Dr. Vörös Ottó, nyugalmazott főiskolai tanár tavaly decemberben ünnepelte 75. születésnapját. Volt kollégái idén, február 21-én egy igazán meghitt, családias körben köszöntötték fel szeretett munkatársukat az ELTE Savaria Egyetemi Központ könyvtárában.
Vörös Ottó, a szombathelyi Magyar Nyelvészeti Tanszéken már a kezdetektől jelen volt, és részt vett az itt zajló kutató- és oktatómunkában. Vendégtanári megbízatást vállalt Nyitrán, Pozsonyban, Mariborban, valamint Komáromban, de mindig hazatért Szombathelyre. Az eredményes pályát maga mögött tudó tudós-tanár a nyelvtudomány kandidátusa, elsősorban névtannal, dialektológiával, kisebbségi nyelvhasználattal és kontaktológiával foglalkozik, napjainkban is aktívan közreműködik a nyelvtudomány életében.
Az ünnepséget a Zenei Intézeti Tanszék tehetséges hallgatói, Lengyel Dominika, Ling Emese és Sulics Renáta vezették fel népdalcsokrukkal. A Magos a rutafa, Ejj a titkos szerelem, valamint a Már ezután című népkölteményeket hallhattuk a lányok előadásában.
A szóbeli köszöntések sorát Dr. Molnár Katalin, Savaria Egyetemi Központ Bölcsészettudományi Centrumának igazgatója nyitotta meg, aki elmondta, hogy személyes kötődése van Vörös Ottóhoz, hiszen az oktatója volt, kezdő tanársegédként pedig példaképnek tekintette volt tanárát. A munka szeretete mellett a természethez való kötődése is igazán erős volt, ez különösen a méhekkel és a mézzel való foglalkozásban teljesedett ki, a természettel is példa szerűen harmonikus a kapcsolata.
A köszöntéseket Dr. Czetter Ibolya, Savaria Irodalomtudományi Tanszék megbízott vezetője folytatta. Elmondta, hogy hallgatóként szövegtant és leírónyelvészetet oktatott neki a tanár úr. „Kedves, szeretetteljes és empatikus oktatóként emlékeszem vissza.”– e szavakkal illette az ünnepeltet, valamint kiemelte azt is, hogy:„Emberségével vált mindannyiunk tanítómesterévé.” Szülőföldjére, az Őrségbe, bárkit szívesen elkalauzolt. A szakmában a tőle távol álló megközelítéseket is meghallgatta és próbálta megérteni. A körmendi közéletben is fontos szerepet játszott és játszik mind a mai napig: „Hiszen még csak 75 éves.”
Dr. Vörös Ferenc, a Savaria Magyar Nyelvtudományi Tanszék vezetője zárta a köszöntések sorát. Vörös Ottóval mindketten Szlovákiában voltak vendégtanárok, ezzel kapcsolatban egy humoros, de akkor bosszantó anekdotát is felidézett:„A két Vörös papírjai elcserélődtek…” Az akkori vezetéknév-kavarodásból és meg nem kapott fizetésekből mára már csak a szép emlék maradt meg, amit a Felvidéki magyarságért dolgozva töltöttek el. Vörös Ferenc többek között arról is említést tett, hogy doktori disszertációja védésekor a bizottságban jelen volt a szigorú, de emberséges tanár úr is. Ő is kiemelte a szülőföldjéhez és a természethez kötődő végtelen szeretetét.
A köszöntőket egy kötetlenebb társalgás követte, ahol Vörös Ottóval jó barátja, Dr. Simon Szabolcs, a komáromi Selye János Egyetem tanára beszélgetett. Ő három emléket elevenített fel. Az első, – hasonlóan Vörös Ferenchez- a doktori fokozat megszerzésében vállalt szerepe a tanár úrnak. A második egy szép emlék, a szlovákiai Szép Magyar Beszédben való közös zsűrizésük jelentette; a harmadik pedig, az az időszak, amikor Komáromban kollégák lettek, itt ismerték meg igazán egymást. Vörös tanár úr, kicsit a felemelő meghatódottsággal is küzdve, viccesen megjegyezte: „Mennyire kell megöregedni, hogy ennyi jót mondjanak rólam?”, aztán azzal folytatta, fontos az idegen nyelvek tanulása, de a legfontosabb mind közül az anyanyelv elsajátítása: ez emeli fel az embert, a polgárt, az anyanyelv a kiteljesedés leghatékonyabb és legszebb útja.
Elmesélte azt is, hogy nem készült nyelvésznek, matematikus szeretett volna lenni, de megsértődött az akkori matematika tanárára, így más vizek felé evezett. Szeretett olvasni, így lett magyar-történelem-orosz szakos tanár, majd később a kutatásai folytán nyelvész. Kedvenc területe mindig az volt, amivel éppen foglalkozott, de később megjegyezte, hogy a legkedvesebb területe végső soron a tanítás, a tudás átadása. Az utolsó kérdésre, hogy hol érezte magát a legjobban, illetve hova menne vissza, frappánsan csak ennyit mondott: „Csak szónyia köll, mint a szalafeji asszonynak!”
Kívánunk neki sok erőt, jó egészséget az elkövetkezendő éveiben!
Galéria: Mihajliv Renáta
