Január 19-e az idei tanév egyik legmegosztóbb dátumává vált, ugyanis ezen a napon sok városban az osztálytermek üresen várták a tanárokat, az átlagosnál kevesebb diák jelent meg az iskolákban. Ezeknek a hiányzásoknak az oka a már tavaly ősszel meghirdetett „Ne menj suliba – demonstrálj az oktatásért #január19-én!” nevet viselő esemény volt, melynek keretében az elégedetlen tanulók a magyar oktatásban fellelhető problémák ellen tüntettek.
Valljuk be, oktatási rendszerünk közel sem hibátlan, rengetek kivetnivalót találhatunk benne. Saját iskolámban is sokan elégedetlenek a jelenlegi helyzettel. Tanulótársaimat kérdeztem arról, hogy miként vélekednek az oktatás mai állásáról, szerintük hová vezet ez az út a jövőben, mit változtatnának rajta, ha több beleszólásuk lenne, illetve kihagyták-e a tegnapi tanítást tiltakozásuk jeléül.
Válaszaik igen meglepőek voltak, mindannyian máshogy látták a helyzetet. Néhányan a következőképpeken vélekedtek a dolgokról: ,,nehéz pozitív színben feltüntetni”, ,,rossz, de nem állítom, hogy valaha is jobb volt”, ,,a magyar oktatás jelenlegi helyzete szar!”.
A kérdés adott: miért van ilyen sok negatív vélemény? Talán mert tényleg nem áll fényesen az oktatás helyzete! A válaszadók nagy része első sorban azt emelte ki, hogy túl sok a tananyag, rengeteg olyan tárgyat kell magas színvonalon tanulni, amiből valószínűleg nem minden lesz hasznosítható az életben. ,,Azt már inkább tudnia kellene – akár egy egyetemistának, akár egy gimnazistának -, hogyan kell adóbevallást írni, vagy hogy egy vitában hogyan kell rendesen érvelni.” Az iskola tehát nem készíti fel teljes mértékben a tanulókat az életre, kevés a „gyakorlati” tananyag. Emellett az elvárás is hatalmas az arra rendelkező időkerethez képest. Sokszor egyes tanulók számára kevésbé lényeges tantárgyakat komolyabban veszik, mint azokat, amikből a diák valóban érettségizni szándékozik. Nem a mennyiségi, hanem minőségi tanulás kellene, hogy az oktatáspolitika első számú és legfontosabb célja legyen. Ráadásként sokszor a diákok úgy érzik, hogy a tanárok azok, akik hátráltatják őket a hatékony tanulásban. Sokan nem figyelnek a diákokra, nem segítik előrehaladásukat. Legtöbbjük csak a saját tantárgyukat tartják fontosnak, figyelmen kívül hagyva a tanuló beállítottságát és továbbtanulási terveit.
A másik nagy kérdés, hogy milyen jogon is várhatják el, hogy mindenki napi 6-7 tanórára kifogástalanul felkészüljön egy délután alatt? Ha azt nézzük, hogy egy adott tanuló – szerencsésebb esetben – délután 2-ig iskolában van sőt, ha a diák vidéki, akkor mire eljut az ebédig már a délután négy órához van inkább közelebb. Hol marad az idő a tanulásra? Ha minden másnapi tantárgyra legalább egy órát szánunk, akkor jobb esetben este tízre végzünk mindennel, de a tanuláson kívül semmi másra nem jut idő. Milyen lehet egy sportoló diák napja? Iskola, edzés délután 6-7 óráig, otthon tanulás éjszakába nyúlóan. És hogy mi ezzel a gond? Egy tanuló délutánjának a tanulás mellett pihenésről és a szórakozásról is kellene szólnia, ehelyett robotként tanul, magol és körmöl. Ez viszont szinte egyik diák szerint sem vezet sehová, legfeljebb ,,katasztrófába és össznépi elbutulásba”. ,,Ne csodáljuk, hogy ennyien mennek inkább külföldre továbbtanulni. Ezzel azt éri el a kormány, hogy aki kiment az országból, az már nagy valószínűséggel nem fog visszajönni.”
Azonban nem mindenki gondolkodik ilyen negatívan, egyik megkérdezettem a következőképpen vélekedett:
Amit elrontanak bennünk itt, azt majd az életben kijavítja az idő.
Talán egyben egyetérthetünk: a helyzeten változtatni kell. Legtöbben a tananyaggal kezdenék, amit csökkenteni, megreformálni vagy akár teljesen átalakítani kellene. Kevesebb óraszámot és elvárást szeretnének, több támogatást, empátiát mind a tanárok, mind a szülők részéről. Emellett technológiai változások is szóba kerültek; van, aki teljesen meg van győződve arról, hogy a tankönyveket, füzeteket laptopokra, tabletekre kell lecserélni. Mindez segítené a tanulást, levenné a diákok válláról a súlyt, mert néha embertelenül sok holmit kell vinni, az iskolatáska tömege ritkán megy 5 kg alá.
A sok negatív válasz ellenére az általam megkérdezett diákok mindegyike jelen volt a mai tanításon a következővel érvelve:
Úgysem tudunk elérni ezzel semmit
Ezt a napot nem otthonüléssel kellene tölteni, hanem valami olyannal, amivel ténylegesen tehetnénk azért, hogy ez a reform megvalósuljon. Persze nagyon jópofa dolog a suliból hiányozni, de ha az a célunk, hogy elérjünk valamit, miért nem fordítjuk inkább ezt a napot arra, hogy tegyünk érte? Akár megfogalmazhatnánk, min változtassanak vagy ötletelhetnénk, hogyan. Esetleg a tanárokkal együtt leülhetnénk és kidolgozhatnánk egy tervet, amit utólag elküldhetnénk az illetékeseknek. Akár erre is áldozhatnánk a napot, ahelyett, hogy otthon döglünk azzal a címszóval, hogy: ,,Tüntetek!”.
A mai mozgalom tehát mindenképpen megosztó, véleménye azonban mindenkinek van a témával kapcsolatosan. Azt viszont sose feledjük, hogy az élet maga a tanulásról szól. Tanulnunk kell ahhoz, hogy teljes értékű emberek legyünk, hogy fejlesszük magunkat, hogy felnőjünk.
