Van-e új a nap alatt, ha zenéről van szó? Szólalhat-e meg nap mint nap új zene? Zenél-e a napnak az új szó? A feltörekvő Cataflamingo tagjaival beszélgettünk, ismerkedtünk, pofátlanul mindenről, meg minden másról ami őket definiálja.
Csiki Áron – ének, basszusgitár, billentyűs hangszerek
Csizmár Zsolt – gitár
Dósa-Bugner Botond – dobok és ütős hangszerek
Endrei Balázs – gitár
Mióta foglalkoztok zenével?
Áron: Hát engem általános suli másodikban írattak be a szüleim zongorára. Igazából azóta, kisebb-nagyobb kihagyásokkal. Volt egy nagyobb szünetem, mikor elvégeztem a zenesulit, mert akkor nagyon nem érdekelt a zene, aztán elkezdtem gitározni, szóval azóta, hétéves korom óta körülbelül.
Zsolt: Én hat éves korom óta. Akkor írattak be és oda jártam hatodikos koromig, aztán jártam egy évet az Egressybe jazz gitárra, de azt otthagytam, aztán magamtól zenéltem, és most jelentkeztem idén klasszikus gitár szakra, jazz gitár szak helyett a Liszt Ferenc Zeneakadémiára, úgyhogy ez elúszott egy évet.
Balázs: Én olyan tizenhárom lehettem, amikor az öcsém kapott egy gitárt, de inkább én gitároztam rajta, és utána még annak az évnek a karácsonyán kaptam egy gitárt, és tolattam egész nap. Azóta számolom magamat.
Boti: Én tizennégy éves koromban kezdtem el dobolni, mert édesapám is dobolt, voltak neki kisebb koncertjei, ahol a barátaival adtak elő, mindenféle coveröket tolattak és ez nagyon tetszett nekem, és akkor mondtam, hogy miért ne kezdenék el én is, ha már neki van dobszerkója meg minden. Szóval úgy kezdtem el zenélni, hogy alapítottam egy zenekart és utána kezdtem el megtanulni dobolni.
Mikor és hogy alakultatok meg?
Áron: Az a lényeg, hogy Balázzsal otthon jammelgettünk és csináltunk egy felvételt, ami az a Why so lonely című szám volt, amit mi impróztunk, és tök nagy feels lett az egész – Balázs elhagyta a telefonját, spoiler alert, és elvesztettük a számot, így soha az életben nem fogjuk többet hallani –, de még előtte megmutattuk Zsoltnak, és aztán Martinnak, az előző dobosunknak, mert akkortájt ő dobolt, és akkor összeálltunk, hogy miért ne. Aztán jött ez az első fellépés dolog, ami egy haverunknál tartott szilveszteri bulin volt. Én az előtt három nappal vettem meg a basszgitárom és akkor, aznap a próbán tanultam meg a számokat, és lenyomtuk az első koncertet. Igazából azt tartjuk a legelső hivatalos koncertünknek. Akkor az így 2017. december 31-re tehető.
Balázs: Én Áronnal rengeteget jammeltem, mert egy gimibe jártunk és sokat játszottunk együtt, és amikor elment abból a gimiből, akkor Zsolttal meg Martinnal is játszott, ha jól emlékszem. De nem igazán ismertük egymást előtte.
Milyen változásokon ment keresztül a banda?
Zsolt: Volt két tagcsere ugye, először is Danit lecseréltük Áronra, hogy ő ne csak énekeljen meg néha nyomogassa a szintit, hanem basszusgitározzon is főállásban. Illetve ez a legújabb változás, hogy Martint, az előző dobosunkat leváltottuk Botira. Zenei változások szempontjából meg azt lehet mondani, hogy az első próbára elvittem a Sleepwalking-nak egy coverjét, ami egy nagyon régi…
Áron: A Modest Mouse…
Zsolt: Hát a Modest Mouse is coverölte, de egyébként az egy 50-es évekbeli, slide-os doowop gitárszám. Tehát akkor ilyen jizz-jazz meg alternatív félét akartuk csinálni, de abból így nem lett semmi, és akkor most tartunk ott, hogy az indie rockból próbálunk kinöveszteni valamilyen progresszívabb hangzást, jazzesebbet meg matekosabbat.
