Madarász Éva Hullámvasút című regénye 2021-ben jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában. A színésznő első kötete a tinédzserkor problémáit és a szülők válását dolgozza fel, miközben a mai magyar valóságot is be szeretné mutatni a kivándorlás, a rasszizmus és a családon belüli erőszak problémáival.
Az olvasás során Temesi Eszter életébe pillanthatunk bele. A 14 éves lány egyik nap hamarabb ér haza az iskolából, és apját egy idegen, meztelen nővel találja saját konyhájukban. Az események egymást követik, a megcsalás után a válás folyamata is megkezdődik. Mindeközben Eszter élete újabb fordulóponthoz ér: általános iskolai évei befejeződnek és megkezdi középiskolai tanulmányait. Ha ez a két hatalmas változás nem lenne elég, a lány ráadásul új házba költözik, legjobb barátjától pedig el kell szakadnia. A könyv mégsem marad ebben a negatív hangulatban: Eszter lassan megismerkedik új osztálytársaival, új barátokra lel, és a szerelemmel is találkozik.
A cselekmény bő hat hónapot ölel fel. A legelső fejezet az augusztust mutatja be, Eszter érzelmeit az iskolakezdés előtt, majd innen egy ugrással visszatér májusba, amikor is az egész családi katasztrófa kirobbant. A szerző két idősíkon vezeti a történetet: az egyik májustól halad előre lineárisan, a másik pedig Eszter gimnáziumi élményeit rögzíti augusztustól kezdve. A könyv ettől az egyedinek tűnő megoldástól megosztottá válik, ahelyett, hogy felerősödne a történet kétpólusúsága. Ezzel a párhuzamos szerkesztéssel az írónő visszavesz a sodró lendületből, kissé szakaszossá és töredezetté teszi a regényt.
Madarász Éva több, nagyon érzékeny élethelyzetet mutat be. Ha csak egyet kiragadnánk a fent említett változásokból – válás, iskolaváltás, költözés, felnövés –, már arról lehetne egy egész kötetet írni, ám az írónő a mellékszereplőivel is újabb problémákat sorakoztat fel. Komoly témákat sűrít a kötetébe, a mai magyar valóságról szeretne őszintén beszélni – megjeleníti a rasszizmust, a családon belüli erőszakot, az anyagi különbségekből adódó konfliktusokat –, de ez sajnos ennek a regénynek a keretein belül nem sikerült teljesen. A Hullámvasút cselekménye nehezen indul be, bár a közepén izgalmassá válik. Madarász Éva a regény vége felé megint enged a tempóból, hagyja, hogy az olvasó végiggondolja a történteket, a lelki folyamatokat. Számomra itt egy kicsit túl lassúvá és érdektelenné is válik a történet a regény addigi csavarjaihoz képest, ezért nem találtam teljesen kiegyensúlyozottnak a szerkezetet.
Fontos, hogy ezek a kérdések megjelenjenek az ifjúsági irodalomban, de természetesen egy ilyen rövid kötet ennyi tartalmat már nem tud mélyrehatóan megjeleníteni. Sajnos amilyen hirtelen – és sokszor furcsán – bukkannak fel ezek a szituációk a könyvben, olyan hirtelen meg is oldódnak a konfliktusok. Madarász Éva meseszerűen beszél nagyon nehéz helyzetekről, ez pedig egyáltalán nem válik a könyv előnyére, inkább komolytalanná teszi azt. A rasszizmus például egy pillanat alatt eltűnik az osztályból, mindössze meg kell említeni, és volt-nincs előítélet.
A szerző jól imitálja a fiatal lány elbeszélő hangját, a szöveg olvasása fiatalként sem zavaró vagy kellemetlen élmény. A szleng számomra nem minden esetben működött, de lehet, hogy ez országrészenként eltérő. Nagyobb problémám volt azzal, hogy a párbeszédek hiteltelennek hatottak a szememben, ez viszont legtöbbször a történetből következett – Madarász Éva a nyelvezetet ugyan eltalálta, de a hangulatot nem. A könyvet olvasva az a gondolat ütött szöget a fejembe, hogy a szerző és a mai gimnazisták között generációs különbség van, ez pedig a két korosztálynak az idegen emberekhez való eltérő hozzáállásában mutatkozik meg.
Egy mai tini általában nem könnyen és egyáltalán nem gyakran ismerkedik idegenekkel, ha mégis megteszi, az fesztivál, tábor vagy valamilyen kötött kereteken belül zajlik. Az internetes generációba már beleneveltek egyfajta gyanakvást, ami megnehezíti a spontán ismerkedést. Számomra éppen ezért nagyon szürreális volt az, hogy tizennégy éves lányok a Balaton parton velük ismerkedő srácokkal elmennek kocsmázni, vagy hogy egy iskolában meglátott fiú felfigyel a főszereplőre, és minden előzetes bemutatkozás nélkül lefékez mellette, és beszélgetésbe elegyedik vele. Számomra ezeknek a jeleneteknek erősen idealisztikus, meseszerű hangulata volt.
