Isten az ember ellen, Snyder a nézők ellen

Mendax Durden 2016. Már. 27. 0 0

Zack Snydernek úgy érzem, van egy varázstükre, és a 2011-es Álomháború óta minden egyes nap megkérdezi tőle: “Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legmegalomániásabb a vidéken?”. Nos, a rendező urat bizonyára irritálhatta, hogy ez a Warner Brothers nevezetű tükör azt mondta neki, hogy Michael Bay, ezért úgy döntött, megmutatja, hogy ki is a pusztítás és robbantások koronázatlan királya. Három évvel járunk az Acélember eseményei után. Zod (Michael Shannon) és Superman (Henry Cavill) harca, és főleg Superman ezzel párhuzamos bemutatkozója a Földet örökre megváltoztatta. Bruce Wayne (Ben Affleck) látta, ami történt, emiatt pedig potenciális veszélyként tekint Supermanre, aki számára látszólag az emberi élet semmit sem jelent. Eközben Superman Batmant egy öntörvényű igazságosztónak tartja, aki semmiben nem különbözik a bűnözőktől, akiket elkap. Lex Luthor (Jesse Eisenberg), ügyeletes antagonistánk gyűlöli mindkettőt, miközben metahumánok után kutat és szeretné minden ok nélkül elpusztítani a világot, szerintem maga sem tudja miért.

b08.jpgMielőtt belelovalnánk magunkat a film milyenségébe, szeretném leszögezni, hogy nem DC utáló vagyok, nem is Marvel fanboy, csakhogy minden vádat tisztázzunk. Sőt, a szívem inkább a DC-hez húz, mint a Marvelhez (nem a filmes univerzum részlegről beszélünk). Három éve vártam erre a filmre, és folyamatosan követtem a híreket, így hatalmas csalódás volt az, hogy mekkora erőlködéstől bűzlő trágyahalmazt bocsájtott ránk a DC és Zack Snyder, akinek lassan kijár interjúiban egy mekis sapka. Vizuálisan valóban érti a dolgát (bár a kamerarángatás néha túllőtt a célon), egyébiránt viszont nem képes történetet mesélni, ha éppen nem képkockáról képkockára másol egy képregényt a dialógusokkal együtt. Volt ideje bebizonyítani, nem sikerült. Úgy pedig főleg, hogy rögtön egy ennyi szereplővel megtűzdelt filmmel folytatta az Acélember után.

b07.jpg

A Batman Superman ellen nagyszerűen nyit. Az első negyed óra talán a mozi legjobban sikerült pontja, azután pedig át is csapunk az elképesztően amatőr módon megvágott filmbe. Össze-vissza ugrálunk, mintha kínosan ügyeltek volna arra, nehogy el tudjunk merülni a látottakban. Ha ez nem lenne elég, maga az, amivel összehozzák ezeket a hősöket, egy hatalmas alibizés, csak azért, hogy minél előbb itt legyen az Igazság Ligája. Volt ebben a filmben bőven potenciál, és ez három-négy fantasztikus jelenetnél meg is mutatkozik, de látszólag fogalmuk nem volt mire fókuszáljanak. Természetesen a legtöbbet két címszereplőnkből kapjuk, és itt jön a csavar: egyikük sem szerethető. A készítők elvárják, komolyan elvárják tőlünk, hogy  szeressünk egy Batmant, aki úgy gázol át a bűnözőkön, mint úthenger a hangyákon vagy egy Supermant, aki szomorkodáson kívül mást nem csinál? Oké, a brutális Batman egész jó, hisz “elvileg” valahogy nem haltak meg célpontjai, de messze túl keveset kapunk belőle.

A cikk folytatását itt találod.

Categories: POPKULT