Állandó olvasóink még csak úgy ismerhetnek: a lány, aki piszkosul jól ír. Eddig a Posztmodern, Parázs, Csigolyák, Szeretkezik című verseid jelentek meg nálunk. Van egy blogod, mymascara.tumblr.com, ott ,,örök reménykedő, visszaeső nagyravágyó”-ként definiálod magad. Mit kell tudnunk még Károly Dorkáról?
Minden, amit tudni érdemes rólam kis „plusz”-ként, az tényleg az írás maga. Ha ezen kívül kellene jellemeznem magamat, akkor azt mondanám, hogy rendkívül érdeklődő vagyok a világ felé, kevés dolog van, ami a mindennapi élet szintjén nem érdekel, ebből kifolyólag sok minden érdekel olyannyira, hogy mondjuk az a pályaválasztást megnehezítse. Alapvetően a művészetek iránt érdeklődöm, a zene, a tánc, képzőművészet mind az életem része volt valamikor, vagy még mindig az.
Még mindig zenélsz?
Általános iskolában kezdtem tanulni zongorázni, rövid életű volt ebben a fejlődésem, ugyanis 8 évig kézilabdáztam, azzal párhuzamosan néptáncoltam (amit utána folytattam még 4 évig), így sok dolog volt, ami mellett nem tudtam ugyanúgy elkötelezni magam, de a mai napig leülök játszani, szerényen, a magam módján, de élvezem és kikapcsol. Középiskolában pedig kaptam egy gitárt, ami sokkal inkább bizonyult az én hangszeremnek, mint a zongora, azon is játszom itthon a mai napig. Amit talán többen tudnak rólam, az nem a zenélés, hanem az éneklés, nem kell nagy dologra gondolni, de szerencsére rengeteg olyan alkalom adódott eddig az életemben, amikor felléphettem vele.
Úgy tudom, egy Vas megyei kisközség, Szőce lakója vagy. Higgadt, letisztult személyiségként ismerlek, az írásaid sem tükröznek hektikus állapotokat… Csak tippelek, köszönhető ez annak, hogy alap szituációdban messze esel a nagyvárosi nyüzsgéstől, szorongástól?
Mivel sok mindennel foglalkoztam kiskoromtól fogva, mondhatni, hogy keveset ültem otthon, vagy kevesebbet, mint ma egy átlag gyerek, de semmiképp sem unatkoztam. Ha mégis, azt nagyon nehezen viseltem. Ma már nagyon tudom értékelni, hogy az Őrségből származom, csodás hely, legalábbis hasonló lelkületű embereknek, mint én mindenképpen kincset jelent. A nagyvárosi nyüzsgéssel sincs bajom, inkább csak mást jelent nekem ez a fogalom, vagy talán nem egyértelműen kapcsolódik össze a fejemben a nyüzsgés a nagyvárossal. Örökmozgó vagyok, de talán nem a mai modern értelemben.
Nagyon érdekes pozíciót alakítasz ki magadnak a verseidben. Körbejárod a hiány természetét, még sincs ebben nyugtalanság, nélkülözöd az elégikus hangot, nyoma sincs a melankóliának – többnyire egy objektív, tudatos ént képviselsz, aki nem bíráskodik az érzései felett, csak monológszerűen analizálja őket egy másik fél számára, aki nem kizárt, hogy gyakran te magad vagy. Ez rendre észrevehető nálad, ha az Uploadeden kívüli publikációidra gondolok, akkor is. Úgy tűnik, te már túl vagy az önmagaddal való kísérletezés fázisain, ebből simán kifuthat egy ciklus, és ha jól értesültem, a kötet már készül. Mit szabad tudnunk az alakuló munkáról, azon kívül, hogy a Colorcom Kiadónál van a kéziratod?
A kötetről annyit tudok elöljáróban mondani, hogy sok év munkája van benne (szó szerint), és hogy hihetetlenül élvezem most ezt az állapotot. Elképesztő, mit hoz ki egy író személyiségből az, hogy nem csak, hogy nem az asztalfióknak ír, de igényt tartanak a munkáira, kíváncsiak rá, legalábbis lehetőséget látnak benne. Az egész alkotói munkát megváltoztatja. Ahogy mondtad, a stílussal való kísérletezésen mondhatni, túl vagyok, most mégis rendre lepem meg magam olyan írásokkal, amik visszaolvasása után komoly gondolkodóba esek azok sorsáról. De ezt egyáltalán nem bánom, megdolgoztat most ez az új környezet.
Művészetnek tartod az írást?
Mindenféleképpen. Sokkal közvetlenebb és személyesebb így közvetíteni egy üzenetet, hiszen szavakat formázunk, azokból mondatokat, amiknek bár legtöbb esetben van többletjelentésük, bizonyos keretek közé szorítják a befogadót. A kifejezés így sokkal intimebb és hatásosabb.
Szerinted érdemes tudományos alapokra helyezni a művészetet? Célravezető?
Érdekes kérdés… Ha valaki művész, zsigerből alkot, vagy így vagy úgy, de jelen lesz minden egyes napjában az alkotásra, a létrehozásra való törekvés. Talán pszichológiai szempontból valóban érdemes ennek kapcsán téziseket felállítani, de az már nem igazán a művészetek mibenlétének kérdését feszegetné.
Mi a helyzet a prózával?
Mikor írni kezdtem, a próza állt közelebb hozzám. Próbálkoztam ugyan versekkel rögtön a kezdetekkor, de nem éreztem magaménak a rímeket, a versszakokat, fejtörést okozott akkor az alkotás, és kisgyerekként az ember nem akar küzdeni a „csakazértis” felé, így sokáig nem születtek verseim. Ez mára szinte teljesen az ellenkezőjére fordult. Nem vagyok benne biztos a mai napig, hogy érdemlegesen össze tudom hasonlítani a verset a prózával, számomra teljesen mást nyújt mindkettő külön-külön. Egy vers elolvasása után hangulat marad bennem, míg a prózánál legtöbbször a fogalmazásmód.
Kik inspiráltak?
Kedves magyartanárok, általuk prezentált remekművek, érdekes idegenek, akik az utcán sétálva gondolkodóba ejtenek, névtelenül kallódó pársorok és gondolatok a mindennapokban.
Feltűnik-e majd még Károly Dorka az Uploaded Magazinnál?
Reményeim szerint egyre gyakrabban, és még nagyon sokáig! Remek lehetőség publikálni itt, annyit megígérhetek, hogy ezt a továbbiakban is meg fogom becsülni.
Köszönjük, és azt is, hogy a rendelkezésünkre álltál. Várjuk a kötetet!
Én köszönöm!
Szabó Dárió interjúja, eredeti megjelenés az Uploaded Magazin oldalán.
