Thor 2011 óta aktív tagja a Marvel moziverzumnak. Két film (Thor; Thor – Sötét világ) a saját történetét, karaterét mutatja be részletesen, a Bosszúállók éra pedig az említett csapatban elfoglalt helyét. A legutolsó nagy dobásban Thor és Hulk nem szerepelt, apró utalásokat tettek, hogy merre lehetnek, de ez nem tűnt túl hivatalosnak. Tehát a rajongók várják az újabb felbukkanást, mely ütősebbnek ígérkezik, mint eddig bármikor.

Thor karakteréről nehéz beszélni anélkül, hogy felelevenítenénk  a viking mitológiát, mely szerint ő a vihar istene, az emberiség védelmezője és nem utolsósorban Odin isten fia. Legendás fegyvere a Mjölmir, a harci kalapács melyet csak ő képes forgatni, és ezt elég gyakran meg is teszi a forrófejű isten. Lakhelye Asgard, ahonnan a szivárványhíd (Bifröszt) segítségével tud utazni a mi világunkba, Midgardba. Thor testvére, Loki is feltűnik a filmekben. Róla annyit kell tudni, hogy jégóriás származású, gonosz és ravasz istenség. Ő és gyermekei (Fenrir, a farkas és Jömüngandr, a világkígyó) idézik elő az istenek végső harcát és a világ végét, vagyis a Ragnarököt. A mitológia szerint Thor legnagyobb ellensége Jömüngandr, aki a világ tengerében akkorára nőtt, hogy kénytelen volt saját farkába harapni.

Kép forrása: www.wildhunt.org

Az előzetes és a hivatalos plakátok minden várakozást felülmúltak. A cyberpunk díszítés nagyon jól áll neki, igazi retró hangulatot kölcsönöz, ehhez pedig csak hozzátesz a zenei aláfestés. A Marvel filmek színvonalához mérten, most is egy korrekt CGI munkát várunk, döbbenetes látvánnyal, de erre eddig nem is igazán lehet panasz. Főszereplőink nem változtak, Chris Hemsworth mint Thor, Mark Ruffalo pedig Hulkként tűnik fel, az előzetes alapján főleg a kettejük kapcsolata kerül előtérbe a film során. Mellettük felbukkan Cate Blanchett (Gyűrűk Ura) Hela, a halál istennőjének szerepében ( kapcsolata Thorral igen érdekes kontaktust eredményezhet) Tom Hiddleston Lokiként,  Tessa Thompson Valkűrként, Jeff Goldblum (Jurassic Park, Függetlenség napja) Nagymesterként, és persze Sir Anthony Hopkins mint Odin vonul fel.

https://www.youtube.com/watch?v=IdHopo6CqWk

A Marvel nagy előnye, hogy komoly témákról képes könnyeden beszélni. Ezekben remek eszközei a helyzet és karakterkomikumok, melyeket mesterien kezelnek. Ütős poénokból az előzetesben sincs hiány, a halál istennőjét, mint egy gyermekmatiné szereplőjét mutatták be, emellett Thor is elsüt egy erős viccet társának.

Amint a rövid felvételen látszott a két fő karakter megváltozott: nem csak külsőleg. Kapni fogunk egy komolyabb Thort, levágatta herceges sörényét s harci pörölyét elveszítve kénytelen harcolni. Az már csak hab a tortán, hogy Mark Rufallo Hulkja beszél! Eszméletlen! Remélhetőleg lesz pár hidegrázós pillanat.

Kép forrása: www.imdb.com

Amit várunk:

  • Epikus harc az istenek között
  • Mélyebben kidolgozott jellemek, azok kapcsolatainak bemutatása
  • Megfelelő látványvilág
  • Remek színészi játék
  • Ütős zenei aláfestés

Véleményem szerint a Thor: Ragnarok hozni fogja mindazt amit elvárunk tőle, sőt annál is többet. Nagyon várjuk a filmet, az előzetes eddig teljesen magával ragadott minden rajongót.