Kik inspiráltak titeket?
Áron: A Rádiófej nevű zenekar nagyon fontos, az Ajtók is, ezek fontosak! (nevet) A magyar zenekarokon belül, akit mindenképpen érdemes megemlíteni, az az Elefánt, szövegileg, tartalmilag.
Balázs: Kispál.
Áron: Igen, a magyar alter. Megkerülhetetlen kábé.
Balázs: Portico Quartet. Ők instrumentális zenekar, akik az elején eléggé jazzeset toltak, most már elkezdtek az elektronikus zene felé menni. Én azt mondom, hogy eléggé szélsőséges példákat is tudnánk említeni, hogy ki milyet szeret, mit szokott hallgatni.
Boti: Hát mi Áronnal Mark Guilianát nagyon csipázzuk, nem?
Áron: Hát én, ha muszáj lenne mondani olyat, ami tényleg úgy érzem, hogy eléggé influenszál engem, az a Gogo Penguin nevű zenekar, mert a zongorás témákból tökre onnan vagyok. Meg amit szoktak mondani, hogy viszonylag hasonlít, az a King Crimson. Illetve Balázzsal pedig olyan vonalban jövünk, hogy szerintem mind a kettőnknek a Led Zeppelin az egy nagyon fontos mérföldkő, főleg klasszikus rockvonalban. Ezeket tudnám mondani. Boti, mivel új tag, szerintem mondja el a saját dolgait, hogy kiket épít be a bandába.
Boti: Én leginkább beat zenéket hallgatok azóta, hogy bekerültem a Cataflamingóba. Főleg most Mark Guilianára meg a Toe-ra függtem rá, hogy a srácok mutatták. De előtte leginkább progosabb zenéket hallgattam; progmetált, mert én abból a szférából jövök. Olyan két-három évig nyomattam is egy másik zenekarral. És akkor ott elég sok mindenfélét hallgattunk, összevissza, de legfőképpen tényleg Mark Guiliana, aki inspirál dobolás szempontjából a Cataflamingóban.
Hány százaléka valósult meg azoknak a számoknak, amik ötletek voltak, és mennyi az, ami ötlet maradt?
Áron: Ez egy nagyon jó kérdés! (nevet) Mert szerintem a Cataflamingo ilyen szempontból…
Zsolt: Amúgy lehet, hogy több is. Igazából elég kevés számot dobtunk ki eddig. Kidobtuk a Kilincset, a Nőket…
Áron: Inkább az a helyzet, vagyis én azt veszem észre, hogy nem is feltétlen az ötletek nem megvalósulása, hanem az, hogy végzünk egy ötlettel, megcsinálunk egy számot és aztán később úgy vesszük, hogy ez a szám nem volt olyan jó, majd kidobjuk az egészet.
Balázs: Van egy dal, azt elkezdjük írni, és akkor mondjuk azt, hogy van egy ilyen általános ‘készsége’ a daloknak, de utána azt továbbírjuk, fejlesztgetjük… Azt nem tudom lesz-e olyan számunk, ami valaha megáll a fejlődésében.
Boti: Sose lesz kész, csak mindig be lesz fejezve.
Zsolt: Igen, meg azt még el szeretném mondani, hogy nekem, amikor elkezdtük a Cataflamingót, akkor így – meg ezt még az előző kérdéshez válaszolom –, nagyon sok szabad jazzt, szabad zenét hallgattam, meg ilyen avantgárd dolgokat és ezt így kurvára szerettem volna belerakni valahogy, avantgárd rockot csinálni. Ez még nem nagyon valósult meg, meg szabad improvizációs dolgok ugyan vannak a Cataflamingóban, de nem annyira erősen, meg talán nem annyira kiforrottan, mint ahogy az a budapesti jazz életben megtörténik. De van szabad felfogás a zenékkel szemben. Nekem van egy számom, az Ajtónak támaszkodni, amit elég sűrűn átírunk, illetve lesz most egy koncertünk július 18-án vagy 19-én, ahol Boti – elutazása miatt – nem lehet ott, ezért akusztikus sessiont játszunk Zebegényben egy kis fesztiválon; ott egy fuvolistával fogunk kiegészülni, arra hangszerelem most át a repertoárt. Ott inkább megvalósulnak majd az ilyen jazzes influenszek. Tehát kész számok sosem kéne, hogy legyenek a Cataflamingóban. Most felvettünk egy lemezre négy számot, azt öt év múlva biztos, hogy teljesen máshogy kéne eljátszani, mint ahogy most van.
