Tizenhét nemzetközi versenyfilm, köztük a cannes-i, a velencei, a Sundance, a berlini és a Karlovy Vary-i fesztiválon vetített alkotások, valamint egy magyar film világpremierje is szerepel szeptember 1. és 9. között a 19. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon – közölték a szervezők az MTI-vel.
Mint írják, Jorgosz Lanthimosz görög rendező Szegény párák című legújabb alkotását Magyarországon forgatták, és a CineFesttel párhuzamosan zajló 2023-as velencei versenyprogramból érkezik Miskolcra. Tóth Barnabás rendező az Oscar-díjra nevezett Akik maradtak című filmje után visszatér a CineFestre. Legújabb, Mesterjátszma című filmjét Stefan Zweig Sakknovellája ihlette, de a cselekményt 1956-ra, az utolsó menekültvonatra helyezte át. Wim Wenders új alkotása is látható lesz Miskolcon: a Tökéletes napok emberi mese a mai Tokióból. A főszereplő Jakuso Kodzsi Cannes-ban kapta meg a legjobb alakításért járó díjat. A cannes-i versenyprogramból érkezik a fesztiválra a Fényes jövő című alkotás, amelynek egyik szerepét Anger Zsolt alakítja.
A közleményben kiemelik, hogy az idei cannes-i Filmkészítők kéthete (Quinzaine des cinéastes) nyitófilmje a The Goldman Case volt. Cédric Kahn francia rendező filmje is látható lesz a fesztiválon. Mint írják, a Velencében vetített szlovák-cseh Áldozat című film izgalmas dráma egy nőről, aki a család és a helyes út között vergődve keresi az igazságot. A fesztiválon látható lesz az 1885-ben játszódó Ízek és szenvedélyek című alkotás, amely Juliette Binoche és Benoit Magimel főszereplésével Cannes-ban elnyerte a legjobb rendezés díját.
Szerepel továbbá a programban a Karlovy Varyban bemutatott Vörös szobák és a cannes-i Filmkészítők kéthete programban bemutatott Édes kelet című alkotás. Az utóbbi film egyik sztárja a CineFest korábbi vendége, Simon Rex. Tudor Giurgiu korábban már járt a CineFesten a Miért én? című alkotásával, ezúttal pedig egy magyar koprodukcióban készült történelmi filmmel jelentkezik Libertate ’89 – Nagyszeben címmel, amelynek világpremierje Szarajevóban volt.
A Sundance amerikai filmfesztivál és a Berlinale versenyprogramjában bemutatott romantikus film, az amerikai Előző életek szívszorító történet az életre szóló döntésekről, kihagyott lehetőségekről és az igaz szerelemről – írják a miskolci fesztivál programját ismertetve. Az elkövetkező hetekben közzéteszik a filmek vetítési időpontjait, a többi szekció programját és az elővételes jegyvásárlás is megkezdődik – áll a közleményben.
MTI
Kiemelt kép: cinefest.hu