szőllősi Krisztina egyetlen nőként mozog a férfiak között. A díszlet egy, a színpadot félkörként ölelő, szinte láthatatlan ajtókkal ellátott építmény, tökéletesen együttműködik a történettel. A darab maximálisan használja ki a forgószínpad által nyújtott lehetőségeket is, a fel-felbukkanó zöld szoba a nyugalom szigete a szerelmeseknek. A fényekkel és színekkel való játék valóságos idegenvezetőként kalauzol minket az érzések rengetegében.
Barta Dóra, a Traviata koreográfusa és rendezője az alapműtől eltérve új karaktert hoz a táncjátékba: ő a Jurák Bettina által táncolt és alakított Halál, aki végigkíséri, kommentálja, terelgeti a szerelmesek útját az utolsó percig. Jurák Bettina elképesztő játéka nem csupán mozdulatai tökéletességében rejlik, a bőrét és haját elfehérítő smink segítségével arckifejezéseivel is idézi rémálmaink groteszk világát. A táncosokat figyelve egy absztrakt valóság elevenedik meg előttünk, az előadás tulajdonképpen az élet hétköznapi történéseiben rejlő művészet másfél órás sűrített kivonata.
A szimbolikával telecsempészett táncjáték egyik legerősebb jelenetében maszkokkal fokozódik a groteszk hatás, a szerelmi négyszög szereplői zavarodottan keringenek egymás körül. A maszkok mozdulatlanul merednek a nézőre, borzongató az ellentét a táncosok mozgalmassága és arcukat eltakaró merev papír között. A darabban figyelemreméltó egyensúly alakul ki a történetvezetés és a benyomásszerű, érzésekre összpontosító elemek között: a történet fonalát követjük, miközben nem kényszerülünk folyamatos összpontosításra, bőven marad hely az egyszerű szemlélődésnek, az érzések befogadásának és áramlásának. A szerelmeseket alakító táncosok elképesztő ügyességgel mutatják be a játékosság, a vágy, majd a ridegség jeleneteit, a Halál pedig állandó felbukkanásával, borzongatóan groteszk mozdulatsoraival emlékeztet a szerelemben mindig ott rejtőző elmúlásra.
A jó művészetet hatásáról lehet felismerni, és ebben kiválóan vizsgázott a Kecskemét City Balett produkciója: a Traviata magasba emel és mélybe visz, az álomszerű élmény pedig sokáig kísérti a nézőt az előadás után is.
Képek: Mészáros Csaba, kecskemetikatona.hu
