Csavarkulccsal a bűn ellen – Super (2010) filmajánló

Ilyés Alex 2018. aug. 26. 0 0

Óriási divatnak örvendenek ma a szuperhősfilmek. Egymás után döntik meg a nézettségi rekordokat a Marvel filmjei, a DC is elkezdte kiépíteni univerzumot, és a Pixar szintén visszahozta szuperhősbrandjét a fiataloknak. Most egy 2010-ben készült szuperhősfilmet szeretnék ajánlani, ami sokkal inkább paródiája a műfajnak, és az évek előrehaladtával úgy tűnik aktuálisabb, mint valaha. Ez James Gunn második nagyjátékfilmje, a Super.

James Gunn neve az utóbbi időben botrányhírekben merült fel, miután menesztették a Disney-től. Híressé a Galaxis Őrzői filmek megrendezése után vált, ám akik korábban is ismerték a rendezőt, tudhatták, hogy képregényrajongásánál csak fekete humora szembetűnőbb. A 2010-es Superben, amelyet ő írt és rendezett, mind a kettőből mutat bőven, megteremtve saját szuperhősmítoszát a teljes műfaj szatirikus kivonataként.

Frank Darbo (Rainn Wilson) unalmas és szürke életét pusztán két nagyszerű pillanat emléke aranyozza be: az első, amikor feleségül vette barátnőjét, Sarah-t (Liv Tyler), a második pedig, amikor egy bolti lopás szemtanújaként útbaigazított egy rendőrt. Egyébiránt élete elutasításokkal, sanyargatással és szigorú vallásos neveltetés jegyében telt. Amikor felesége egyik napról a másikra lelécel újdonsült barátjával Jacques-kal (Kevin Bacon), Frank élete darabokra hullik, ám a legfontosabb darab megőrzéséért a másik legfontosabbhoz nyúl, és egy képregényárus lány, Libby (Ellen Page) segítségével elhatározza, hogy ő lesz a világ első valódi szuperhőse, a Vörös Mennykő.

A felütés pofonegyszerű és nagyon kisarkított, de nem véletlenül. A tradicionális szuperhőseredet elemeire épít, és azokat forgatja ki a lehető legszarkasztikusabb módon. Ahelyett, hogy hőse valamilyen tragikus emlékéből merítené identitását és értékrendjét, amilyen például Batman szüleinek elvesztése, Frank hősiessége a rendőri útbaigazításban rejlik. Ahelyett, hogy valamilyen spirituális elhívatás érné, – mint Dr. Strange-et a filmjében vagy Shazaamot a képregényekben – a délutáni műsorsáv nézése közben, egy szürreális látomásban Isten óriási ujjbegye érinti meg Frank agytekervényeit. Végül nemhogy a kezdetben maga által varrt, olcsó és ütött-kopott kosztümét leváltaná, ahogyan azt Pókember vagy Daredevil teszi, ő végig egy sufnikosztümben mászkál, újabb és újabb varrásokat szerezve rá, egy elképesztően közönséges szuperhős logóval.

Ezeket az eszközöket a film mind arra használja, hogy egy objektív, már-már cinikus kommentátorként nevetségessé tegye a komplett műfajt, illetve rámutasson annak hiányosságaira. Frank már javában Vörös Mennykőként tevékenykedik, amikor olyan banális problémákba ütközik kedvenc képregényhőseit utánozva, minthogy órákat vár egy szemetes konténer mögé bújva valamilyen bűneset felbukkanásáért; vagy rögtönzött álszakállban próbál információkat szerezni a bűnözőkről – természetesen mindkét esetben teljes sikertelenséggel. A jelenetek azért lesznek kifejezetten kínosak vagy viccesek, mert az alkotó igyekezett megfosztani őket a megszokott fantasztikus kontextustól, helyette sokkal realisztikusabban próbálta megközelíteni a helyzetet.

A képi megvalósítás ezzel összhangban valósághűen brutális, valamint groteszk módon humoros. A Vörös Mennykő hamar rájön, hogy egyedül nem elég erős a bűn legyőzéséhez, így fegyvert szerez magának, jobb híján egy csavarkulcs formájában. A tárggyal kegyetlen csapásokat mér ellenfeleire, akik többnyire kisstílű tolvajok, vagy drogkereskedők, utalva azokra a hősökre, akik szuper erejüket a hétköznapi kis szomszédságuk környezetében használják. James Gunn filmjében a csontok realisztikus hanghatásokkal törnek el, az ütéseknek nyoma marad, az emberek véreznek, és minden egyes cselekedetnek súlya és következménye van. Ezzel mutatja be igazán jól, hogy mennyire erőszakos és érzéketlen némely film a zsánerben, úgy hogy azt az elbagatellizált kellékei miatt már észre sem vesszük.

Ellen Page. Forrás: www.imdb.com

A film fő cselekményszála továbbmélyíti ezt a kérdést, és a morális vetületeibe enged belátást a szuperhős-mítosz elképzelésének. Legszembetűnőbb eszköze, ahogyan felcseréli az erkölcsi és morális igazságot a személyes narratíva aktuális elégtételeivel. Frank nem képes túllátni a sérelmein, miután már elhagyta őt, Sarah-ra továbbra is feleségeként hivatkozik, még feljelentést is próbál tenni az újdonsült élettársa ellen. Esetenként olyan apró bűnöket torol meg csavarkulcsának csapásaival, minthogy valaki beáll elé a sorban, vagy hogy végighúztak egy kulcsot egy ismerőse kocsiján. Ez a fajta görbe tükör, vagy inkább görbe nagyító az, amivel az alkotó leleplezi, hogy miért lennének borzasztóan kiszolgáltatva a hétköznapi emberek, ha valódi önbíráskodó „hősök” járkálnának az utcán, és élnék ki a lakókon személyes drámáikat és vendettáikat. A finálé ennek fényében a lehető legambivalensebben alakul, többé már nem egyértelmű hol húzódik az igazság és hol a személyes motiváció, nem egyértelmű kinek szurkolunk, és a feloldozás teljes hiánya sem mentesítheti a nézőt.

James Gunn humora egyedi és összetéveszthetetlen, néha merész és meghökkentő, néha gyomorforgató és obszcén, máskor pedig a háttérben marad meghúzódva, valamilyen zenébe vagy képi eszközbe ágyazva. Ezenfelül a poénok jó része többrétegű, vannak olyanok, amik csak második megnézésre tűnnek fel, valamint akadnak, amik kifejezetten a keményvonalas képregényrajongóknak készültek. Mindenesetre a Super egy szórakoztató alkotás, egy igényes paródia és egy üde színfolt a műfaj palettáján. Ha valaki nagyon szereti a szuperhősfilmeket, akkor azért; ha valakinek nagyon elege van már belőlük, akkor azért nézze meg, jó példa rá, miképpen lehet viccet csinálni a komplett műfajból. Csak senki ne felejtse felvenni a bűnüldöző szerelését hozzá.

 

Kiemelt kép: www.letterboxd.com

Tags: Batman, Ellen Page, film, filmajánló, James Gunn, Kevin Bacon, Liv Tyler, Super, szuperhősök, Vörös Mennykő Categories: FILM
Related Posts