A könyv meghatározó jellemzője a könnyedség, a fiatalos frissesség, ami miatt a regényt végzős gimnazistaként már én is mosolyogva olvastam. A lányokból áradó naivság, izgalom emlékeztetett a korábbi, középiskolába készülő énemre. Az írónő precízen adja át a gimnáziumba készülő tinédzserek érzéseit, és ez szórakoztatóvá és kellemes olvasmánnyá teszi a kötetet. Ezért is annyira szembetűnőek az ellentétek a családi és a gimis jelenetek között. A Hullámvasút reálisan mutatja be egy kamasz reakcióját a szülei válására: végigkövethetjük, Eszter hogyan dolgozza fel az elszakadás élményét, hogyan megy végig benne a zavarodottság, hitetlenkedés, bánat, önzés és utálat érzése. Madarász Éva nem szépít, a lány súlyos dolgokat vág a szülei fejéhez, és ezek a mondatok teljesen realisztikusak.
Az ellentét mégis túl erőssé válik a könyv folyamán. A nagyon negatív visszaemlékezések szemben állnak a túl pozitív jelennel, a családon belüli problémák és nyomasztó légkör leírása után hihetetlenül idillinek hat a baráti légkör bemutatása. A szerző amennyire reálisan írja meg Eszter mondatait, reakcióit, önzését és makacsságát odahaza, ugyanannyira válik valótlanná az, hogy a gyerekekben vagy egyáltalán nincs gonoszság, vagy ha van is, egy pillanat alatt eltűnik. A túlfokozott könnyedség az új suliban, a tökéletes baráti kapcsolatok és szerelem túl éles váltás, gyengíti az őszinte vallomás élményét.
A Hullámvasút kiemeli a kapcsolatok fontosságát. Tinédzserkorban felerősödik a barátságok értéke, így a kötet egyfajta megoldásként jeleníti meg a problémákra a megbízható, jó barátot. A könyv azt a pillanatot örökíti meg, amikor szüleink a szuperhősökből egyszerű, hibázó emberré válnak, és ilyenkor sokszor a saját korosztályunk tűnik makulátlannak és csodálatosnak.
A barátok mellett meghatározó karaktere a történetnek Barnabás. Eszter és a fiú szerelmének leírására nagy hangsúlyt fektet az írónő, de nem sikerül vele a kívánt hatást elérnie. Megismerkedésük története nem nyerte el a tetszésemet, hirtelen és erőltetett, nem tud nekik szurkolni az olvasó. Túl hamar túl mély érzéseket táplálnak egymás iránt. A fiú karaktere egyébként sem jól kidolgozott, a szerző Barnabás pár tulajdonságára fűzi fel a fiú minden cselekedetét, aki ezáltal kicsit meghasonlik önmagával, néhol túl nyálas, néhol túl támadó.
A könyv megoldásokat szeretne mutatni, reményt adni azoknak a fiataloknak, akik most nehéz élethelyzeten mennek keresztül, így a nevelői szándék mellett a szórakoztatás háttérbe szorul. Arra tanít, hogy a nagy törések után is várnak igazán klassz dolgok, és hogy az idő és a megértés segít feldolgozni a problémákat. Ez maradéktalanul megjelenik a kötetben, a szerző pedig teljes happy end helyett egy békés, folyamatos fejlődésnek az elejét mutatja meg az olvasónak. Ez a folyamat teljesen valós és őszinte, ám ezt a szerzőnek nem sikerült teljesen hitelesen Eszter szavaiba ültetnie. A főszereplő lány túl hirtelen fogalmazza meg azt a megoldást, ami még csak enyhén kezdhette el csökkenteni a fájdalmát.
Az eddigiekből is kitűnik, hogy sok dolog nem nyerte el a tetszésemet a könyv olvasása közben, és néha ezek az apró dolgok annyira felbosszantottak, hogy elterelték a figyelmemet a lényegről. A Hullámvasút egyáltalán nem tökéletes, de a szülők válásával kapcsolatban megfontoltan és valósághűen írja le az eseményeket. A saját élményem az volt, hogy Madarász Éva nem jelenítette meg az igazi mocsarát, az igazi bugyrait ennek a veszteségnek. De talán az írónőnek nem is ez volt a célja. Fiatalokhoz egyébként is más hangon kell szólni, mint tapasztalt felnőttekhez – a Hullámvasút pedig ebben jó; érthető és könnyed olvasmány. A 15+ korosztálynak ajánlják, akiket én egy kicsit idősnek találtam hozzá – a középiskolásoknak, úgy vélem, ennél több kell ahhoz, hogy a regény maradandó élmény legyen. A Hullámvasút kezdetnek jó, de még van hova fejlődnie.
