Az HBO fogta magát és készített egy nem megszokott, könnyed „tinisorozatot”, hiszen az Eufória nem éppen a boldogság teljes élményét hagyja maga után, inkább a döbbenet szorítja össze a szívünket. Valóban ez az, ami zajlik manapság?
Amikor tavasszal befejeződött a Trónok harca, sokan aggódtak, hogy milyen sorozattal pótolják a hiányt. Erre az észszerű válasz, hogy nem kell szomorkodni, hiszen csak az HBO is számos meghatározó szériát tudhat magáénak. Kiemelve néhányat: Westworld, True Detective, Éles tárgyak, Terápia, Elit alakulat és a nagy közönségsikert arató alkotás, a Csernobil sem maradhat ki. Aztán a nyár elején megérkezett az HBO-nak egy újabb sorozata, történetesen az első tinidrámája, amelyben kendőzetlenül és a mértéktelenség jegyében nyúlnak a jelenkor amerikai tinédzsereinek sötétebb oldalához – bár amerikai fiatalokról szól, az amerikai kultúrán keresztül bemutatva a történetet, bátran lehet a jelenkor fiataljai tekintetében is, egyetemesebben vizsgálni az eseményeket. Sam Levinson, a sorozat alkotója egy már meglévő izraeli darab alapján készítette el az Eufóriát, amelyben jócskán merített a saját tinédzserkori drogproblémáiból. Sokat elárul a sorozatról, hogy a műsor kezdete előtt kiírják: „A következő műsorszám megtekintése kiskorúak és gyermekek számára kifejezetten nem ajánlott.”
A történet főszereplője Rue (Zendaya), egy 17 éves lány, aki éppen az elvonóról érkezik haza, hiszen komolyan belekeveredett a tudatmódosító szerek, különösen a kemény drogok világába. Rue a cselekmény jelentős részét narrálja, ami az egész sorozatot végigkíséri a kezdetektől. Elsősorban saját gondolatait fűzi össze egy-egy esemény kapcsán, vagy éppen magyarázatával segít megérteni azt. A túladagolás és az elvonó után meglepődtek Rue ismerősei, hogy a lány egyáltalán még életben van. Nem véletlenül kell ismerősöket mondani, mivel igaz és valódi barátja nem igazán van jelen az életében, talán egyedül a drogdílere, Fezco (Angus Cloud), akit természetesen az elvonó után rögtön meglátogat. Az édesanyján kívül ő az a karakter, aki megpróbálja megóvni egy újabb tragédiától, attól függetlenül, hogy abszurdnak hat a szituáció Fezco munkája miatt. Aztán megérkezik Jules (Hunter Schafer), – a történet másik kulcsszereplője – aki a vakmerőségével azonnal meggyőzi Rue-t, és hirtelen szoros kapcsolat alakul ki közöttük, amivel a múlt tragédiája által hagyott űr eltűnhet.
A drogok mellett a szerelem gyötrelme is állandó szereplő a sorozatban. Meglehetősen élettelen és az őszinteséghez közel sem álló románcok kerülnek elő más-más módon. Cassie (Sydney Sweeney) és McKay (Algee Smith) párosa főként a naiv szerelmes és képmutató karaktereket testesítik meg. Maddy (Alexa Demie) és Nate (Jacob Elordi) a „se veled-se nélküled” szófordulattal jellemezhetők, akiknek a kapcsolata meglehetősen abszurd eseményeken megy keresztül. Nate esetében egyébként érdemes figyelni, amit felépít adott emberek védelme érdekében és azt, hogy meddig megy el ebben a játszmában. Kat (Barbie Ferreira) az a lány, aki a legnagyobb karakterfejlődésen megy keresztül, lényegében teljesen felfordul az élete a sorozatban. A reflektorfényben egyértelműen a fiatalok állnak, ám fontos megemlíteni Cal-t (Eric Dane), aki tulajdonképpen a tinik édesapja is lehetne, és számos súlyos titka van.
Tehát adottak – többek között – ezek a karakterek egy olyan szériához, ami a mai tinédzserek mindennapjaiba enged betekintést. A történet alakulása és a lelkünkön hagyott fojtogató súly minden rész megtekintése után azért félelemkeltő, mert érezzük, hogy a látottakban kevés a fikció és roppantul valóságszagúak. A konfliktusok fő forrásai olyan jelenkori problémákhoz köthetők, mint az online ismerkedés veszélyei, az eltúlzott megfelelési kényszer és romlott önképek, a cyberbullying (internetes zaklatás), abortusz, esetleg a már emlegetett kábítószerek mértéktelensége.
A nyolc epizódos sorozat megtekintése után elmondható, hogy a szeretlek szó rengetegszer elhangzik, de értéket és őszinteséget szinte egyetlen alkalommal sem hordoz magában. Emellett elszomorító, ahogyan szembesülünk a felszínes emberi kapcsolatokkal, amelyek olykor „legjobb baráti” titulussal jelennek meg.
