Velős – Predator – A ragadozó kritika

Nagypál Levente 2018. okt. 4. 0 0

Az új Predator szeptember egyik legvártabb filmje volt. Megszolgálta ezt a jelzőt vagy csúfos bukás lett?

A Predator-széria Antal Nimród filmje után mély álomba merült, amelyből most Shane Black ébresztette fel. A Vasember 3 és a Durr, durr és csók rendezője ígéretesnek tűnő koncepciót ismertetett a film beharangozásakor, ezt pedig az előzetesek hatványozottan bizonyították. Sajnos ez sem volt elég.

A történet (ahogyan eddig is) nincsen túlbonyolítva. Egy mexikói incidens okán Quinn McKenna (Boyd Holbrook) társai életüket vesztik, ő maga pedig szembetalálkozik egy ragadozóval. A kormány természetesen el szeretné hallgattatni őt, de az általa kijuttatott Predator-technológia miatt egy szipi-szuper csúcsragadozó tart a föld felé, hogy a Mexikóban garázdálkodó társát megölje. Tehát már nem csak emberekre, hanem egymásra is vadásznak. Nagy plusz pont, hogy nem kezdték el boncolgatni a lények eredetét, és a mitológiájukba sem rontottak bele. A fő hangsúlyt inkább a látványos és izgalmas jelenetekre helyezték, ezek megszakításaként szolgáltak a kellően fantáziátlan poénok és a kínos karakterépítés. Egy egész csapat kerül a film középpontjába, de a csapat döntő részéről az égvilágon semmi nem derül ki (nem mintha az eredeti 1987-es film ebből a szempontból erősebb lenne), és ez nagyon zavaró.

A lényegi akció kellően koreografált, minden perce látványos és végig pörög. A folyamatos és váratlan helyzetek hajtják előre a cselekményt, bár igazából annak csak a genezise lett kidolgozva. A karakterek érdekesek lennének, ha méltóztattak volna mesélni róluk. Alfie Allen figurájáról konkrétan nem derül ki semmi, csupán elvétve annyi, hogy szeret robbantgatni. Az elmélázós pillanatokat és az erőltetett család-drámát ízléstelen malacviccek szakítják meg, melyek erőtlenek és végtelenül gázok. Black ezen stílusát kár volt ennyire beleerőszakolni.

Forrás: myvue.com

A színészi alakítások egészen rendben voltak, Trevante Rhodes pillanatai a film abszolút csúcspontjai. Szövegéhez alkalmazkodva hitelesen alakította a suttyó katona szerepét, talán az ő poénjai a legelviselhetőbbek. Alfie Allen nagy csalódás, a Trónok harcában látható produkciója után, mint színészkedésben, mint játékidőben (természetesen ez nem az ő hibája) többet várna tőle az ember.

A film zenéje egy az egyben az 1987-es Predator mása, illetve annak újrakeverése/újradolgozása. Ez kedves gesztus volt a néhai Hawkinstől (őt alakította Shane Black az eredeti filmben), bár akár ez is utalhat fantáziátlanságra.

A film zárása teljesen kuka. A jelenet hülyét csinált minden rajongóból. Belengettek egy lehetséges crossovert, és egy szempillantás alatt törték össze minden AvP fan álmát. Ez eleve egy gyáva húzás volt, mind a rendező, mind a stúdió részéről, de ami ennél is szörnyűbb, hogy a végső megoldás a zs-kategóriás Pacific Rim (Tűzgyűrű) filmeket idézi. Egyszerűen felháborító, hogyan bólinthattak rá erre a producerek.

A Predator – A ragadozó egy gyenge próbálkozás lett a sorozat újraélesztésére, ennek ellenére szórakoztató, látványos akció jelentekkel bővelkedik, és érdekes koncepciók vannak benne (amiket sajnos nem használ ki). A nézői értékelésekből, az eddigi bevételek alapján szinte biztos, hogy ismét álomra hajtja a fejét a Vadászunk.

Kiemelt kép: digitalspy.com

Tags: Alfie Allen, Antal Nimród, Boyd Holbrook, film, filmkritika, popkult, Predator – A ragadozó, Quinn McKenna, The Predator, Trevante Rhodes Categories: FILM
Related Posts