Balázs: Ilyen kis lenyomatok. Bizonyos időszakoknak a lenyomatai.
Zsolt: Igen, éppen ma, 24-én így játszottuk ezeket a számokat. De ez még kurvára változhat. Ezek tervezett átalakítások, vagy hogyha megununk valamit… Mert én speciel nagyon gyorsan ráunok zenékre, főleg a saját dolgaimra, mert folyamatosan tanul az ember miközben zenél, és akkor eszébe jut jobb megoldás, akkor azt én nem bírom ki, hogy ne rakjuk bele.
Áron: Nekem még egy dolog eszembe jutott, aztán áttérhetünk arra, hogy mi volt a kedvenc koncertünk!
Zsolt: Saját zenekarral vagy amin mi voltunk?
Mindkét kérdésre válaszolhattok!
Áron: Szóval még annyit, hogy nagyon sokszor csináljuk azt, hogy van egy partunk, vagy két partunk, amit gecire imádunk, és még írjuk, igazából megpróbáljuk, tehát van egy Gyöngysor című számunk, aminek a progresszív folyamata olyan egy év. (nevetnek) Az a lényeg, hogy volt egy partunk, amire nagyon el akartunk jutni, de nem tudtuk, hogyan jussunk el, és aztán arra kezdtük el ráépíteni a számot. Szóval a számírásban így is szoktunk dolgozni. Kedvenc koncert, az az előbb említett Portico Quartetnek a koncertje a Müpában, mert én már nagyon hisztisen imádom a Portico Quartetet, és annyira hihetetlen, hogy oda el tudtam jutni, az egész társaság ment, de mindenki külön egymástól, külön vettük a jegyet. A mi kedvenc koncertünk pedig: annak azért mondanám a toldisat, mert egy csomó mindent elbasztunk, meg egy csomó minden nem sikerült tök jól, de közben meg ilyen irgalmatlanul jó hangulat volt, a közönséggel a végén volt egy ilyen vicces visszatapsoltatás, jól rezonált. Szóval az a koncert az, amire nagyon-nagyon boldogan nézek vissza.
Zsolt: Nekem a kedvenc koncertem, amin voltam az a The Art Ensemble of Chicago a MOM parkban, a Cataflamingóval pedig a Vittula 15. születésnap, mert ott kurvára megszólalt az, hogy ez egy avantgárd dolog, ott sokkal szabadabb programot játszottunk.
Balázs: Nekem a kolorádós, nagyon élveztem.
Zsolt: Led Zeppelin…
Balázs: Igen-igen, a ’69-es Led Zeppelin koncert Dániában a kedvencem, nagyon imádtam.
Boti: Vagy százszor láttam neten.
Balázs: A Kolorádó most nagyon mély nyomot hagyott bennem, meg még az ottani Quiyan koncert, az eléggé más szintre emelte a zenélésnek a lehetőségeit. Az kifejezetten megdobogtatta a szívemet. A vittulás koncerten úgy éreztem, elindult valami bennünk, amit Zsolt kábé megfogalmazott. Volt még egy nagyon jó koncertünk, de az csak a feeling miatt, az Instantban, amikor a Mongooz and the Magnet előtt léptünk fel, mert kábé ott voltak rajtunk a legtöbben. Úgy éreztem, hogy még valami jó lesz ebből.
