Néhány hónapos szünet után visszatér cikksorozatunk, melyben a legnagyobb streaming-szolgáltatók kínálatát vesszük górcső alá, ezzel is segítve az olvasókat a választásban. Lássuk, novemberben milyen premierek várnak ránk!

The Harder They Fall 

Izgalmas westernnel indul a hónap a Netflixen, mely történet persze nem túl eredeti: adott egy ellenségével leszámolni kívánó főhős, aki csapatot gyűjt maga köré, hogy közös erővel tudják legyőzni az antagonistát. Ami azonban bizakodásra ad okot, az a szereplőgárda, ugyanis egy sor kitűnő színész tűnik majd fel a filmben, többek között olyan nevek, mint Idris Elba, Lakeith Stanfield, Delroy Lindo, Zazie Beetz vagy Regina King. A külföldi kritika egyébként kifejezetten szerette a filmet, így megvan az esély az izgalmas végeredményre. 

Bemutató: november 3.  

Passing 

Rendezőként is debütál Rebecca Hall, meghozzá rögtön egy adaptációval, mely Nella Larsen azonos című regényét veszi alapul. A „passing” kifejezés ez esetben egy jelenségre utal, mégpedig arra, hogy bizonyos afroamerikaiaknak elég világos volt a bőre ahhoz, hogy fehérként is el tudjanak vegyülni. Így tesz a film egyik főszereplője is, évtizedekkel később azonban találkozik gyerekkori barátnőjével, a két nő pedig megszállottjává válik egymás életének. A főszerepeket Tessa Thompson és Ruth Negga játssza; a film egyébként még az év eleji Sundance-en debütált, a kritikusok pedig lelkesen fogadták, a The Telegraph 100, az IndieWire 91 pontra értékelte a filmet.  

Bemutató: november 10.  

Különösen veszélyes bűnözők  

A Netflix eddigi legdrágább filmje is ebben a hónapban debütál, három elképesztően felkapott színész, Gal Gadot, Dwayne Johnson és Ryan Reynolds fogott össze egy műkincsrablós-nyomozós kaland erejéig, mely minden bizonnyal humorban is bővelkedik majd. Erre Rawson Marshall Thurber rendező neve lehet a garancia, aki például korábban a Családi üzelmeket is jegyezte. Ha létezik streaming-blockbuster, akkor ez az.  

Bemutató: november 12. 

A Boy Called Christmas  

A Netflix eddig is a „nem lehet elég korán kezdeni a karácsonyi készülődést” elvét vallotta. Most sincs ez másként, így már novemberben jó néhány olyan cím jön, amely igyekszik ünnepi hangulatot varázsolni a nappalikba. Ezek közül a legkiemelkedőbbnek egyértelműen az A Boy Called Christmas tűnik, no persze nem a történet miatt: ismét egy fiú indul útnak, hogy megtalálja a családját, és varázslatos kalandok közepette megmentse az ünnepet. Mindehhez viszont remek színészek adták a nevüket, Maggie Smith-t, Michiel Huismant, Sally Hawkinst és Kristen Wiiget is láthatjuk majd a filmben.  

Bemutató: november 24.  

Dívák  

A Verzió Fesztivál után rögtön megérkezik az HBO-ra is Kőrösi Máté dokumentumfilmje, melyben három húszéves lányt, Szanit, Tinát és Emesét követjük az érettségiig, őket nézve pedig hamar kiderül, hogy a felszínes külcsíny nehéz sorsokat és hatalmas küzdelmet takar. Mindeközben Máté, a rendező is rájön, hogy épp itt lenne az ideje felnőni.  

Bemutató: november 18.  

Nagy Katalin – A kezdetek (2. évad) 

Visszatér a tavalyi év egyik leghumorosabb sorozata, Tony McNamara maró szatírája, melyben csak úgy törnek a poharak, vetkőznek az emberek, Katalin pedig férje meggyilkolását tervezgeti, miközben a medvéjét sétáltatja a kertben. A csapathoz ráadásul a mindig fantasztikus Gillian Anderson is csatlakozott, így van okunk várni a második évadot.  

Bemutató: november 20.

Kiemelt kép: TMDb.com