Egyetemista önkéntesek jelentkezését várja az Amigos a gyerekekért alapítvány!

Az Amigos a gyerekekért alapítvány küldetése, hogy barátkozáson, nyelvtanuláson, játékon és kreatív foglakozásokon keresztül segítse és fejlessze a beteg és egyéb nehéz helyzetben lévő gyerekeket (valamint közvetetten családjukat) egyetemista önkénteseik, az Amigók segítségével.

Neked való ez a feladat, ha 

  • Egyetemista éveid alatt keresed azt a közösséget, ahol nemcsak barátokra, de élményekre is szert tehetsz, és közben még egy jó ügyet is képviselnél
  • Mindig is szerettél volna önkénteskedni, de eddig nem volt megfelelő az alkalom
  • Szeretsz nyelveket beszélni és szívesen segítenél vidámmá tenni a beteg gyerekek hétköznapjait

Az ország 5 városában csatlakozhatsz bármely egyetemi szakról, az Amigos közösségében mindenki megtalálja a helyét. Az önkéntességhez nincs szükséged semmilyen előképzettségre, minden fontos dolgot megtanítanak neked! Ami lényeges, hogy beszélj legalább egy idegen nyelvet társalgási szinten, és legyen meg benned a vágy, hogy átadd a tudásod beteg gyerekeknek!

Ha többet szeretnél tudni arról, hogyan zajlik a felvételi, milyenek a kórházi bevetések és a tagoknak milyen közös élményei vannak, akkor kövesd őket Facebookon, Instagramon és TikTokon!

A jelentkezéshez kattints IDE!


Be an Amigo volunteer!

  • During your university years you are looking for a community with good social purpose?
  • You’d have always wanted to volunteer, but the time was never right?
  • You like speaking languages and you’d like to bring that knowledge to ill children to brighten their day?

Join the friendly community of Amigo volunteers! We are a group of university students and our aim is to motivate and help ill children in hospitals through friendship and play. Speaking one foreign language, being enthusiastic is all you need: you don’t need any previous experience, we will teach you all the important things.

Application: https://amigos.hu/felveteli/

If you would like to know more about the application process, or about the hospital visits follow us on social media:
Facebook: https://www.facebook.com/amigosagyerekekert
Instagram: https://www.instagram.com/amigosagyerekekert/
TikTok: https://www.tiktok.com/@amigosagyerekekert

Note: currently we are only working with Hungarian speaking volunteers

Kiemelt kép: YouTube