Boti: Hát nekem a Cataflamingóval egyértelműen a kolorádós volt a kedvencem. (nevetnek)
Áron: Mert az volt az eddigi egyetlen. (nevetnek)
Boti: Az volt az egyedüli amin eddig toltam. A kedvenc koncert amin valaha részt vettem pedig… Van egy ilyen kis ótvar hely, amit S8 Undergroundnak hívnak a Puskás Ferenc Stadionnál, és az egy nagy magyar metálosoknak fenntartott hely. Van ott egy nagyon kis terem, ahova azokat a bandákat teszik, akik amatőrök. Jött egy osztrák prog-stoner nu-metal banda, Ultima Radiónak hívják őket, és berakták őket a kis terembe, miközben kurva jók. Konkrétan én voltam az egyedüli, aki elment a koncertjükre, szóval lényegében csak nekem zenéltek. Eszméletlen jó volt.
Zsolt: Azért az mégis más feeling.
Mik a rövid távú céljaitok a zenekarral?
Áron: Én azt tudom megfogalmazni, amit a Zsolttal beszéltünk a Kolorádón, hogy jövőre Gólya színpad, utána main stage, merthogy két év alatt befutni Kolorádón… (nevetnek) De abszolút szeretnénk még játszani a Kolorádón. De ez most nagyon helyspecifikus.
Zsolt: Jó lenne, ha olyan egy-két éven belül 100-200 ember járna koncertekre. Még Facebookon sincs ennyi lájkunk. PR szempontból ez nem a legkifizetődőbb!
Balázs: Kell egy lemez, két éven belül. Egy olyan lemez, ami nyomot fog hagyni valaha az emberekben. Nekem az a fontos, hogyha valaki hazaérne nagyon szétesve, és az lenne az első gondolata, hogy most valami Cataflamingót meg kell hallgatni, hogy el tudjon aludni.
Áron: Ja ja, megy haza részegen a Vittulából és a füleséből megy a zene, aztán csak egyetlen számot berakna tőlünk, és flesselgessen.
Balázs: Egyébként meg rengeteg fesztiválon fellépni, meg tehetségkutatókon.
Boti: Hát őszintén, én még nem gondolkoztam ezen nagyon, egy hónapja vagyok a bandában, szóval… De igazából nem voltam még ilyen termékeny zenekarban.
És mik a hosszú távú céljaitok?
Zsolt: Feloszlani. (nevetnek)
Balázs: Minél gyorsabban.
Áron: Amúgy igen, lassan fel kéne oszlani, mert most már lassan együtt vagyunk két éve és már elég gáz.
Boti: Én egy hónapja…
Áron: Én mindig úgy érzem, hogy annyira tudok viszonylag akár fiktíven is tervezni, amennyi ideje együtt vagyunk, szóval nem tudom most elképzelni, hogy 15 év múlva mit fogunk csinálni. Már másfél év alatt is olyan progresszión mentünk keresztül magunkhoz képest, meg a zeneíráshoz képest, hogy nem tudom milyenek az igazán mély völgyek, mert most van még, amit ki kell adnunk magunkból. Még szeretnék játszani a srácokkal, tekintve, hogy nyilván barátom is az összes, de addigra már jó lenne azért, ha pár album mögöttünk állna, és minden lemezzel egy kicsit megújulnánk. Ha 15 év múlva úgy hozza az élet, hogy mi darabolós technot játszunk nem tudom mivel, de ha az meg lesz indokolva az életútban, akkor én még arra is büszke tudok lenni, mert az ember visszanéz, hogy bazdmeg, ezek honnan hova jutottak!
Zsolt: Ha hosszú távon is így Isten pénzéből meg energiájából tudunk dolgozni ebben a 15 évben, akkor olyan koncerteket megcsinálni, ahol a legvadabb hangszerelésekben, big banddel, szimfonikus zenekarral, mindenféle felállásban eljátszani Cataflamingo darabokat.
Balázs: Szeretnék sokat szólózni koncerteken. Nekem ennyi a lényeg.
Áron: Így van!
Zsolt: Szétszólózod magad.
Balázs: Amúgy viccen kívül, a folyamatos progresszió, az hogy nem ijedünk meg az ötletünktől, meg saját magunktól. Nem esünk szét, így egyben maradunk, nem öljük meg egymást.
