100 éve, 1922. október 30-án hunyt el Gárdonyi Géza író, drámaíró, újságíró, költő, esszéista, pedagógus.
Játék, tréfa, mese, kaland, hősiesség, történelem, szövetség, átváltozás, lélek, hit, elidegenedés, magány. Szavak, amelyek leginkább jellemzik Gárdonyi Géza (született Ziegler Géza) életútját. Ő az az író, aki „láthatatlan emberként” kísér bennünket egy életen át: meséivel játszi könnyedséggel mellénk kuporodik a gyermekágyban, kamaszkorunkban iskolai tanulmányaink alatt gazdagítja történelmi tudásunkat a múltról, majd hív magával a lélek legmélyebb rétegeibe, s teríti ránk a hit palástját, mikor megértünk e nemes találkozásra.
Gárdonyi életművét szüntelen útkeresés, tematikai-formai kalandozás, filozófiai, valamint ideológiai eszmék ízlelgetése, saját művészetének és működésének megkérdőjelezése jellemezte. Egyedülálló ismertetőjegye, hogy miközben írásaiban fellelhetőek szecessziós, naturalista-szimbolista stílusjegyek, és megszólalt a vidék népies, valamint a polgári elit kifinomult hangján is, mégsem tudott egyikkel sem mélységesen azonosulni.
Kettősségek, gyökerek, leszakadás
Gárdonyi életét születésének pillanatától szélsőségek jellemezték, kezdve a szülők eltérő keresztény nézeteivel: édesapja puritán evangélikus vallást hozott a házasságba, szemben édesanyja szigorú katolikus örökségével. A gyermekek szülői döntés hatására utóbbit követték; ennek ellenére az író mégis református tanodákban végezte középiskolai tanulmányait. Hite azonban messzemenően elvált a hozott keresztény gyökerektől. Szabadabban gondolkodott Istenről, hitt a buddhizmus tanaiban, és a természettudományok elsajátítását nélkülözhetetlennek és elválaszthatatlannak tartotta a vallási tanításoktól.
Szakítva édesapja, valamint őseinek vitézi múltjával, az egri tanítóképző líceum növendéke lett. Utolsó iskolai éveiben már lépéseket tett az irodalmi élet irányába: művészeti előadásokat, valamint énekkart szervezett, a miséket orgonaszóval gazdagította, s olykor temetéseken segítette utolsó útjára az eltávozott lelkeket. Ezen idő alatt már több lap közölte írásait, azonban igazi áttörést csak 1885. februárban ért el, amikor a pécsi Dunántúl című lap külső munkatársa lett.
Egri évek
„Néha visszaálmodjuk, ami elmúlt, és az álom nemigen változtat rajta.”
(Egri csillagok, 1901)
Az író munkásságának aranykora az 1897. utáni időszakra tehető, ezen évek alatt születettek meg történelmi regényei. 1899-ben a Pesti Hírlap folyóirat folytatásokban kezdte el közölni – a mai napig legismertebb művének számító – Egri csillagokat, amely 1901-ben regény formájában is kiadásra került. A történet 1552. évi egri ostrom eseményeit, valamint annak előzményeit vetíti az olvasók elé; megtestesíti a nemzeti önfeláldozást, a hazafiságot, valamint ráismerünk a romantika stílusjegyeire Bornemissza Gergely és Cecey Éva karakterében. A Magyar Tudományos Akadémia egy évvel később Péczely-díjjal jutalmazta a művet; napjainkig húsz nyelvre fordították le.
Másik történelmi kulcsregényének A láthatatlan ember (1901) tekinthető, amely a magyar szecessziós népiesség egyik fő műve. A történet az 5. században, Attila udvarában játszódik; Zéta, a művelt, görög szolga az előkelő hun leány, Emőke iránt érzett szerelmét festi le. Itt már megjelennek Gárdonyit olyan mélyen foglalkoztató kérdések, mint az elmúlás, a túlvilág, az álom vagy a világtól való elidegenedés. Mindemellett lélektani, falusi történteket is írt, amelyek közül a legjelentősebb A bor (1901) című népdrámája, de számos verse is napvilágot látott.
A lélek rezdülései
Gárdonyi Géza lélektani regényeiből egyet, s ezzel utolsó nagy munkáját kiemelve, az Ida regényéről ejtünk pár szót. A művet először a Pesti Hírlap közölte folytatásokban, majd 1924-ben regény formájában is megjelent.
Ida története egy jómódú, félárva apácalány életútját zárja sorok közé, aki kiszabadulva a kolostor rabságából, menthetetlenül keresi a boldogságot, az igaz szerelmet. Apja azonban újra dönt sorsa felett, s egy látszatházasságba kényszeríti. A regényben Ida és férje lelki tusáit olvashatjuk, s lehetünk tanúi két nemes lélek találkozásának. A történet mélységét mi sem példázza jobban, hogy 1934-ben filmet is forgattak belőle.
„Sötétben állunk néha, magunk se tudva, hogy kerültünk belé. Csak meresztgetjük a szemünket, csak tapogatódzunk, bizonytalankodunk. És a szívünk hüledez. – Merre? S véljük, hogy semerre. (…) De mennünk kell, hogy kijussunk valamerre. Hát lépünk, bizonytalankodunk tovább és tovább. Az iránytalanságban. Vakon. Dermedezve. Tapogatódzva. Szemünket olykor könny önti el. Szívünket olykor elszorítja az aggodalom. Aléldozunk. – Hova jutok?! S nem érezzük a sötétségben, a bizonytalanságban, a veszedelmek között, a Halál el-ne-csússz ösvényén, nem érezzük, hogy egy láthatatlan jóságos kéz van kezünkön. Vezet.” (Ida regénye)
Párnák között: ébredés és elmúlás
Gárdonyi Gáza mindazon túl, hogy remekműveket ajándékozott a kamaszodó, s majdan felnőtt utókornak, a gyermekekről sem feledkezett meg. Történetei a magyar ifjúsági-, valamint gyermekirodalom ékkövei. Tanító meséi hol szórakoztatnak, hol megfigyelésre ösztökélnek minden olvasót s párnák közt hallgatót, de akad közöttük olyan is, amely korántsem értelmezhető egy módon, ilyen például A pillangó (1903). Gyermekeknek intézett sorai között megelevenedik a múlt század eleji vidéki Magyarország is.
Gárdonyit – ahogy az korábban is említésre került – mélységesen foglalkoztatta a halál, valamint a túlvilág gondolata. Alig ötvenkilenc évesen, szabad akaratából „éhezte” az elmúlást. 1922. október 14-e után nem kelt föl párnái közül, türelmesen várt az örök álomra, majd október 30-án, egri otthonában végleg átadta lelkét a „másvilágnak”.
Halálát követően fia, Gárdonyi József kezelte apja irodalmi hagyatékát. 1924. és 1938. között hatvan kötet foglalta össze az író teljes életművét. Elbeszéléseinek, regényeinek, színműveinek és gyermekmeséinek nagy százalékát csak ezt követően ismerhette meg olvasóközönség. 1962. és 1966. között művei tizenegy kötetben újra kiadásra kerültek.