A sorozat egyik zsenialitása mindenképpen a karakterek bemutatása. Először visszataszító és sötét oldalukat látjuk, ám minden rész első néhány percében a történet egy-egy fontos karakterének múltját meséli el nekünk Rue, és ekkor értjük meg igazán, hogy az összes szereplő mögött ott egy komoly személyes dráma, ami rányomta a bélyegét az életükre.
A széria hangulatának megteremtésében elengedhetetlen fontosságú a zene. Többnyire rap műfajra hajazó dallamok hangoznak el, amelyek egy drámai jelenethez vagy egy esetleges házibulihoz is figyelmesen lettek kiválasztva. A zene jelentőségét az is mutatja, hogy a Pilot című első részt kivéve az összes epizód egy rap dal címe után lett elnevezve. Természetesen a daloknál nem hagyhatjuk ki az All for us című darabot, amely szinte minden részben visszatérő és különlegessége, hogy maga Zendaya is részt vett az elkészítésében. Ennek a számnak a kiteljesedése egyértelműen a sorozat lezáró pár percében történik meg.
A kreatív megoldások többsége viszont a vizuális és technikai megoldásokban mutatkozik meg. Mivel a drogok használata egy központi elem, ezért roppant nagy hangsúlyt fektettek a különböző „trippek” megjelenítésére. Ezek mind elvarázsolják a nézőt, főként a jelenetek világosítása miatt, hiszen a fények egyszerűen magával ragadják a befogadót, és ő is kap egy adagot a hatásból. Ezek mellett a sorozat egészére jellemző a dinamikus és egyedülálló operatőri munka, ami az erőt és a pörgést abszolút visszaadja az elképesztő gyorsaságú kamerahasználattal. Büszkék lehetünk, hiszen a sorozatból az első négy részt a magyar Rév Marcell fényképezte, amelyek rendkívül megalapozták a széria képi világát. Például ő fényképezte a komikusan őrületes, noir beütésű jelenetet, amikor Rue arról tart egy osztályteremben előadást, hogy mit lehet leszűrni egy péniszről készült képből és milyen a tökéletes fotó. A kendőzetlen jelző egyébként a szexualitásra is vonatkozik, hiszen a színészek közül nem szégyenlős senki a vadabb szexjeleneteket hitelesebbé tenni. Szerencsére a színészi játékokkal nincsen gond, kihozták a maximumot magukból és sikerült mindenkinek hitelesen felépíteni és eljátszani a karaktert. Továbbá rendkívül jó lehetőséget biztosít ez a sikeres sorozat a fiatal tehetségeknek a karrierépítésben. Öröm nézni az egykor még a Disney csatornán szereplő Zendaya játékát egy ilyen drámai történetben vagy a színészi oldalát zseniálisan megvillantó Hunter Schafer-t, akinek ez az első komoly szerepe, mivel elsősorban modellként tevékenykedik.
A történet egyik emlékezetes jelenete, amikor Jules egy angyalszárnnyal a hátán lubickol egy medencében nem éppen józan állapotban egy házibuliban és Rue-nak egy Shakespeare-idézetet mond el. Mosolyt csal ez annak a nézőnek az arcára, aki esetleg ismeri Baz Luhrmann Rómeó és Júliáját, hiszen a monológ ebből a drámából való, és Luhrmann szinte ugyanígy jelenítette meg Júliát a filmjében, ami az angyalszárnyakat illeti, pont egy mulatság estéjén. Különben a szélsőséges ruházat kicsit sem meglepő, hiszen mondhatni védjegye ez a sorozatnak. Az öltözékek és a sminkek, elsősorban a női karaktereknél elképesztően radikálisak és nem megszokottak, de egyáltalán nem érezzük kirívónak, hiszen a hangulathoz egyértelműen illenek ezek a viseletek és vadító megoldások.
Érdekes, hogy az utolsó részt az összevisszaság uralja, mert merőben eltért az előzőek tempójától és picit lezáratlannak is érződik, amit a már említett utolsó lehengerlő jelenet összeránt. Persze ez lehetséges, hogy a második évad miatt volt, hiszen lesz folytatás is.
Természetesen számos klisés jelenet látható a nyolc epizód alatt, ami a gimis folyosós, fémszekrények előtt beszélgetős szituációkat illeti, de szerencsére ez a sorozat tudott ennél sokkal több és mélyebb lenni. Főként annak tekintetében, hogy valóban bemutatja a Z-generáció sötét oldalát. Mit jelenthet a „barátság”, mennyire természetes, hogy meztelen képek jelentik a szerelmet, az erkölcs már egy holt jelentéssel bír, a szerelmi kapcsolat mondhatni csak a testiség, és mennyire gáz lehet, ha valaki 16-17 évesen még szűz. Ahogyan említettem, szomorúság és a félelem tölt el minket, amihez egy jó nagy üresség is társul. Hiszen szeretnénk azt hinni, hogy ennek csak a fele igaz a való életben, és ez csak egy elrettentő példa akar lenni. Vajon így van ez?
