Egy csodaszép csütörtök délután találkoztam Szép Dániellel, hogy kicsit beszélgessük színészi karrierjéről. Leültünk a Bakelit kávézóban és Dani már mesélni is kezdett.
A körmendi lakosok bizonyára nagyon jól tudják, ki az a Szép Dániel. Főleg színészi tevékenysége miatt jegyeztük meg a nevét, de a hölgyeknek a sármja is biztosan maradandó emléket okozott. Ha körmendi színjátszást említünk, a legtöbbeknek ő jut eszébe először. De vajon ki is ő?
Kezdjünk egy kötelező kérdéssel. Honnan származnak a színészi ambícióid? Mióta csinálod?
Nekem a kulturális vonal már kiskoromtól kezdve megvolt. Először néptáncoltam a Béri Balogh Ádám Táncegyüttesben általános iskola talán első osztályától fogva. Körülbelül nyolc éven keresztül ezt élveztem is, ám gimnázium első osztályában úgy éreztem, ez nekem már nem ad eleget. Ekkor találkoztam 2007 szeptemberében a helyi Körmendi Kastélyszínház Társulat felhívásával. A KASZT stúdió részlegébe kerestek olyan, magukat tehetségesnek gondoló fiatalokat, akik szívesen kipróbálnák magukat a színpadon. Erre a meghallgatásra meg kellett tanulni egy verset és elszavalni a bizottság, a későbbi játszótársak előtt. Ha jól emlékszem én Petőfitől választottam a XIX. század költői című művet. Ezután volt egy elbeszélgetés az akkori elnökkel Kékesi István Gáborral, hogy miért is akarok csatlakozni. Engem akkor tulajdonképpen a kíváncsiság hajtott. Hogy ezután milyen szakmai vita volt, azt én nem tudom – ennél a momentumnál Dani halkan felnevetett – , de pár nap után kaptam a telefont, hogy felvételt nyertem. Ettől kezdve minden szombat délután ezekre a foglalkozásokra jártam.
Mi volt az első szereped, és hogy ívelt ezután a karriered?
Az első szerepem egy Dürrenmatt-darabban volt, aminek a címe „Pör, a szamár árnyékáért” /-ról/hoz/hez/höz. Tulajdonképpen a társulat tagjai sem tudták melyik a helyes rag. Plakáton is szerepelt többféle verzió. Na, én ebben kaptam egy néma szerepet, egy kukkot nem szóltam a színpadon, bár legalább a plakáton szerepeltem már. Kocsmáros voltam, valamint teremőr. Ezt a darabot Szalóky B. Dániel rendezte, akinek, mint minden más rendezőnek is, megvoltak a saját rigolyái. Ő képes volt a darabot akár az előadás előtt is újrarendezni. Tehát ez egészen pontosan úgy történt, hogy érkeztek a vendégek, morajlott a nézőtér és a függöny már be volt húzva, mi mögötte álltunk, a Szalóky meg csak mondta, hogy ezt így nyisd ki, úgy csináld, ide állj, tehát tényleg az utolsó pillanatig rendezte a darabot.
Melyik szerep, darab volt a kedvenced?
Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert igazából mindet szerettem, csak van, amit sajnálok, hogy keveset játszottuk. Úgy gondolom, hogy az a darab, ami nekem is és a társulatnak is országos szinten meghozta a népszerűséget, az a Rómeó és Júlia. Én abban Rómeót alakítottam, viszont szerintem keveset játszottuk a sikeréhez képest. Viszont, ha muszáj választanom, akkor kedvenc szerepként nálam kettő jön szóba. Az egyik Yvan a Művészet című darabból, ezt 2012-ben mutattuk be. Amióta a társulat tagja vagyok, szerintem ez a legtöbbet játszott darab. A másik pedig idén május 6. óta a Novecento, ami egy monodráma. Igazából ez a kettő van, amit kiemelnék.
Van esetleg olyan szerep, amire nagyon vágysz, és szívesen játszanád el, de eddig nem kaptál lehetőséget?
Gonosz! Gonosz szeretnék lenni. Egyszer akarok egy olyan karaktert alakítani, akit utál a néző. Jó, persze a színházi darabok nagy része happy end, a szerelmesek megtalálják egymást, satöbbi, de nekem mindig népszerű karakterek jutottak, tehát megjelentem a színpadon, és vagy a karakter miatt vagy néhány humoros mondat után a néző szimpatizált velem. Viszont nem játszottam még gonoszt. Egy nagyon undorító, alamuszi szerepet egyszer szeretnék, akit tényleg gyűlöl a néző. Például egy maffiavezér, vagy akármi hasonló. Konkrét ötletem erre nincs, de valami ilyesmit már mindenképp vállalnék.
