“Állj, mert zsidók vannak a nézőtéren” – Kabaré Miskolcon

Faragó Fanni 2019. Már. 22. 0 0

Tudod mi folyik ebben az országban? Azt kérdezi. Magasról szarok a politikára. Ezt válaszolja. És felöltözik szépen, mulatni megy. A politika pedig utána. Meg előtte. Benne gyalogol, tulajdonképp. Mint a flamingók pipaszár lábaikkal valami fekete iszapban.

Szóval Kabaré lett Miskolcon. Világító lépcsős, flitterpiros, táncoscombos, zenés, rácsos. Mohácsi János rendezése. Musical, látszatra azért, hogy – ez idézet – Önök jól érezzék magukat. Dalban nőkről, férfiakról, nőkről és férfiakról, ananászokról, ha az érzelmek végképp túlcsordultak. Akkor pedig muszáj lábbal ritmust ütni, ha cin van meg ének, muszáj, ez egy ilyen műfaj. Tényleg el is lehetne hinni, hogy csak jókedvünkben vagyunk itt. De egyrészt, kissé műanyagba hajlik a Broadway-hangulat, meg aztán az is hamar kiderül, hogy a habos torta mellett van ott mélyebben valami fontos. Ez a két hangnem nehezen tud most együtt harmóniát találni, kilökik magukat egymásból, kifejezőeszközeik is olyannak tűnnek, mintha nem lennének elkeverhetőek. Pedig bárcsak lennének. Jól esne csorogni a történettel, érezni közben azt a súlyt, ami a darab témája. Mint egy kis hajó a vasmacskájával. Így inkább egy yachton ülünk, amire horogkeresztet festettek. Mert Hitler idején járunk, a zsidótörvények megjelenésének környékén.

Forrás: Miskolci Nemzeti Színház

Az előadás nehézkesen indul, mintha még nem is kezdődött volna el semmi, csak majd mindjárt. Halk beszélgetés balszélen, közben egy önfeledt tömeg töltelék mocorog a színpad középső részén. Egy hosszú, keskeny lépcsősorból és pár számozott kisasztalból áll ez a bizonyos mulató, a Kit Kat Klub. Legfelül zenekar. Ide, ebbe a befűtött kéjkályhába jár éjszakánként nem-otthon-lenni Berlin krémje. Az első felvonásban belekóstolunk ebbe a világba, egy dzsinkarakterű, festett arcú konferanszié (Harsányi Attila) terelget bennünket, közben spriccelve ránk különböző minőségű pajzán megjegyzéseit. Itt próbálgatja magát a varieté-énekesnő Sally (Czakó Julianna) és az amerikai író Cliff (Rózsa Krisztián) kapcsolata, kettejüket és a férfiak által ilyen-olyan okból kifolyólag népszerű Kost kisasszonyt (Varga Andrea) követve aztán letelepszünk Frau Schneider (Máhr Ági) házában, ami mindenfelé nyíló ajtóival együtt élénken forog és megmarad pihenőszigetnek két mulatás között.

Forrás: Miskolci Nemzeti Színház

Aktuális otthon, privát, kicsit saját hely, bekerített gazdaháza. Itt lehet dolgozni – ki mit, ugye – lenge hálóruhát húzni, magánszemélykedni. Belépni a kerítésen, kint tartani a világ dolgait. El szabad ide bújni. Egy ideig, aztán úgyis megy az ember, mert menni kell, meg úgy szokta. És hiába vinné a kerítést, hogy nem kíváncsi másra, csak ami a dolga, és az a dolga, amit dolgának akar, hiába, mert bekúszik a deszkák között minden, ami a világban közös. Jut mindenkinek, kerítéstől függetlenül. A Kabaré Sallyjének is, bármennyire tiltakozik. Érdekes karakter ő, dolgozik saját jólétén, illetve saját jólétén dolgozik. Lesz egy Cliffje (kutyának hívja, egyébként szereti), Cliffje miatti döntései, új helyzetek körülötte. Közben pedig – és ez már a második felvonás – egyre erőteljesebben érződik az a bizonyos kerítésen átszivárgás, lassan préseli be nagy, húsos fejét a fasizmus. Mi is látjuk, a koreográfiákba horogkereszt-végpózok és Hitlertáncok vegyülnek. Tényleg látjuk.