Boti: Ebben a bandában van olyan potenciál, hogy 15 év múlva ebből megéljünk és ezzel foglalkozzunk csak.
Meséljetek arról, hogy születik meg egy dalotok, az elejétől a végéig!
Áron: Ez változó és a folyamat is, ahonnan megyünk ahova, és attól nagyon összekutyulós. Én amúgy nem sűrűn írok zenét a zenekarba, de az utóbbi két számunkat én írtam, a szövegét meg a nagy részét és a fő témát. Azzal valahogy úgy volt, hogy behoztam a próbaterembe, és jó, hát akkor mondom, ez így elég kétdimenziós, de semmi probléma, a srácok majd adnak neki még kettőt, és akkor így el lesz helyezve időben meg térben. A Megbocsát című számunknál van egy part, ahonnan eljutottunk valahonnan valahova, és nem jut eszembe hogyan. Vannak olyan számok, amik csak úgy megírják magukat, hogy ez most nagyon jó, ezt nagyon kell vinni. És van a másik véglet, például a Gyöngysorral, hogy rohadt sokat ülünk rajta és megpróbáljuk ezt meg azt, aztán kidobjuk és végül kifut valahova. Mi szerintem kicsit végletesen írjuk meg a számokat.
Zsolt: Ha én hozok számokat, akkor szeretem otthon megírni, meg a két gitárt is. Kábé az egészet megírom otthon, aztán még itt változik 100%-ot!
Balázs: És morcos, hogyha…
Zsolt: És morcos vagyok, ha mást játszanak rá. Balázs? Neked van hozzászólni valód?
Balázs: Nekem? Nincs.
Boti: Hát, mivel én dobos vagyok, ezért én csak úgy köszi.
Áron: Nem, amúgy hozzáteszem, Boti csak egy hónapja csatlakozott, de valami rekordmennyiségű számot kellett megtanulni a próba alatt. Ötletei vannak és már megcsináltunk párat rövid idő alatt is. Nyilván a számírásban más, mert gyakorlatilag alánk dolgozik, de azoknak a számoknak teljesen más vége lett, átkonstruáltuk és jobb.
Milyen hatást akartok elérni a zenétekkel?
Áron: Teret engedünk minden olyan megnyilvánulásnak… Hogy van? Minden olyan megnyilvánulásnak, mely természetével tisztulást… valami hallgatósággal… valami amit írtunk a Keretre, valami izét. (nevetnek) De egyébként hozzáteszem, hogy az a vonal, amin elindultunk, azzal mindenki azt akarná mondani, hogy „jaj katarzis, katarzis, legyen katartikus”, és az a probléma, hogy kicsit elhasznált ez a szó, és valahol mégis mindenki ezt keresi. Szerintem mi is ezt keressük egy szám végén. Én azt akarom elérni, hogy az emberek, amikor vége lett a számnak, ilyen elmondhatatlan ürességet érezzenek magukban, hogy most már nem szól ez a zene.
Áron: Hogy érezzék azt, hogy most valamit veszítettek, hogy ennek a számnak vége lett.
Zsolt: Ez most nem tudom mennyire fog továbbra is megvalósulni a zenekarban, de én tökre szerettem volna, ha van egy szakrális vonulata ennek a zenének, és abból merítve szövegeket írni, meg kultúrkörökből venni zenei elemeket. Tehát, hogyha ezek az ilyen indie rock számok elő tudnának hozni valami önismereti fejlődést az emberekben, hogy most feltesznek egy kérdést, hogy miért érzem önmagam így, vagy ezt így tényleg jól csináltam-e vagy ilyenek. Ezt.
Boti: Azok az emberek is értékeljék a zenénket, vagy találjanak benne valamit, akik zenei szemmel nézik a zenénket, meg azok is, akik laikus szempontból. Legyen fülbemászó, de halld a hangszereken, hogy igényes.
Egy mondatban, mi az esszenciája a bandának?
Áron: Egy mondatban? Részek az egészben.
Kiemelt kép: Szekeres Laura fotója
