Kortárs, az f21.hu rovata pályakezdők és rendszeresen publikáló szerzők részére.
Ezúttal Völgyi Anna versét olvashatjátok.
vasárnap volt
ebédre húsleves, a rántott halra,
krumplipürére alufóliát borítottunk.
pamutharisnyában, lakkcipőben,
a templomdombon, kezünkben Hozsanna
fátyolos lapjaival kacsintottunk össze
a szőke lánnyal: a mise várhat. sekrestye
falánál, tuják alatt, árokparton osontunk
kóláért a kocsmába, félig lebuktattak
a lebbenő pitypang ernyők, a kutyák
megugattak, de tudtuk, sikerülhet, a cukorért,
a szénsavért. szánk összeragadt, kitéptünk
egy éneket, hogy a jövőnek írjunk, majd
tovább, a temetőbe, ott nem láthatnak,
katonasír tövében százszorszépből koszorút
fonhatunk, el innen, szántóföldön át, fenn
a vadászlesen, zsebemben lelt rajzszeggel
levelünket korhadt fába nyomhatjuk, vagy
palackpostázhatunk a pataknál, de nincs
palackunk, nem baj, készíthetünk kákatutajt,
csak elfelejtettük, hogyan, harisnyánk meg
kiszakadt, imakönyvünk elveszett, mégis,
mondta a szőke lány, várjunk, amíg
a szabadságba nem fulladunk,
és én megfontoltam,
ámen.
Völgyi Anna 1991-ben született, biológusként dolgozik, doktorandusz. Prózát, újabban verseket ír, második regénye (Karamellás kétszersült) megjelenését várja.
