Atomkatasztrófa öt részben – Csernobil sorozatajánló

Székács Linda 2019. jún. 9. 0 1

A csernobili atomerőmű katasztrófája nap mint nap velünk van; megtörtént, és a közvetlen közelében élő emberekre borzasztó hatással volt, de arról, hogy pontosan mi zajlott le és mik voltak a következményei az atomerőmű felrobbanásának, valószínűleg a társadalom többségének fogalma sem volt az HBO nagy sikerű sorozatának megjelenése előtt.

1986. április 26-án hajnali 1 óra 23 perckor, körülbelül 130 kilométerre Kijevtől, az akkori Szovjetunió területén fekvő Ukrajna fővárosától emberi, és egy egész államrendszer gondatlansága miatt felrobbant a csernobili Vlagyimir Iljics Lenin Atomerőmű egyik reaktora, lángba borítva az épület tetőszerkezetét, és soha nem tapasztalt mennyiségű radioaktív sugárzást bocsájtva a levegőbe.

Tizenhárom évvel később születtem, és fogalmam sincs róla, hogy hol, vagy hogyan hallottam először a világ legnagyobb atomkatasztrófájáról. Egyszerűen benne van a köztudatban, fel-felüti a fejét, néha beszélünk róla, vagy beszélnek róla azok az emberek, akik éltek akkoriban, és megpróbálnak visszaemlékezni arra, hogy mit csináltak ekkor.

Magyarországra, és más európai országokba is csak napokkal később érkezett hír a csernobili nukleáris katasztrófáról, amit a szovjet pártállam szinte csak egy ártalmatlan kis balesetnek állított be, amelynek következményei kivédhetőek azzal, ha alaposan megmossuk a zöldségeket és gyümölcsöket. Ma már tudjuk, hogy akár megmosták a gyümölcsöket, akár nem, a Csernobilban történt atomkatasztrófa következményei a mai napig kivédhetetlenek, és halálos áldozatokat követelnek.

Az HBO és a Sky saját gyártású, ötrészes minisorozata, melyet a Másnaposok trilógiáról híres Craig Mazin írt, és a svéd származású Johan Renck rendezett, leplezetlenül tárja az egész világ elé Csernobil, Pripjaty, és több ezer ember történetét.

A sorozat a legelső percétől kezdve nyomasztó, szinte ráül az ember mellkasára, és olyan, mint azok a szörnyű balesetek, amiket nem akarunk nézni, mégis képtelenek vagyunk elfordítani a fejünket. Rémisztőbb és borzalmasabb, mint bármelyik horrorfilm, mert tudjuk, hogy ezek a jelenetek nem pusztán egy kissé elborult elméjű író vagy rendező tollából származnak, hanem a valóság véste bele a történetét nem csak egy nemzet, de az egész világ tudatába.

Forrás: player.hu

Az egyik legelső jelenetben naiv, ártatlan emberek nézik csodálva a furcsa, de gyönyörű fénnyel égő atomerőmű tetejét, nem sokkal a robbanást követően. Közülük senki sem érte meg a negyven éves kort, ahogy azok a tűzoltók sem, akik sugárzó grafittörmelékben állva próbálták oltani a csillapíthatatlanul égő tüzet, és végig megingathatatlanul elhitték a párt emberei által közölt – hamis – információkat. A sugárzás mértéke „nem jó, de nem is borzalmas” és „éppen csak akkora mértékű, mint egy mellkasi röntgen”.

Az ötrészes, egyenként 60-70 perc hosszúságú minisorozat több szálon fut, így egyszerre látjuk, ahogy Valerij Legaszov próbál megoldást találni az egész világot elpusztítani képes tragédia következményeinek elhárítására, ahogy Ljudmila Ignatyenko kétségbeesetten keresi tűzoltó férjét, Vaszilj Ignatyenkot, aki az atomkatasztrófa egyik első közvetett áldozatává vált, és ahogy a szovjet pártállam próbál kibújni azon felelősségük alól, hogy a végzetes atomkatasztrófa legfőképp azért következett be, mert a Szovjetunió területén található összes atomerőmű költséghatékony és elavult módon lett megépítve.

A sorozat egyetlen kitalált karaktere, Uljana Homjuk atomfizikus elvtársnő felderítő munkálatain és nyomozásán keresztül tudjuk meg, hogy pontosan mi történt az erőműben, és ez milyen szörnyű következményekkel járt. Az ő, és Ljudmila szemén keresztül látható a legnyersebb módon az áldozatok szenvedése, akiknek megfeketedett és felhólyagzott a bőre az elképesztő mennyiségű sugárzástól, valamint leginkább általa ismerjük meg az atomerőmű vezető tudósát, a robbanás legfőbb felelősét, az utolsó percig tagadó és hárító Anatolij Gyatlovot. Uljana képviseli azt a józan eszet és „nyugati” gondolkodást, amely teljes mértékben hiányzott a korabeli, hazugságokra, tagadásra, és a párt tévedhetetlenségére épült Szovjetunióból.

Minden jelenet olyan élethű, hogy akár valódi felvételeket is láthatnánk, mivel a forgatás helyszínéül szolgáló litván Ignalina atomerőmű, és Vilnius városa megtévesztően hasonlítanak a ma „zóná”-nak nevezett evakuált és lezárt területre, ami egykor Csernobil és Pripjaty volt. Az amúgy is nyomasztó hangulatot és képeket kifejezetten a sorozat számára írt, az izlandi származású Hildur Guonadóttír csellóművész által előadott, szinte fojtogató dallamok teszik még hátborzongatóbbá, melyekhez párosul a sugárzásmérő folyamatos, a feszültség növekedésével egyre hangosabbá váló sercegése.

Az HBO és a Sky által készített minisorozat bár brit és amerikai gyártású, a színészek pedig egyetlen szót sem mondanak oroszul vagy ukránul, mégis tökéletesen megteremti az 1980-as évek Szovjetuniójában uralkodó szocialista körülményeket és az akkor uralkodó hangulatot.

Nem hiába dönt rekordokat a nézettsége és az értékelése, hiszen a Csernobil méltó emléket állít a tragédia minden áldozatának, és válaszol azokra a kérdésekre, melyekre a világ 33 éve nem kap választ, és amelyek közül néhány talán ma is aktuális lenne.

Kiemelt kép: noizz.hu

Tags: atomkatasztrófa, Craig Mazin, Csernobil, HBO, Johan Renck, popkult, Pripjaty, sorozat, sorozatajánló, Szovjetunió, Vlagyimir Iljics Lenin Categories: POPKULT
Related Posts