Mesélj kicsit a monodrámádról kérlek! Honnan jött ez az ötlet és egyáltalán mi is ez?
Ennek az ötlete már korábban felvetődött, amikor Balázs László, aki már több darabot rendezett nekünk, azt mondta szeretne velem csinálni egy egyszemélyes darabot. Én pedig felhívtam őt, hogy ezt megbeszéljük. Először A kellékes című darabot nézte ki, azonban ezt hamar el is vetettük és ekkor találta meg a Novecentót. Ez egy monodráma, amitől általában megijednek az emberek, hogy Te jó ég! valaki egy órán át haldoklik majd a színpadon. Nem erről van szó esetünkben. Én nem gondoltam rá korábban, hogy egyszemélyes darabban szerepeljek, nekem ezek mindig kicsit stand up comedy szerűnek tűntek. Láttam korábban monodrámát, de az mély-monodráma volt Váry Károly előadásában, a Bohócot. Károly játéka teljesen lenyűgözött, a darab azonban nagyon nyomasztó volt, én ilyet abszolút nem is akartam. Aztán elolvastam Alessandro Barrico művét, a Novecentót két fordításban és tetszett. Balázs László rendezte, a dramaturg Németh Dóra, aki a József Attila színházban dolgozik Budapesten. Ezután elkezdődött a munka, nagyon feszített iramban, ugyanis azt kérte a rendező tőlem, hogy ne tanuljam meg a szöveget. Végig úgy próbáltunk, hogy a szövegkönyv a kezemben volt. Nagyjából egy hét alatt sikerült színpadra tenni a darabot. Egy hétvégét töltöttem Budapesten, a József Attila Színház jóvoltából próbálhattunk a teátrumban. Innen is szeretném megköszönni Nemcsák Károly direktor úrnak a lehetőséget. A bemutató május 6-án volt Körmenden a Kulturális Központban. Véleményem szerint azért elég jó előadást sikerült végül bemutatni.
Esetleg vannak jövőben olyan terveid, hogy komolyabban foglalkozz a színészettel?
2012-ben a Művészettel sok díjat nyertünk, tulajdonképpen minden elismerést bezsebeltünk, amit csak lehetett. Amikor Kazincbarcikán voltunk egy nemzetközi rendezvényen ugyanabban az évben, a zsűri egyik tagja volt Novák Eszter, aki a Színművészeti Egyetem adjunktusa. Ő az előadásunk után odajött hozzám és megkérdezte, mik a terveim. Akkor én még Szombathelyen tanultam és történelem- olasz szakos tanárnak készültem. Azt mondta nekem, hogy felejtsem el, nekem máshol van a helyem. Abban az évben ő indított osztályt a Színművészetin, szeretett volna a jelentkezők közt látni. Nekem még egy évem volt hátra az akkori szakomon és azt mindenképp be akartam fejezni, így vissza kellett utasítanom ezt a nagyon nagy lehetőséget. Egy ideig bántam, de már nem zavar, ugyanis más színházakban volt szerencsém benézni a kulisszák mögé és gyakran tapasztalom azt a feszült légkört, amit én nem szeretnék átélni. Eddig akármilyen fesztiválon vagy színházi találkozón voltam, egyéni díj nélkül nem jöttem haza és ilyenkor azért mindig eszembe jut, jól döntöttem-e, de végül mindig ide lyukadok ki. Mert a mi színjátszásunk azért jó, mert az emberek nem a megélhetésért csinálják, hanem azért, mert szeretik. Ezt látják a nézők is, például Körmenden nem volt olyan vállalkozó, aki, ha kértünk volna segítséget, megtagadta volna azt. Akár pár csavarról van szó, akár faanyagról vagy bármiről. Jövőbeli tervek pedig… Szeretnénk ősztől egy bérleti rendszert kialakítani, ez persze még nem biztos, de jó lenne.
Zárásképp: ha megint kapnál egy ilyen ajánlatot a Színművészeti Egyetemről, hogy döntenél most?
Szerintem visszautasítanám. Amikor kaptam rá lehetőséget, még fiatalabb voltam, akkor még belefért volna az időmbe, de most már nem igazán összeegyeztethető a terveimmel. Hamarost Ausztriába megyek dolgozni, komoly párkapcsolatom van, nagyon mély a szerelem. Úgy szoktam fogalmazni: most már ketten vagyok. Úgyhogy nem. Köszönöm szépen, most jó így, ahogy van!