Forrás: Miskolci Nemzeti Színház

Ettől kezdve ez a központi szál, egyre hangosabban kellene énekelni, hogy Mein Herr, aki gyűlöl, egyre inkább gyűlöl, a zsidók is napról napra zsidóbbak. Így a vajszavú, vakondszívű Herr Schultz (Szegedi Dezső) is, aki aztán tényleg a légynek sem. Bár Ernst (Fandl Ferenc) szerint de, például azzal, hogy nem túlzottan német. Az ő nyílt színi megalázása lesz a pont, amikor realizálni muszáj: nem “csak be vannak rúgva” azok az emberek, és ha bot van náluk, nem a dobot fogják ütni vele. Ez a jelenet felsorakoztatja a faji alapú megkülönböztetés összes lehetséges jellemző mondatát, de ez a tartalom milyenségén nem változtat. Összecsap a lehetne és a van, ez a két tarajozó hullám, és az ütközés mindenkit kifordít a kerítése mögül. Kétségbeesetten próbálja mindenki a jóllétét keresni, kapaszkodni valamibe, ami megmentheti, vagy visszamászni a kertbe és szemét-fülét csukogatni. Élni és nem túlélni. A Sally-Cliff páros – szerencsére újabb vadmacskaharcba nem de – feszültségbe szorul, Frau Schneider elbocsátja jegyesét, a konferanszié gúnyol, kacsák hápognak. És takarítják a klubot. A zsidók eltűnnek, a mocsok marad.

Forrás: Miskolci Nemzeti Színház

Elkezdünk a mélyben gázolni. Itt, mint az óceán alján, sötét van, és sok a ronda hal. Keserű a martini is. Aztán mikor fölénk kapcsolják a lámpákat, hogy állj, mert zsidók vannak a nézőtéren, egy lökéssel közelebb kerülünk az egész valóságához. Egyébként mi nem vagyunk. Meg ha igen, az miért rossz? De mi nem. Súlyos csomag ez a világnak. Cipeljük mindannyian, mert emlékezünk, és mert felejtünk. Futjuk az ismerős köröket.

Ívet kap ettől az előadás. Nem arányos-jólesőt, de íve lesz. Egyre többet mozog a színpad, elénk forognak az itt-ott változások. A Kit Kat Klub egészen más lett – egy fordulatnál például rácsok mögé kerül, ahol rab minden szórakozó. Aztán ez a börtön valahogy eltűnik, jön egy újabb dal és még egy. Mintha lenne három megkedvelt befejezés, amit egymás után pakoltak, mert nem lehetett választani. Külön mind elég erősek, olyan hazáig visszhangzóak (a leereszkedő, fénylő piros horogkeresztes óriás zázlók nélkül is, sőt) de így kopik a katarziskezdemény, ahogy többször elereszt és visszaránt az előadás.

Forrás: Miskolci Nemzeti Színház

Sokféle a kifejezőeszköz, de ezerarcú téma ez, kimerülhetetlen. Örök feldolgozni való, pontot nem kapó i. Aktuális múlt. Meg kell látni és meg kell hallani. Úgyis jön velünk. Az élet meg – ez a kabaré, szívem – megy, mit tud mást tenni. A kabaré szórakoztató műsor különben. Az élet egy kabaré. Nem hallom a tapsot.

Kiemelt kép: szinhaz.org

Tags: Czakó Julianna, Fandl Ferenc, fasizmus, Harsányi Attila, Kabaré, kritika, Máhr Ági, Miskolc, Miskolci Nemzeti Színház, Mohácsi János, musical, Rózsa Krisztián, Szegedi Dezső), Színház, Varga Andrea Categories: SZÍNHÁZ
Related Posts