„Amikor a lányom menstruációs vére ráfolyt nemzetünk zászlajára, az egyre inkább a kínai zászlóra kezdett hasonlítani” – meséli Sacha Baron Cohen egy konzervatív házaspárnak Dr. Nira Cain-N’Degeocello szerepében új sorozatának, a Who Is America?-nak első részében – „A zászlóra menstruálás mozgalmát egyébként a Clinton Alapítvány pénzeli.”
Dr. Cain-N’Degeocello csupán egy a komikus négy új karaktere közül, akik az amerikai társadalom emblematikus képviselőivel készítenek átverős, szarkasztikus interjúkat a sorozatban. Hozzá csatlakozik még Billy Wayne Ruddick Jr, egy szélsőjobbos, nyomokban Alex Jonest (amerikai műsorvezető, dokumentumfilmes) tartalmazó „újságíró,” Rick Sherman, egy ex-rab, aki emberi ürülékből és ondóból készült műalkotásait próbálja elpasszolni galériáknak, illetve Erran Morad, egy fegyvermániás izraeli antiterrorista szakértő. Az amerikai közéletbe fájón passzoló kitalált karakterek a sorozat folyamán az amerikai közéletbe fájón passzoló valós személyekkel beszélgetnek, és megpróbálják sokkterápiás módszerekkel leleplezni a társadalom sötét oldalát.
Egyszóval hazai terepen mozog Cohen, aki hasonló tematikájú műsorával, a Da Ali G Showval robbant be 2000-ben a köztudatba. A Who Is America? ennek a stílusnak a modernizált, 2018 Amerikájára kivetített verziója, ami azonban ennyi év után már nem hat olyan frissnek.
Ez pedig csak félig Cohen hibája. Azon kívül, hogy a komikus módszerei a 2006-os, Oscarra jelölt Borat-film óta talán túl jól ismertek, mint az a műfaj további gyakorlásához ideális lenne (Cohen most már a korábbinál jóval erősebben elmaszkírozva esik neki interjúalanyainak), elmúltak azok az idők is, amikor az amerikai társadalomból foggal körömmel kellett előbányászni a sötét oldalát. 2003-ban még újnak és felháborítónak hatott, amikor Borat a zsidók kútba hajításáról énekelve kihozta a konzervatív választói réteg egy tetszőlegesen kiválasztott szegletéből a vérengző antiszemitát a Da Ali G Show egy legendás szegmensében.
2018-ban, Trump Amerikájában viszont már inkább csak simán szomorú, mint sokkoló azt látni, ahogy a Morad által felkeresett republikánus képviselők egyenként lelkesednek be azért az álkezdeményezésért, ami fegyvert adna akár 4 éves gyerekek kezébe is. Egy olyan országban, ahol az elnök a kedvenc tévéműsora alapján hoz döntéseket, ahol a nácik ellen tüntetők pont olyan rosszak, mint a nácik, nincs az a romlottság, amit külön le kellene képezni. Ha mást nem is, a Who Is America? azt szépen megmutatja, hogy jelenleg a tengerentúlon milyen mélységekbe züllött a közbeszéd. Amikor Rick Sherman művészetként mutatja be szarból és ondóból készült gányolásait, a galéria szakértője egy vállrándítással intézi el a dolgot: nincs ebben semmi meglepő, ez van, itt tartunk.
Ezt a fajta fájdalmas beletörődést bizonyítják önkéntelenül a Cohen által a sorozathoz kitalált karakterek is: míg Ali G, Brüno, vagy Borat a valóságtól elrugaszkodott, közvetítő médiumként szolgáló személyiségek voltak, a Who Is America? őrült riporterei hidegrázósan ismerősek. Ruddick Jr ultrakonzervatív, összeesküvéselmélet-hívő riportere egyáltalán nem áll messze a műfaj tengerentúli, vagy akár hazai komoly képviselőitől, és amikor Cain-N’Degeocello elnézést kér azért, hogy ő egy cisznemű, fehér férfinak született, minden nézőnek, akinek jelent valamit a „leftbook” szó, jogosan áll fel a szőr a hátán.
A fásult társadalomkritika és a katartikus eszmélés helyetti lemondó sóhaj, amit a sorozat kivált a célközönségben azonban nem jelentik azt, hogy Cohennek ezúttal senkit sem sikerült felháborítania. A Who Is America? nagyjából teljesen titokban készült, és a komikus által átvert személyiségek is csak az elmúlt hét folyamán jöttek rá, hogy a bolondját járatták velük. Több meginterjúvolt republikánus politikus már perrel is fenyegeti Cohent, többek között a volt alelnökjelölt, Sarah Palin kelt ki a komikus ellen. Habár ezeket a szegmenseket csak a közeljövőben, a többi rész során láthatjuk, már az első epizód is bőven tartogat olyan jeleneteket, amiktől jó pár washingtoni republikánusnak főhet a feje: Cohen ráadásul igazságtalanul vág, következetesen a kínos részekre fókuszál. Ez azonban azért nem róható fel túlságosan a sorozatnak, mert a legtöbb így elénk tárt mondat és reakció olyannyira árulkodó, hogy semmilyen pozitív kontextus sem lenne képes megmenteni az alanyt saját embertelenségétől.
Az pedig, hogy balról kevesebb a felhördülés a sorozat miatt, mint jobbról, szorosan kapcsolódik ahhoz a jelenséghez, amely már az első rész jeleneteiben is kitűnik. Míg a konzervatív oldalon álló figurák sokkal lelkesebben ülnek fel a komikus nonszensz, idióta ötleteinek, a progresszívek, élükön az amúgy elég szélsőségesnek számító Bernie Sandersszel már az interjúk alatt is csak sóhajtoznak, feszengenek: mintha valahol tudat alatt értenék is a poént, csak a nevetéstől ment volna el a kedvük már rég.
Kiemelt kép: www.hollywoodreporter.com
