Epekedve vártuk a Thor trilógia befejező részét, melyet premier előtti vetítésen láthattunk, hála az Agora Savaria Filmszínháznak. Vajon beváltotta a hozzá fűzött reményeket?
A Thor filmeket sohasem soroltam a legerősebb Marvel alkotások közé. Ennek ellenére rengeteg lehetőség rejlett a mitológia-szuperhős kultusz ötvözetében, melyet az első rész sikeresen felvázolt, a második pedig némi csüggedésre adott okot. Tehát mint a messiást úgy vártuk az újabb epizódot és meg kell, hogy mondjam az egyik legjobb képregény-filmhez volt szerencsénk!
Ahogy egy korábbi írásomban említettem a Marvel-univerzum nagyon könnyed légkörrel rendelkezik, mely a humorból fakad. Ezt az irányvonalat főként a Galaxis Őrzői, illetve a 2016-ban bemutatott Deadpool képviselte leginkább. Eddig. Ugyanis a Thor: Ragnarok olyan könnyed szórakozást nyújt, mint eddig semelyik szuperhősfilm. Rengeteg poén, komikus helyzet van a műben, a vetítőterem ötpercenként megtelt a rajongók hahotázásával. És ez nagyon jól áll a filmnek. Nem próbálja meg komolyan venni magát, nem igyekszik depressziós hangulatot ránk erőltetni, csupán szórakoztatni akar, hiszen ez egy film célja.
A történet szerint, Thor elindult a Végtelen kövek keresésére, miközben Bruce Banner eltűnt, Odin száműzetésbe vonult, Lokit pedig halottnak hisszük. Hamarosan változás következik be Asgard királyi családjának soraiba, melynek következtében Hela, a halál istennője kiszabadul fogságából és elindul, hogy uralma alá hajtsa a várost.
A film nagyon jól tálalja az isten-család helyzetét, az ebből kialakuló konfliktusokat és mindezt igyekezett a mitológiához igazítani. Az egyetlen dolog, amit sajnáltam a filmmel kapcsolatban itt mutatkozik meg: nagyon kíváncsi lettem volna, hogyan küzd meg Thor Jömüngandral és Fenrirrel, igaz ez utóbbi szerepelt a filmben, de nem úgy ahogy elvártuk volna. Érdekes koncepció lett volna akár egy korhatárral feljebb lépni és esetleg kicsit komolyabban is bemutatni ezt a világot. Igazából a film címe megtévesztő, ugyanis a mű nem a Ragnarokról szól, az csak egy nagyon kis szelete a filmnek. Félreértés ne essék: közel tökéletes a Thor: Ragnarok, de egy ilyen verziót is szívesen látnánk a vásznon.
A színészek ismét tökéletesen illeszkednek szerepükbe, Jeff Goldblum megfelelően ripacskodik a Nagymester szerepében, és Valkűr is igen nagy meglepetést okozott, számomra ez utóbbi szereplő nagyon szerethető volt, remélhetőleg még később viszont láthatjuk. Cate Blanchett Helája kicsit sablonos gonosz isten lett, de látszott, hogy a tapasztalt színésznő igyekezett kihozni a maximumot. Itt megjegyezném, hogy a jelmeztervezők tökéletes munkát végeztek vele kapcsolatban, gonosz mivolta ellenére is messze a legszexibb szereplő.
A látványvilág ismét fenomenálisan sikerült, Hulknak segített a technológiai ráncfelvarrás, a cyberpunk stílus, mely végigvonul a filmen, eszméletlenül klassz és egyfajta retró érzést vált ki a nézőből. Személyes kedvencem a film közepén játszódó űrcsata, mely mögött simán elbújhat bármelyik Star Wars jelenet (persze csak technikai téren).
A hangulatteremtés egy másik nagy eszköze a zenei aláfestés, melyre szintén nem lehet okunk panaszkodni. Ez is követi a cyberpunk-techno vonalat, mely a pörgős akciójeleneteket megfelelően támogatja.
A nézőnek olyan érzése van végig a film alatt, hogy az alkotás nagyon igyekszik a végtelenségig cool lenni, ami sikerül is neki. A Thor: Ragnarok végtelenül könnyed és szerethető szórakozás, hatalmas poénokkal, király akciójelenetekkel, kiváló színészi munkával. Kell ennél több? Irány megnézni! Persze mindenképp maradjatok a teremben és várjátok meg a stáblistát!
